Megjelent a Plasticocean új dala. A Hazug című tétel egy videóval érkezett a köztudatba, ez és minden egyéb szükséges infó az alábbiakban figyel.
Megjelent a Plasticocean új dala. A Hazug című tétel egy videóval érkezett a köztudatba, ez és minden egyéb szükséges infó az alábbiakban figyel.
Nem nagyon tud nagy távolságot lesétálni Ozzy és ez hatással lehet a jövő évre tervezett turnéjára, így a budapesti koncertre is. A Sötétség hetvennégy éves hercege érthetően nem örül a fejleményeknek, de hát mit tudunk tenni, ugye? Akárhogy is, reméljük, valamennyire össze tudja majd kapni magát az évek óta betegeskedő, viszont két szólólemezt kitermelt öreg és egy jó kis bulit villant majd nekünk. Vagy... Jobb lenne, ha inkább abbahagyná, amíg nem esik le a deszkákról?
Bemutatta a legújabb, mondhatni szokásos, de semmiképp sem szokványos dobszólóját a Gojira dobosa, Mario Duplantier. A minden évben felvett varázslatok közül a legfrissebb fejezet a Babar nevet kapta. Nem ragoznánk túl, hadd szóljon!
Megérkezett Iggy Pop január 6-án megjelenő lemezének új előzetes dala, a Strung Out Johnny. A nótához egy egyszerűbb vizuális körítés járt, viszont amúgy sem az a lényeg, hanem maga a szerzemény. Jöhet?
A psychedelic/garázs fronton éllovas The Black Angels idén egy nagyon erős, az ember zsigereibe hatoló lemezzel adott életjelet magáról, jövőre pedig a kontinensünkön is megturnéztatják a Wilderness of Mirrort. Sajnos az austini ötösfogat hozzánk nem ér el, de a bécsi Arénában elcsípheti őket bárki február 7-én! A jegyvásárlással jó lesz sietni, a rendszer szerint nem sok jegy maradt. Addig meg érdemes jó sokszor lepörgetni az anyagot, mert szokásukhoz híven nagyon tartalmas lett. További infók a koncertről ITT, ízelítő meg a tovább után.
Aki rendszeresen szörföl a Youtube-on, alighanem belefutott már legalább egy videójába a főhősnek. Az arcát sokáig kendővel takaró videós ezúttal azonban kicsit kimerészkedett a szinkronparódiák, az internet bugyrait viccesen bemutató videók és gondolatébresztő kisfilmek világából, méghozzá egyenesen a metalba és a sörök piacára! A lemez mellé ugyanis megérkezett Peti saját söre is! A Faceless Man (by Radics Peti) kézműves sör (nem csak) metal arcoknak! Peti saját ízlése szerint keverte a nedű íz világát, hogy egy igazán karakteres és különleges itallal örvendeztethesse meg követőit.
Hazánkat is érinti majd a Queensryche volt énekesének, Geoff Tate-nek a szólóturnéja. A zenész az ex-zenekarának legnagyobb hatású művét, az Operation: Mindcrime-t fogja előadni, mely 2023-ban ünnepli majd a kiadásának harmincötödik évfordulóját. A koncert Facebook eseményét ITT találjátok meg, a jegyeket ITT tudjátok megvenni, a nagybetűs dátum: március 19.
Emberünk a Working On A Dream óta képtelen középszerű lemezt leszállítani. Ahogy betöltötte a hatvanat, mintha új erőre kapott volna. Persze nem mondom, nem mondhatom azt, hogy valaha különösebb gond lett volna az amerikai munkásosztály leghitelesebb szószólójának lemezeivel, azt azonban – ha fenntartásokkal is, de – el kell ismerni, hogy a hosszúra nyúlt pályája alatt a ’90-es években és az ezredforduló után azért a Bossnak is akadtak fakóbb lemezei.
Folytatja az új album promócióját a brit hard rock csapat, ezúttal egy lassan hömpölygő, hosszabb dallal. A Look for the Rose már a január 20-án érkező Something Wicked This Way Comes lemezt vezeti fel, pedig még egy év sem telt el a legutóbbi anyaguk óta.
