Felemás érzésekkel indultam el a Barba Negrába ezen a szombat estén. A Delain az egyik kedvencem a poposabb metal zenék vonaláról, de lényegében egy teljesen más csapat érkezett Budapestre, mint legutóbb. Aggódtam, hogy fognak teljesíteni az átalakult tagsággal, de mint később kiderült, a félelmem alaptalan volt.
Először azonban beszéljünk az est nyitóbandájáról, a szintén frontcsajos Illumishade-ről, akik nagyon profi produkciót adtak annak dacára, hogy egy kifejezetten fiatal csapatról beszélünk. 2019-ben alakultak, az első albumuk a pandémia alatt látott napvilágot, a második pedig most fog érkezni február 16-án Another Side of You címmel.
A profizmus azonban nem véletlen, a bandát Fabienne Erni és Jonas Wolf alapították, akik az Eluveitie Rebirth utáni felállásából lehetnek ismerősek. A színpadi rutin adott volt, ahogy a nevük miatt az erős kiadói háttér is, de ezek mit sem érnének jó dalok nélkül. Szerencsére ezen a fronton sem kellett szégyenkezniük, én csak a koncert előtt hallgattam meg pár számukat, de a refrének már elsőre ragadtak.
A közönség vette is a lapot, viszonylag sokan ismerték is őket, de valószínűleg a kérkedőket is gyorsan meggyőzték, hiszen zeneileg is tökéletesen illetek a headliner elé. Bár az Illumishade inkább a modernebb vonalat képviseli, a riffek groove orientáltak és matekozósabbak és saját bevallásuk szerint is nagyban hatott rájuk a Periphery vagy épp a Dream Theater. Természetesen Fabienne éneke miatt az Eluveitie párhuzam is adott, főleg az első album dalaiban éreztem a hangjában némi folkos hatást, az újabb tételekre ez már annyira nem volt jellemző. A szinti mögött álló Mirjam Skal is besegített néha az énektémákba, így a vokál harmóniákat is meg lehetett oldani élőben sampleres rásegítés nélkül.
A svájciak 45 percet töltöttek a színpadon és ebbe már belefért négy dal is a közelgő nagylemezről. Mint említettem az első lemezük 2020-ban jelent meg kissé a radar alatt, így még csak most kezdenek el komolyabban mozgolódni, ez volt az első Európa-turnéjuk is. Remélem hamar visszatérnek, a közönség kajálta őket, a zenészek is úgy tűnt, hogy élvezik, Fabienne különösen elemében volt. Ha szereted a Spiritbox-ot vagy az Eluveitie Ambiramus stílusú dalait, mindenképp tegyél velük egy próbát! Úgy érzem sokat fogunk még hallani róluk.
A Delain több mint 3 év után tért vissza a magyar deszkákra, ez idő alatt azonban a zenekarvezető Martijn Westerholt-on kívül mindenki lecserélődött. Volt is dráma rendesen, de a teljes igazságot úgysem fogjuk megtudni, így nagyon nem akarok én sem belemenni a sztoriba, de sokáig kétségesnek tűnt a Delain jövője és Martijn első nyilatkozatai alapján úgy tűnt talán még turnézni sem fognak. Szerencsére ez változott és régi-új tagokkal kiegészülve újra teljes erővel pörög a popmetal gépezet. Visszatérő tag Sander Zoer, aki a csapat első dobosa volt, illetve Ronald Landa gitáros is, aki a 2009-es April Rain után lépett ki. Így teljesen új tagként csak az olasz Ludovico Cioffi-t és a román származású Diana Leah-t köszönthettük.
