Amikor meghallottam, hogy új Enter Shikari lemez érkezik kíváncsi lettem. Nem égtem iszonyatos lázban, de valamiért feljött bennem, hogy ezek a srácok anno nagyon komoly dolgokat pakoltak le az asztalra, ennyi idő elteltével vajon mi következik? A Kiss For The Whole World címmel megjelent az új album, ami….

Ami mindössze harminchárom perc hosszú, de mégis tizenkét dalt tartalmaz. Elsőre mikor megláttam, hogy ennyi dal van, elgondolkodtam, hogy vajon fenn tudja-e majd tartani ennyi szerzemény az érdeklődésemet, még akkor is, ha csak picivel több, mint fél órát kell rászánnom. Azért azt be kell látni, hogy ez a zenekar régen túl van a csúcson. A tizenegy évvel ezelőtti A Flash Flood of Colour albumukkal kimaxolták azt, aminek megágyazott 2009-ben a második Common Dreads című lemezük. A harmadik anyaguk akkora sikert aratott, amit világszerte mindenki elismert, szeretett. De tudni lehetett, hogy onnan már nincs igazán hova tovább az agresszív-énekes metal és az elektronika keverésével. Emlékszem, hogy nem volt ebben az időszakban év, hogy a zenekar ne tűnt volna fel egy fesztiválon, vagy az A38-on nálunk. Hatalmas bulikat adtak, tele energiával, de a húszas éveik közepén járó zenészektől ezt is várta el a közönség. Azonban már a srácok is közelebb vannak a negyvenhez, mint a harminchoz, így érthető módon, el kezdtek könnyedebb témákat alkotni, eltűnt az a fékezhetetlen düh, ami átjárta a régi anyagokat. Ennek fényében a hetedik albumot helyén kell kezelni. 

Nem lesz benne az év végi top 10-ben ez a lemez. Sőt a legemlékezetesebb Shikari albumok között sem, pedig a lemez címadó dala nagyon energikusan, ígéretesen indul. Fanfárok, harsona, szétnyomott lábdob, remek hangulat aztán valahogy mégis visszaül a dal. Ettől függetlenül az indítás remek, mondhatjuk, hogy van benne potenciál, jó előjel az albumra. Aztán szépen lassan haladva érezzük, hogy nem ez lesz a legelborultabb album. Ahogy mondtam is, az évek érezhetőek. Pedig az It Hurts annyira jónak tűnik, annyira tele van jó mozzanatokkal, de valahogy mégsem áll össze egy egésszé nekem a dal. Azt érzem sok dalnál, hogy Rou nem engedi ki eléggé a hangját, sokkal több van benne, mint amit megmutat ezen a lemezen. Sajnos a lemezen vannak olyan elemek, amik csak az időhúzás miatt kerültek fel, ilyen a Feed Your Soul is, ami totál felesleges. A Dead Wood-ot meg kell említenem mindenképpen. Ha jól emlékszem Rou barátnője magyar származású és biztos vagyok benne, hogy ennek a dalnak az első pár másodpercét a Magyar Népmesék ihlették. Annyira tipikusan olyan hangok vannak benne, hogy ez tagadhatatlan. Ettől tök érdekes lesz a dal eleje, felkapjuk a fejünket rá, de utána a vonósokkal valahogy… unalmassá válik. A Bloodshot című szerzeménnyel kicsit visszajön a régi Enter Shikari érzés, amit szeretünk, de ez is visszafogottan. Ezután ismét egy töltelék dal következik, a maga kis egy perc hírnevével, amire nem tudom, hogy szükség volt-e biztosan. Hasonló tétel zárja, amúgy a lemezt is.

Nem tudom hova rakni ezt az albumot. A hangzással nem tudok kötekedni, de mégis valami hiányzik a dalokból, az az eszeveszett energia, ami régen megvolt. Persze, változik az ember, de az energia nem vész el csak átalakul. Lehet a srácok ezt az alakulást most rosszul, vagy gyengébben dekódolták. Van ilyen, ettől még nem írjuk le őket, talán majd legközelebb…