Jó hírt közölt a rajongóival a Sanguisugabogg, februárban jön az új nagylemez, a Homicidal Extasy. Ha ez nem lenne elég (hogy is lenne?), akkor még egy nóta is jutott az ohio-i négyestől, ez a Necrosexual Deviant, melyet a korábban bemutatott Pissed társaságában az alábbiakban találtok meg.
Nem lehet azzal vádolni a Memoriam legénységét, hogy terméketlenek lennének. A 2016-ban Karl Willets (ex-Bolt Thrower) és Frank Healy (ex-Benediction) által életre hívott csapat már az ötödik nagylemezére készül, mely a Rise To Power címet kapta. A február 3-án megjelenő anyag első előzetes dala a klippel kísért All Is Lost, mely az alábbi módon fest.
Újabb lemezelőzetest szállított le a Suicide Silence. A deathcore kvintett jövőre adja majd ki a Remember... You Must Die című lágy és szórakoztató dalcsokrot, melynek a legfrissebben bemutatott illatos szirmocskája az Alter of Self lett. Jöhet? Ha igen, ha nem, mi mutatjuk!
Ha esetleg a kő alatt éltetek volna: a Metallica nemrégiben videóval és nótával jelentkezett. A Lux Æterna a jövőre megjelenő nagylemezük, a 72 Seasons előfutáraként landolt a köztudatba, melyhez videó is készült. De hogyan készült maga a klip? Ezt mutatjuk meg a lent található kisfilmben.
Rákos elváltozást találtak a Rage Against The Machine basszusgitárosánál. Tim Commerford a prosztatarákja, illetve annak kezelése miatt a teljes tervezett jövő évi turnét kénytelen lesz kihagyni, de érthető módon első az egészség. A zenésznél még a nyári turné előtt, az emelkedő PSA értékei miatt végeztek egy biopsziát, ekkor figyeltek fel a rákra. Ezután nem sokkal eltávolították a prosztatáját, a kezelés viszont eddig váratott magára. Jobbulást, Tim!
Több átszervezett és lemondott turné után most már tényleg Budapestre érkezik a death metál legzúzósabb vancouveri képviselője, az Archspire. A kanadai banda vendégeként fellép a Psycroptic, a Benighted és az Entheos is március 23-án, az Analog Music Hallba. /Fotó: Archspire - Alex Morgan/
Művészneve fékezhetetlen energikusságára utal, friss nagylemeze, a Mainstream Sellout egyből a Billboard 200-as lista vezető helyére került és a jövő évi Grammy-jelöltek között is megtalálható a “Legjobb rockalbum” kategóriában. Machine Gun Kelly mindeközben túl van van egy teltházas stadion- és arénaturnén, rendszeresen játszik filmekben, jövőre pedig végre mi is megnézhetjük milyen, amikor igazán elszabadul a színpadon első magyarországi koncertjén, 2023. június 26-án, a Budapest Parkban.
Hosszú felvezetés után, október végén jelent meg az Avantasia projekt kilencedik felvonása, a frappáns című A Paranormal Evening with the Moonflower Society. Milyen izgalmakkal szolgálhat manapság egy 35 éve bejáratott műfaj 20 éve dolgozó éltanulója? Nagyon is sokfélével.
Új klipet szállított a legutóbbi nagylemezéhez, a The Great Heathen Armyhoz az Amon Amarth. A nemrégiben Budapesten járt svéd vikingbrigád az Oden Owns You Allt filmesítette meg, a képi világ talán nem meglepő módon az északi népek életének tematikájára, jelen esetben a csatára készülésre épül.
Itt a Fullmoon Liquorthropy, azaz a kettes Türböwitch korong. A minden arra méltó online felületen elérhető anyagot az alábbiakban találjátok meg, igazából nem is lehetne szebben megfogalmazni, mint ahogy a zenekar is tette a saját szavaival: "Hangot maxra, sört a kézbe!"
The Neighbors, avagy szomszédok két nagykunsági kötődésű zenész hobbi projektjeként indult 2022 októberében. BallaPé és Zúzda a 90-es évek végén aranykorát élő pop-punk stílust – tehát a „Pite-zenét” – porolta le és ülteti rá a nosztalgiavonatra a hallgatókat. Gyors tempójú, könnyed dallamok jellemzik az egyébként rövid terjedelmű műveket. A hatások között mindenképp meg kell említeni a Blink 182, Sum 41, Pennywise és korai Ignite vonalat.