A Bring Me The Horizon a mai napig is egy igazán megosztó jelenség hiszen vagy tartózkodsz a sokszor felcímkézhetetlen, minden “szabályt” felrúgó formációtól vagy teljesen beszippant zenei sokszínűsége. Az első két album nyers és őszinte deathcore pusztítása után elindultak egy olyan úton, ami egyre inkább muzsika szélesebb tömegeknek. Ha az ambíciód erősebb annál, mintsem a tradíciók mentén zakatolj tovább, akkor bizony ki kell lépned a komfortzónádból. Oli Sykes sem tesz másként, csak teszteli a saját és közönsége tűrőképességét még akkor is, ha lesznek lemorzsolódók az általa elképzelt úton.
Kétségkívül ezen az estén sem Count Your Blessings és a Suicide Season adta a műsor gerincét, sőt egy szám nem sok annyi nem hangzott el a kezdeti időkből, sokkal inkább érthetően a Post Human uralta a menüsort, de a BMTH mindent megtett azért, hogy egyre diverzebb közönségét kiszolgálja. Ebbe bizony belefért a jó öreg mocskos rock & roll érzése mellett egy kis pop, szenvedélyes együtténeklések és persze az elmaradhatatlan intenzív mosh-pit.
A hangulat megalapozására a Los Angeles-i HEALTH szelte át az óceánt. Az ipari noise-rockban utazó banda teljes munkásságát nem ismerem, inkább a különböző kollabokon keresztül találkoztam már a zenéjükkel. Legutóbb a Bad Omens és Swarm-féle The Drain-nel jöttek szembe, de volt már közös együttműködésük többek között a Lamb of Goddal és a Nine Inch Nailsszel is.
A felvezetés este 7-kor vette kezdetét és ekkora már a küzdőtéren jócskán összegyűlt a tömeg. A nagyjából 40 percet játszó HEALTH egész műsora rendkívül sallangmentes volt, ám annál intenzívebb. A nehéz gitárok és lüktető ütem tartották magasan az adrenalint míg a lágy ének gazdagította a pusztító produkciót. A jéghideg és nyers szinti, az ipari metál jól megterhelték az érzékszerveinket, annak ellenére, hogy a világosban azért a fények még nem tudtak túl sokat adni a produkcióhoz, így is sikerült erőteljes atmoszférát teremteni. Zárásban megtudtuk, hogy a zenekar októberben visszatér Budapestre, hogy újabb csapást mérjenek a szervezetünkre.
A technikai szünetben aztán gyűltek a népek, egyre többen és többen lettünk, a kezdésre már mozdulni sem lehetett a színpad előtti placcon. Az üresjáratban a hangszóróból felcsendülő a Chop Suey! megénekeltette a várakozó tömeget, ezen a ponton érzékelhető volt már az energiák tobzódása…
A kiírással összhangban aztán el is indultunk a jövőbe. A kivetítőkön a futurisztikus felvezetésben félreérthetetlen instrukciót kapunk E.V.E-től, a mesterséges intelligenciától, hogyan is kell kimaxolni a ma esti bulit. A recept egyszerű, vegyél részt a mosh-ban, de mielőtt késő lenne, sürgősen told be az összes cuccot, ami a zsebedet nyomja, mert ez itt kérem drogmentes övezet. Mindenki térdelőrajtban és a konfetticunami után berobban a Bring Me The Horizon és a DArkSide már nyitja a showműsort.
Az irányítás innentől a kényszerzubbonyba bújt Mr. Sykes kezében van, aki elszánt és láthatóan nem ismer irgalmat. Az Empire (Let Them Sing) alatt kezdett igazán kibontakozni a lenyűgöző többszintes színpadkép. A háttérben sötét középkori hangulatot árasztó katedrális megvilágítása néha fenségessé, néha pedig viharossá a tette a hangulatot. A küzdőtér egy szempillantás alatt változott forró katlanná és az első perctől gyakorlatilag a rájátszásig állandósult a mosh. Repültek a magasba a cipők, a pólók, ami éppen feleslegessé vált a forróságban. A tömeg pedig eksztatikusan énekel minden egyes sort.
Frontemberünk bomba formában, énekhangja erőteljes, a sikolyok frankón ülnek, ízig-vérig showman. A zenekar tökéletes részese a műsornak, a gitárok elsöprő elánnal zúznak, a dob pedig élesen adja az ütemet. Az AmEN! alatt a színpadi pokoljárás folytatódik, óriási lángcsóvák kísérik az énekes démoni morajlását és egyre csak fokozzák az infernális fílinget és persze a hőséget.
Változatosan jönnek a dalok főleg a Post Human sorozatból és a Sempiternalról is kapunk szépen. A gótikus háttér aztán fokozatosan adta át a helyet a futurisztikus megjelenésnek, illetve E.V.E. interakciói okoztak derültséget a közönségben. Nehéz kedvenc pillanatot kiemelni, mert annyi mindent történt a közel másfél óra alatt. A Shadow Moses a maga teátrális, fáklyás felvezetésével, a lézershow-val lezúzott Kingslayeren át egyszerűen hibátlan volt az este. A Drown egy óriási szelfi és karaoke party-ba csapott Oli Sykes-szel az első sorokban. A rájátszásban az Doomed hűtötte le kicsit a kedélyeket, de csak egy rövid időre. A végén tánctudást tesztelő LosT pörgette meg a Parkot, zárásként a Throne vágott oda hatalmasat. Ebben benne volt minden energia az estéből, lángok, fények teljes extázisban tomboló zenekar és tömeg.
Bár tudtam, hogy a BMTH show-k nagyszerűek, ez be is igazolódott tegnap este. A zenei gépezet elejétől a végig patent műsort adott látványban és hangzásban egyaránt, teljes elánnal mértek csapást a Budapest Parkban egybegyűltekre.
Nagy pacsi a közönségnek is, szerintem emlékezetes buli lesz ez minden résztvevőnek.
FOTÓK: sinco / Budapest Park
További képek ITT.
