A norvég Superlynx a szokatlan címet kapott idei, sorban már a negyedik lemezével otthonosan mozog abban a ’70-es években gyökerező, lebegős, kissé pszichedelikus zenei világban, amelyben a ’90-es évek stoner, doom, shoegaze elemei és napjaink post rockja egyesülnek.

A trió női énekkel vezeti elő a maga zenei tripjét. A háromnegyed órás anyag ugyan nyolc fejezetre lett bontva, de egy önmagával teljes harmóniában lévő, hömpölygő hangfolyamról van szó. A vázról nem kellett lenyesni az extremitásokat és az esetleges vadhajtásokat, hiszen az oslóiak zenéjében sosem voltak ilyenek. A basszusgitáros/énekesnő elvágyódó dallamokat énekel, a lemez egészére jellemző egy lebegős, meseszerű hangulat.

Természetesen vannak olyan alkotók, akik tőlük előrébb járnak ugyanezen az úton, de a valószínűsíthető példaképek felemlegetését most mellőzném. Miheztartás végett csak egy nevet említenék, ez pedig a közelmúltban szintén lemezzel jelentkezett Slowdive.

A Superlynx hangulata a brit shoegaze formáció korai lemezeit idézi, a norvégok azonban erőteljesebben dörrentik meg a gitárjaikat. Érdekesség, hogy a lemez producere a zenekar élén álló Pia Isaksen basszusgitáros/énekesnő volt, aki a dalszövegek mellett a borító grafikáját is jegyzi. A 4 10 némi elmélkedéshez, rövid magunkba forduláshoz megfelelő soundtrack lehet.