RockStation

MARTIN POPOFF: AC/DC – Albumról albumra (Álomgyár Kiadó, 2021)

2021. szeptember 29. - rattlehead18

martin-popoff-acdc--albumrol-albumra--tortenelem-a-dalok-mogott-239541.jpg

Az Álomgyár kiadó tavaly útjára indított sorozata a negyedik részéhez érkezett, jómagam legalábbis immár sorozatként tekintek az érintett kiadványokra. Aki ismeri akár a Metallica, akár az Iron Maiden, akár pedig az Aerosmith kapcsán kiadott könyvet, tudja, hogy mi a közös tematika ezekben az olvasmányokban. Röviden; kapunk egy keményfedeles, cérnafűzött, minőségi papírra nyomott, fotóktól roskadozó kötetet, ami legalább annyira album, mint amennyire olvasmány.

A képlet hellyel-közzel ezúttal is ilyesmi, még a Metallica esetében a dalok, az Iron Maiden kapcsán pedig a sorlemezek voltak a fókuszban, addig az Aerosmith könyv egy képekkel gazdagon illusztrált biográfia volt. A friss kiadvány pedig mindezt szintetizálja, ráadásul egy ötletes csavarral hozzá is tesz az egészhez. A célközönség az eddigi három kötet kapcsán elsősorban azokból kerülhetett ki, akik ismerkedési fázisban voltak az adott előadóval, azaz épp igyekeztek magukat beleásni valamelyik zenekar terebélyes életművébe. Ehhez tökéletes választás a fenti könyvek bármelyike, a törzskönyvezett rajongók pedig felfrissíthették, rendszerezhették a meglévő ismereteiket.

Nos, visszatérve az AC/DC-hez, a Young fivérek esetében nem lehet ilyen határozottan leírni, hogy az elsődleges címzettek az „avatatlan” rajongók lennének, ugyanis Martin Popoff mélyen belemegy a részletekbe is, ráadásul az egész kötetnek a fent már emlegetett húzásával ad is egy speciális jelleget. A szerző lényegében nem csinál egyebet, mint a Rock Or Bus-tal bezárólag időrendben végigmegy a diszkográfián, de ezt egy kvázi interjúkötet keretében viszi véghez. A veterán szakíró olyan figurákat szólított meg az egyes korongok kapcsán, akik túl tudtak lépni a szubjektív, rajongói mivoltukon, és nem kizárólag azzal traktálják az olvasót, hogy ez a riff ebben a dalban mennyire óriási, a másik meg még erre is rátesz, sőt egyenesen zseniális; hanem olyan sztorikkal is előállnak amelyek – előttem legalábbis - kevésbé, vagy szerencsésebb esetben teljesen ismeretlenek.

Popoff – aki ezidáig hatvankilenc rockzenei tematikájú könyv szerzője - tud kérdezni, nem ugyanazokat a frázisokat puffogtatja az összes sorlemez kapcsán. A megszólítottak között vannak többek között AC/DC muzsikusok, mint Phil Rudd és Simon Wright dobosok, zenész kollégák (David Ellefson, Jay Jay French, Joel O’Keeffe), szakírók (Brad Tolinski, Richard Bienstock), stúdiós szaktekintély (Mike Fraser), illetve fanatikus gyűjtők (Robert Lawson, Bill Voccia) is. De akad itt rádiós szakember, sőt producer is.

A sajátos koncepció révén egyik lemez sincs piedesztálra emelve, Popoff a diszkográfia egyes fejezeteihez igyekezett a személyes kötődés alapján válogatni az alanyok között. Az AC/DC epigon Airbourne főnöke és Mike Fraser pl. a The Razor’s Edge kapcsán fejtik ki részletesen a véleményüket, a Twisted Sisteres French a Highway To Hellről szóló fejezetben jut szóhoz, az ex-Megadeth bőgőst pedig Popoff a Powerage és a Back In Black kapcsán ültette a mikrofonja elé.

A zenei világ különböző irányaiból érkező, esetenként természetesen szubjektív vélemények és személyes sztorik mellett mindig hangsúlyos szerep jut a puszta tényeknek is. Az interjúalanyok sokszínűségéből adódóan így, a 250 oldalas kötet végén az olvasó – ha lehet ilyet írni egy rockzenei kiadványról - objektív képet kap az ausztrálokról. Az AC/DC esetében egyébként már időszerű volt egy ilyen, formabontóbb jellegű magyar nyelvű olvasmány, a hasonló koncepció mentén született, Phil Sutcliffe által jegyzett AC/DC- High Voltage kötet ugyanis még 2010-ben jelent meg, és évekkel ezelőtt kikopott a könyvesboltok polcairól. Pár éve olvashattunk ugyan egy magyarra átültetett Angus Young életrajzot, de azt nem nevezném karrieráttekintő biográfiának, ott ugyanis a főhős volt a fókuszban, ebből eredően az az olvasmány egy szubjektívebb nézőpontot képviselt.

A nemes egyszerűséggel AC/DC címmel megjelent, Albumról albumra alcímű kötetet a zenekarral ismerkedni akaró tizenéveseknek épp úgy ajánlom, ahogy a veterán rajongóknak, legyen szó akár a Bon Scott, akár a Brian Johnson éra feltétlen híveiről. A sorozat pedig elvileg még idén folytatódik a Pink Floyddal.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5416702488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum