Nem tudom, ki hogy van vele, de személy szerint a maszkos bandák látványától elfog a szekunder szégyenérzet. Nem tudom megérteni, miért van egyáltalán létjogosultsága, mi ez az infantilizmus? Előbb-utóbb úgyis lekerül a maszk és kiderül az ember a zene mögött, miért kell a cécó és amúgy is a GWAR után bármilyen maszk a metalzenében okafogyott. A lényeg, hogy a Sleep Token zenéje előbb kezdett elkapni, mint hogy rájöttem, hogy ez egy maszkos brit banda...ez van, most már muszáj lesz szeretve maradniuk. Idei, sorban a harmadik nagylemezükről szinte meg is feledkeztünk, de annál azért jobban sikerült kiadvány, hogy csak szó nélkül elmenjünk mellette.
Vessel (a frontember és mindenes) és minyonjai előző lemeze 2021-ben a pandémia kellős közepén érkezett This Place Will Become Your Tomb címen és noha széles körű, osztatlan siker nem övezte, de nekem már az a lemez is nagyon bejött - és az új kiadvány sem hagyott cserben. Szóval május óta a 2023-as Take Me Back To Eden album visszatérő vendég a lejátszómban.
A Sleep Token korábbi lemezei már megmutatták, hogy nem szeretik, ha egyetlen stílusban kell egy albumot lehozni, ehhez továbbra is ragaszkodtak, hogy szóval egyetlen skatulyába bepasszírozni a zenéjüket nem is lehet, inkább ide is csak felsorolás jelleggel említünk stílusokat: elektronikus pop, black metal, prog metal, djent. Ezeket egymás után olvasva talán zagyva összevisszaságnak tűnhet, ami az albumon történik, de egészen ízlésesen keverték a kását a srácok(?) és akár dalon belül is játszanak más és mást.
Ennek megfelelően a zenei hatások is ennyire változatosak, noha az is igaz, hogy túlságosan könnyen be is lehet azonosítani ezeket a zenekarokat. A progosabb témáknál szinte leugrik a Vola és a Leprous hatása a lemezről. A poposabb részeknél pedig az Imagine Dragons kéznyomát nem lehet eltagadni. Az is tény viszont, hogy ezeket a Sleep Token annyira ügyesen tudta egységbe foglalni, saját képére formálni, hogy szó nincs nyúlásról.
Tartalmas, több mint egy órás anyag és minden alkalommal jó nekiszaladni. Hallgattam már kocsiban, futás közben és mindenhol működik. A vadabb részek (The Summoning, Vore), a slágeresebb progger dalok (Granite, Chokehold) és líraibb kiállások (Aqua Regia, Are You Really Okay?) szépen elférnek egymás mellett. És még azt is sikerül megbocsátani - annak ellénére, hogy az autotune-tól ráz hideg -, amikor a DYWTYLM kissé talán közhelyesebb pop izéje szól.
Nem az a klasszikus szögegyszerű metal album a Take Me Back To Eden, melyeket itt a blogunk hasábjain nagyon gyakran méltatni is szoktunk. Valóban szükség van itt némi nyitottságra a befogadó részéről, hogy ne azonnal a "mi ez a poppos fasság?!" reakció kíséretében dobjuk kifelé a lemezt. De azt gondolom, hogy aki progresszív zenékben már több ízben is sikeresen elmélyedt, annak a Sleep Token nem lesz nagy ugrás, ha pedig az előző lemezüket is hallottad már, nem ér meglepetés.
A Sleep Token 2023-as albuma a korábbi lemezek által szabott irányt követi, következetesen építkezve, fejlődve. A Take Me Back To Eden valamivel harsányabb és harapósabb lett itt-ott, mint a 2021-es lemez, de szerintem ez szerintem előnyére vált, ugyanakkor még mindig nem sikerült meggyőzni magamat arról, hogy az idei, vagy a This Place Will Become Your Tomb a jobb lemez.