Mikor még titkos volt az új énekesük kiléte kíváncsi voltam, hogy vajon megpróbálják pótolni Charlotte Wessels-t és egy hasonló torokkal rendelkező énekesnőt keresnek, vagy lezárnak egy korszakot, lépnek egy merészet és egy teljesen más karakterű vokalistával mennek tovább. Ezt ugye a Nightwish meglépte anno Tarja Turunen kirúgása után és azóta is vita tárgyát képezi rajongók közt, hogy vajon mennyire volt jó ötlet Anette Olzon a csapatba. Martijn a biztos utat választotta, a visszatérő album első single-jét hallgatva akár még azt is elhittem volna, hogy Charlotte hangját hallom, annyira hasonlít rá Diana. Persze hosszabb hallgatás után érezni a különbséget, de a zenekart felületesebben ismerőknek ha nem olvastak róla, talán fel sem tűnhetett az énekesnő váltás.
A koncertet a The Cold indította, amely nem egy rossz dal, de sikerültek ettől jobbak is az új lemezre. Úgy éreztem a közönség nagyrészének is a másodikként elővett Suckerpunch indította a koncertet, ekkorra megjött az emberek hangja és a refrént mindenki egyként énekelte Diana-val. Talán a kedvencem az egész Delain diszkográfiából, így nagyon jó kezdőlöketet adott és később még elővettek 3 új dalt, de azoknál már nem éreztem minőségbeli különbséget, sőt várhatóan az új felállás közönségkedvencei lesznek.
Diana kitett magáért, sokat kommunikált, mosolygott, ökölpacsikat osztogatott az első soroknak és a hangja is albumminőségben szólt. A több rutinnal rendelkező Fabienne után sem tűnt kevesebbnek, sőt… Látszólag ő is meglepődött, mennyire melegszívvel fogadta őt a magyar közönség. Sértődött rajongók rossz szokása, hogy az előző énekes nevét kántálják folyamatosan számok közt, ahogy tették ezt régen Anette-tel vagy teljesen más stílusból Tyler-rel a Thy Art Is Murder-ből. Kevés tiszteletlenebb dolog létezik ezen kívül egy zenész felé, de szerencsére nyoma sem volt a Charlotte-Charlotte rigmusoknak, ment helyette folyamatosan a Delain-Delain és a zenekar nem győzött hálálkodni.
Egyetlen fájdalmam, hogy a dallistában eléggé elhanyagolták a 2014-2020 közötti időszakot, pedig nekem magasan ez a kedvencem, azt pedig el sem hittem, hogy létezik Delain koncert Fire With Fire nélkül, de még így is össze tudtak állítani egy erős setlistet. A kötelezőkön kívül volt a ritkábban játszott Invidia és Sleepwalkers Dream is az oldschool fanok örömére. A turnéra elkísérte őket Paolo Ribaldini vendégénekes is, akinek segítségével végre el tudtak játszani sampler nélkül olyan Marco Hietala által felénekelt dalokat is, mint a Sing to Me, a Control the Storm vagy a Your Body is a Battleground. Paolo az új albumon is szerepelt már pár dalban és nem teljesen tiszta, hogy mennyire tartós ez a közreműködés közte és a Delain között, de a koncertekhez mindenképpen hozzáad, hogy a férfiének is ilyen minőségben szólal meg élőben. Az új albumról egyébként egyértelműen a Moth to a Flame szólta a legnagyobbat, ez már majdnem akkora csordavokált váltott ki, mint a záró We are the Others, ami ismét a koncert csúcspontja volt. Úgy érzem örökre ez marad a zenekar leghíresebb dala, de nem bánom, mert mindig nagy élmény élőben hallani. Megérdemelten zsebelték be a közönség szeretetét és tényleg úgy tűnt, hogy nem számítottak ennyire jó hangulatú koncertre és ovációra.
A Delain jött, látott és győzött, megmutatták hogy az új felállás is van olyan erős, mint a korábbi és valószínűleg mindenkit (köztük engem is) meggyőztek arról, hogy nem kell aggódni a banda jövőjét illetően. Mekkora szerencse, hogy Martijn nem hagyta veszni a zenekart 2021-ben...
Koncertbeszámoló: Mezei Patrik. Fotó: Barba Negra, további képek ITT.
