Hány kedvenc zenekarodról tudod fejből, hogy melyik kiadónál vannak? Jó eséllyel egyikről sem. Mikor csekkoltad utoljára, hogy melyik cég jelentette meg az adott lemezt? Talán még soha. Az olasz Frontiers kiadó azonban más.
A céget Serafino Perugino alapította még 1996-ban, azzal a szándékkal, hogy a hard rock / AOR zenék elkötelezett támogatója legyen. Erre akkor különösen nagy szükség volt, mert ezek az előadók szinte teljesen kiszorultak a fősodorból. Egymás után szerződtették a 80-as évek nagy kedvenceit, és a promócióval is jó munkát végeztek.
Aztán egyszercsak azt vettük észre, hogy eluralkodott náluk a mennyiségi szemlélet. Sorra igazolták le a fiatal bandákat is, és ezen felül számtalan supergroup-ot és alkalmi formációt raktak össze. És mivel a hard rock népszerűsége továbbra sem ostromolja az egeket, sőt, a lemezeladások is visszaestek, képzelhetjük, mekkora produkciós büdzsé jut egy-egy új kiadványra. Így mára szép lassan megváltozott a kiadó imázsa is, a hard rock mentsvára és megmentője helyett sokszor úgy hivatkoznak rájuk, mint akik futószalagon gyártják az egyforma, olcsó hangzású tucatlemezeket. Mint minden leegyszerűsítés, ez is torzít, az igazság valahol középen lehet.
Mivel a Rockstation ahol tud, segít, összeszedtünk 10 olyan előadót a Frontiers istállóból, akikre érdemes odafigyelni, leginkább a remek dalaik, lemezeik okán. Hiszünk abban, hogy a dallamos rock alfája és omegája a dallam, a rockerember azért fordul ezekhez a bandákhoz, hogy a sok belezés után kicsit megkönnyebbüljön. Deathcore-t mégse lehet a zuhany alatt dúdolni. Itt van hát 10 – jobb híján – hard rock előadó, szubjektív válogatás alapján, a Spotify hallgatottság szerint sorba rendezve. A lista akkor tudja leginkább betölteni közszolgálati feladatát, ha ti, az olvasók kiegészítitek további javaslatokkal. Minden ilyen kommentnek elmondhatatlanul örülünk, hátha még több arra érdemes dallamrockert ismerhet meg az olvasótábor.
- TEN
Esküszöm, nem szándékos, hogy ők kerültek a 10. helyre, de hát így jár, aki hülye nevet választ a zenekarának. Képzeljük csak el, hogy a Slayer neve nem az lenne, hogy ÖLŐ, hanem mondjuk Hétszázharmincegy. Nonszensz. A TEN főnöke Gary Hughes énekes, aki a dalszerzést is kézben tartja. Ebben a minőségében igen termékeny, 1996 óta 15 album szép eredmény. Velük kapcsolatban azért gyakran felmerül, hogy túl egyformák a dalaik, és hát igen, ha valaki ilyen gyakran rukkol elő új anyagokkal, akkor előfordul. A TEN az a zene, amitől nem kell izgalmakat várni, épp ellenkezőleg: lassan csordogáló dalfolyamok meleg tónusú énekhanggal, finom hangszerelési megoldásokkal várnak minket. Maga a megtestesült nyugalom, szinte érezzük, ahogy simulnak a ráncaink. Ezért is hívják az AOR-t felnőtteknek szánt rockzenének, mert a gyerekeknek nincsenek ráncaik. Egy képzeletbeli keménységi skálán már majdnem kilógnak magazinunk profiljából, inkább soft rock ez már, de az általános finomsága miatt a listán a helyük. Január 20-án új lemezzel jelentkeznek (megint), erről a The Tidal Wave már meg is mutatta magát – hát mi is megmutatjuk.
- CRUZH
Ha már a hülye neveknél tartunk, a Cruzh is gondolkozhatott volna még, mielőtt lajstromba vétették ezt a remek öt betűt. A svédek a fiatalabb generációt képviselik a listánkon, eddig összesen két nagylemezük jelent meg. Nem túl szerencsés módon, a kettő közt egy énekescsere is befigyelt, a kettes sorszámú Tropical Thunder anyagon már Alex Waghorn énekelt. Ha zenei referenciapontot keresünk, a 80-as évek amerikai bandái felé kutakodjunk, mondjuk a Poison, korai Bon Jovi környékén. El kell ismerni, a dalaik minősége ingadozó, de ami jó, az nagyon jó – ez ígéretes előjel a jövőre nézve. Ha arra eszmélek, hogy úgy hallgatnék egy kis Cruzh-t, mindig a We Go Together dallal kezdem, amihez ráadásul egy kedves, nosztalgikus videó is készült. Ez itt, ni:
- CHEZ KANE
Chez egy különleges hanggal és karizmával megáldott walesi énekesnő, aki egy családi haknicsapatban kezdte, majd a Youtube-on folytatta a „szakmát” és még mindig nincs 30 éves. Ő a kiadó felfedezettje, és a nem túl sok jelenleg is aktív szóló-rockénekesnők egyike. Vele kapcsolatban is a 80-as évek hard rock zenéje ami elsőre felmerül, illetve Lita Ford és a Vixen neve. A lineárisabb rockhimnuszok és a nagyívű lírák egyaránt jól állnak neki, és a hangszíne is kellemes – bár a lányom erről mást gondol. Eddig két albuma jelent meg, a Powerzone alig pár hete jött ki (ITT olvashatsz róla). A dalszerzés-hangszerelés feladatát Danny Rexon (Crazy Lixx) vállalta, aki mentorként is segíti Chez boldogulását. Már a cím nélküli bemutatkozó album után el tudtak menni egy rövidebb turnéra, a Powerzone promótálása reméljük, nagyobb volumenű lesz. Kivételesen nem a legújabb lemezről mutatnék ízelítőt, hanem a debütről, a Rocket on the Radio messze-messze a legjobb dal Chez eddigi katalógusából.
