Roger Waters a karantén időszakában a hétköznapi kortársaival ellentétben hermetikusan nem zárta el magát a külvilágtól. Az öntörvényű zenész – ha már koncertezni nem tudott – inkább a házi stúdiójának ajtaját reteszelte magára, és készített egy speciális felvételt.
Ahogy a kiadvány címe, úgy a dallista sem árul zsákbamacskát, feltéve hogy az ember ismeri a Pink Floyd alapító 1979 és 1992 közötti munkásságának egyes darabjait. Waters ezúttal lényegében nem tett mást, mint feldolgozta korábbi önmagát. Evégett pedig azokhoz az egyébként Pink Floyd név alatt kiadott lemezekhez nyúlt, melyek alapvetően már a szóló kiadványai voltak. A The Wall három, a totális szólólemez, The Final Cut két dallal képviselteti magát. Egy további szerzemény erejéig pedig tiszteletét teszi a már nevében is Roger Waters szólóalbum, az 1992-es Amused To Death is.
Ez a hat tétel pedig a negyven percet alulról karcoló összesített játékidejével ki is adja a The Lockdown Sessions anyagát. Ahogy a felvétel, épp úgy a kiadás miértje mögött sem érdemes most különösebb koncepciót vagy logikát keresni. Waters utóbbi évtizedei egyébként is arról szóltak, hogy igazi magányos farkasként, kötöttségek nélkül azt tesz, amit az adott körülmények között épp jónak és arra érdemesnek gondol. (A lemez bookletjében azért kapunk tőle egy nem is olyan rövid indoklást a miértekről.)
A főnök és a közreműködő zenészek egyaránt a privát bejáratú stúdióikban rögzítették a maguk részeit, 2020 és 2021 folyamán. Az egyetlen kivétel a záró Comfortably Numb, amely 2022-es átgondolás. Az első öt dalban RW a vokálok mellett gitározik és zongorázik is – igen, a basszusgitár témáit most nem ő, hanem egy session zenész, bizonyos Gus Seyffert játszotta fel. A felvétel a Mother bővített verziójával kezdődik. Az eredetivel ellentétben közreműködőkként itt most nem szerepelnek olyan nevek, mint Bob Ezrin vagy a néhai Jeff Porcaro. Az önéletrajzi ihletésű The Final Cut lemezt átható, magába forduló hangulat mit sem változott, az onnan átemelt két dalt (a The Gunner’s Dream-et és a Two Suns In The Sunsetet) a szerző ebből a szempontból nem is forgatta ki a sarkaiból. Megmaradt a jól ismert melankolikus jellegük, a hangszerelési változtatások pedig egyéni felfedezésekre várnak. A záró Comfortably Numb egyenesen kilenc közreműködővel készült, Waters a 2022-es változathoz csak a hangját adta.
Cím szerint ugyan csak négy dalt említettem a hatból, de az összkép annyira egységes, hogy igazából ezeket is felesleges volt kiemelnem. A rendhagyó apropó és a valóban speciális jelleg miatt pedig értelmetlennek látom a pontozást.
A The Lockdown Sessions a tét és a megfelelési kényszer nélküli muzsikálás iskolapéldája. Épp Roger Waters esetében egyébként is hogyan juthatna eszünkbe a miérteken rágódni, inkább gondolatban – előre is – kívánjunk neki boldog születésnapot a közelgő kerek szám alkalmából! …közben pedig ráfordult a célegyenesre az újra rögzített The Dark Side Of The Moon szintén jubileumhoz időzített megjelentetése is.
