Egy első album mindig fontos egy zenekar életében. Az azért eléggé jó ómen, ha már az első albumoddal is ismert ügynökség dolgozik. Így jutott el hozzám is a Tankzilla bemutatkozó anyaga, amit egyszerűen Tankzilla-nak kereszteltek.

Az eindhoveni stoner brigád úgy nyilatkozott, hogy a riffjeik olyan hatalmasak, mint a Godzilla és vagy akár egy tank és húzósak, mintegy igásló. Amiben van is némi igazság. Az album és a tizenegy dal remekül megdörren, jól szólnak, noha a stoner muzsika eme stílusú énekével én abszolút nem vagyok kibékülve. Kicsit nekem az az old school blues hatás, ami csak a Mississippi partjánál állja meg a helyét. Ettől független a lemeznek remek hangzása van, a stúdiós munkára nem lehet semmi panasz. Ha hasonlítanom kellene most aktív zenekarokhoz, akkor azt mondanám, hogy a Clutch unokatesójáról beszélünk. Mondjuk azért azt mindenképpen el kell ismerni, hogy a zenekar összesen kettő tagot számlál. Gitárral és dobbal eléggé nehéz érvényesülni, noha erre azért látunk egyre több ellenpéldát is. Összességében nem ez a zene lesz az, amit minden nap berakok magamtól a lejátszóba, de így egy kellemes napos délutánra elfért a fejhallgatóban.