- VANDEN PLAS
A lista egyik kakukktojása a Vanden Plas, ők ugyanis prog rock/metal műfajban mozgolódnak. A csapat még a 80-as években alakult Németországban, de mire megjelent az első lemezük, már 1994-et írtunk. Emlékszem, annak idején a Metal Hammerben (az olyan, mint a Rockstation, csak fából) nagyon pozitív kritikákat kaptak a korai lemezeik, hallgattam is őket bőszen. Aztán lekerültek a radaromról, de ez nem zavarta őket, Andy Kuntz énekes vezényletével már 10 albumot hoztak össze. Ezek közt ráadásul konceptalbumok is vannak, a legutóbbit még ketté is szedték: a The Ghost Experiment két külön lemezként jelent meg 2019-ben és 2020-ban. A Vanden Plas nem annyira a témahalmozós, inkább az elegáns oldalról közelít a progmetalhoz, nem kell kockás papír minden dalukhoz. Ha hirtelen hasonlítani kellene, a Fates Warning jutna elsőre eszembe, másodikra meg a Threshold, csak mert friss az élmény. A legújabb kiadványuk a Live & Immortal koncertlemez és -videó, erről szól a Godmaker dal. Azért olyan jó, hogy vannak ilyen bandák, hiába alig ismertek.
- CREYE
„Hülye nevek” sorozatunk újabb versenyzője a Creye, szintén Svédországból. A fiatal zenekar éppen a harmadik lemezére készül, ami február 17-én érkezik majd, III: Weightless címmel. A hard rock műfaj különösen erős mostanában Svédországban (meg Finnországban is amúgy), és gyorsan találtak is a jelenségnek egy címkét: NWOSHR néven hivatkoznak rá, ami kb. annyit jelent, hogy a skandináv hard rock új hulláma. Én nem annyira szeretem a címkézést, a Creye sem azért jó, mert svéd, hanem mert jó dalokat írnak; ez ilyen egyszerű. Rövid pályafutásuk dacára már ők is túl vannak egy énekescserén, a kettes albumon (ki nem találjátok, az a címe, hogy II) már August Rauer énekelt, és vele készül a harmadik is. A Creye erőssége a gazdag hangszerelés; a két gitár mellett billentyűs is van, a zenekar összesen hattagú. Ennek ellenére a listában ők a legkommerszebbek, inkább a pop-rock műfajhoz állnak közel. Ez nem mentegetőzés, aki idáig eljutott az olvasásban, valószínűleg amúgy sem a blastbeat-ekre vadászik. Már promózzák az új nagylemezt, az első kedvcsináló dal címe Spreading Fire. Természetesen, ha majd megjelenik, külön is megemlékezünk róla.
- CROWNE
Újabb NWOSHR csapat, szintén Svédországból. A kiadó konzekvensen supergroup-ként hivatkozik rájuk, ugyanis a Crowne soraiban a Europe, a H.E.A.T. és a The Poodles hangszeresei játszanak, a készülő új lemezre pedig Love Magnusson gitáros érkezett erősítésként, egyenesen a Dynazty-ból. A Crowne a tökösebb fajta hard rockot játssza; a csapat karakterének fontos eleme Alexander Strandell énekes. Gyakori közhely, hogy a harmadik album lehet a sorsfordító egy zenekar életében, ami akár igaz is lehet rájuk. Az eddig kiadott két előzetes videó alapján összeállni látszik a csomag, talán ezzel már turnézni is tudnak majd. A lemez Operation Phoenix néven érkezik január 27-én, én már beírtam a naptáramba…
- HOUSE OF LORDS
Valószínűleg a House Of Lords szerepeltetése miatt senki nem kapja fel a fejét. A veterán amerikai hard rock csapat a kiadó egyik alappillére, már ezer éve gondozzák a lemezeiket. A zenekar központi figurája James Christian énekes, akit gyakran neveznek munkamániásnak. Ez ugye azt jelenti, hogy termékeny dalszerző, meg sokszor azt is, hogy a produktum minősége hullámzó. James pár éve épült fel egy súlyos betegségből, és látszólag jó formában van, a zenekar is éppen egy jobb időszakát éli. Fun fact: James a zenekar mellett felesége, Robin Beck dolgait is egyengeti. A House of Lords az amerikai aréna rock zsánerből bújt elő, de a zenéjük fontos alkotóeleme Jimi Bell gitárjátéka is. Újabban Mark Mangold billentyűs-dalszerző is besegít, a legutóbbi Saints and Sinners lemezen már az ő játéka és ötletei is szerepelnek. Az alábbi videó is innen származik.
- CRAZY LIXX
Chez Kane kapcsán már szóba került a Crazy Lixx zenekar, illetve annak központi figurája, Danny Rexon. Ők is svédek, ennek ellenére a késő 80-as évek kaliforniai színterét tekintik irányadónak. Poison, Mötley Crüe, Ratt – szóval a dögösebb zenék. Esetleg megemlíthetjük honfitársaikat, a Crashdiet zenekart is, akik csak azért nem szerepelnek a listában, mert ők kivételesen nem a Frontiers kiadónál vannak. A jellegzetes orgánumú (ez eufemizmus a rettenetes orrhangra) Danny mellett két másik gitáros is zenél a Crazy Lixx-ben, ami mindenképp egyedülálló a műfajban. Ha a napfényes oldal felől közelítesz a hard rockhoz, a Crazy Lixx megkerülhetetlen, amit az alábbi videóval igyekszünk igazolni.
- INGLORIOUS
Újabb brit zenekar, és ismét egy kicsit más árnyalatú hard rock zene. Az Inglorious egyelőre egy beváltatlan ígéret, úgy értve, hogy megvan bennük a potenciál, de még nem szállították le azt az átütő lemezt, ami majd mindezt igazolja. Ha nem ismernéd őket, a Thunder-Whitesnake tengely szerintem jól behatárolja a zenéjüket. A zenekar legnagyobb kincse Nathan James és az ő énektudománya, de fontos alkotóelem Danny Dela Cruz gitáros is. A kiadó nagyon igyekszik tolni őket, ugyanis a legújabb sorlemez, a felemás We Will Ride óta már készítettek feldolgozás EP-t és koncertfelvételt is. Gondolom, a sorban ötödik új nagylemez is jön hamarosan, bár egyelőre nincs hír róla. Addig is itt egy remek koncertfelvétel, jó nézni, ahogy azon a zsebkendőnyi színpadon varázsolnak. Nagyon drukkolok, hogy egyszer majd szintet léphessenek.
- ECLIPSE
Rendszeresen pörgetem az Eclipse lemezeit, különösen a legújabb Wired-címűt, mégis meglepett, mennyire népszerűek. Háromszor annyi rendszeres hallgatójuk van, mint az ezüstérmes Inglorious-nek. A zenekar főkolomposa a kölyökképű Erik Martensson, aki emellett a skandináv rockszíntér egyik központi figurája is. Szerepelt a WET projektben, de Ronnie Atkins-szel is van egy közös „vállalkozásuk,” a Nordic Union, az is megér egy hallgatást. Többet is. Fő zenekarában a lazább oldaláról ragadja meg a jó öreg hard rockot, nincs mese, ha beüt a „partitájm,” Eclipse-et kell felrakni! Az ide válogatott Saturday Night (Hallelujah) sem az a filozofikus tétel, na…
+1. PLACE VENDOME
És hadd illesszek még egy kakukktojást ide a végére. Már a bevezetőben szó volt róla, hogy a milliónyi zenekar mellett a Frontiers gyakran rak össze alkalmi formációkat is. És van az úgy, hogy néha belenyúlnak a tutiba, ilyen volt a Place Vendome. Még 2004-ben Serafino Perugino, a kiadó főnöke gondolt egy merészet, hogy összerakna egy supergroup-ot, méghozzá Michael Kiske énekes köré. A Place Vendome négy lemezt is megért, ráadásul mind a négy jó lett. Ennek titka – amellett, hogy Kiske brillírozik a mikrofonnál – az, hogy a zenészek és dalszerzők is felső ligás arcok. Ők leginkább a Pink Cream 69 zenekarból érkeztek, de több más vendég is hozzájárult a projekthez, akár zenészként, akár dalszerzőként. Tényleg ritka, hogy egy alkalmi formáció ennyire klappoljon, de a Place Vendome egy csoda volt, különösen a Streets of Fire nagylemezük. Nem sok olyan albumot ismerek, amelyiken minden dal hibátlan, de ez olyan. A formáció elvileg még létezik, de amióta Michael visszatért a Helloween-be, az foglalja le minden idejét, így nem valószínű, hogy lesz ötödik lemez is. De sebaj, ez így is kerek egész.
