RockStation

Visszatér a szárnyaló blues-rocker

Julian Sas-koncert lesz az Analogban

2023. október 02. - sunthatneversets

press_julian_sas_2.jpg

Korosztályának egyik legjobb európai blues-rock gitárosa Julian Sas, aki nem ismeretlen a műfaj hazai rajongói előtt sem, hiszen a holland zenész már öt alkalommal szerepelt hazai blues-rock fesztiválokon. Négy év telt el, hogy Budapesten is láthattuk őt legutóbb – ezúttal új stúdióalbumával érkezik.

Hősünk 1970. május 29-én született a hollandiai Beneden-Leeuwenben, de nyolc-tíz éves korában Algériában is élt a szüleivel, aztán visszatértek a szélmalmok hazájába. Már gyermekként foglyul ejtette a gitár, és 12 évesen meg is kapta első profi hangszerét. Az iskola mellett játszott már zenekarokban, majd 1995-ben megalakította saját bandáját.

A blues csodájával az apja barátnőjén keresztül ismerkedett meg, aki megmutatta neki, Muddy Waters, Howlin’ Wolf, Johnny Winter és a többiek lemezeit, így kialakult a tanári kar. Ami viszont leginkább elbűvölte, az Rory Gallagher muzsikája volt. Az egyik interjúban elmesélte, hogy öt év alatt 21 koncertjét látta, de mindegyik más volt! Hiába játszott különböző felállásokban, az energiaforrást mindig Rory Gallagher jelentette. Valami hasonlót érez az ember akkor is, amikor Julian Sas lemezeit hallgatja, hiszen a zenészek nála is változnak, de saját kisugárzása mindig megmarad.

Mi az, ami ott van mindegyik Julian Sas dalban és fellépésen? A szenvedély és az odaadó szeretet, amit a zene iránt érez, és ez megérinti a közönséget is a koncertjein. ,,Minden nap jobb gitáros akarok lenni, mint az előző nap” – mondta az egyik interjúban. Őszi turnéjának keretében, triójával tér vissza Budapestre a holland gitáros, aki legutóbb 2019 őszén adott felejthetetlen bulit hazánkban. Ezúttal is az Analog Music Hall koncerttermébe várjuk a dögös blues rock műfaj kedvelőit. A négy évvel ezelőtti műsort a tavaly megjelent 'Electracoustic' című album dalaival frissíti majd fel, és minden bizonnyal ezúttal is előkerül néhány örökbecsű blues feldolgozás.

További infók a koncertről ITT.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1718225941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum