RockStation

Itt a Divent. új dala, a Fekete Pillangók

2024. június 29. - rockstation

divent2024.pngMegérkezett a Divent. új nótája, a Fekete Pillangók. A dal a zenekar júliusi EP-jének második előzetes dala és a májusban kiadott Másvilág című számot követi a sorban. Íme a dalok és a tudnivalók!

A Divent. egy 2023 végén alakult budapesti formáció, akik a “Minden, ami most kell” bemutatkozó kislemezüket követően, májusban adták ki legújabb dalukat a “Másvilágot”, mely többek között a júliusban érkező kislemezük címadó dala. Ezt követően jelenik meg, egy videoklip keretein belül a júliusi EP-t beharangozó második single, mely a “Fekete Pillangók” névre hallgat.

A Fekete Pillangók, már a címből is sejtve, egy olyan dal, amely csomó furcsaságról árulkodik, amit éjszaka megtapasztalhat az ember tudattalan állapotában. Amennyire a káosz uralja a zenei részeket, mint például a súlyos riffek után a lágy jazz-kiállás, vagy a hirtelen szünetek, ugyanúgy a szöveg is ezt a megőrülést hangsúlyozza.

A dal szerkezetén a szokásosnál is jobban érződnek a zenekar által képviselt progresszív elemek és a más műfajokból kiragadott egyediségek.

A zenekar egy egy főszereplős videóklippet is készített az új dalukhoz, melyben az énekesnő (Mihalovics Gréta) szemszögéből mutatják be ezt a bizonyos lidérces álmot.

A videóklippel is ezt a mentális szétesést, az ébrenlét és rémálom keveredését szeretnénk megmutatni, hogy mennyire nyomasztó is az, ha valaki még álmában sem tud szabadulni a rettegéstől.

A zenekar továbbá azt is bejelentette, hogy legújabb kislemezüket július 19-én készülnek elhozni a nagyérdemű számára, mellyel zeneiségüknek egy egészen más perspektíváját kívánják majd bemutatni.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4118435969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum