RockStation

Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban

2024. október 01. - sunthatneversets

fs4jd30xwaa7ofd.jpgVégre teljes hosszúságú koncerten is bemutatja Budapesten Modern Primitive című nagylemezét a Septicflesh. Október 24-én a feltörekvő német csapat, az Equilibrium is fellép majd az Analog Music Hallban, az Oceans és a Scar of the Sun bemutatkozása után.

A Septicflesh már a ’90-es évek eleje óta működik: az alapító Spyridon Antoniou (avagy Seth Siro Anton) énekes-bőgős, Christos Antoniou gitáros és Sotirios Vagenas (Sotiris Anunnaki V.) gitáros-énekes első kiadványa még ’91-ben, a debütalbum pedig ’94-ben jelent meg. A monumentális, szimfonikus hangzás először ’97-ben, egy női szopránó bevonásával jelent meg a dalokban. A csapat növekvő népszerűsége ellenére a 2000-es évek első felében feloszlott, de 2008-ban ismét összeálltak, és ekkor már kifejezetten a komolyzenei, szimfonikus elemek és a komplex death metal ötvözésére fókuszáltak, a zeneszerzőként végzett Christos Antoniou koordinálásával, és például a Prágai Filharmonikusok bevonásával. A lemezek produkciós munkálataiban az évek során Fredrik Nordström (At The Gates, In Flames, Opeth), Peter Tägtgren (Hypocrisy, Pain) és Logan Mader (Machine Head) producerek is részt vettek.

A 2022-es Modern Primitive album ennek a kiforrott zenekari életútnak egy jól sikerült terméke, ami egyöntetűen pozitív megítélésben részesült a közönség és a zenei sajtó részéről is. A Neuromancer klipje itt látható: 

A turnén érkező német Equilibrium több mint két évtized alatt komoly ismertségre tett szert. Folk metal irányból indulva jutottak el a monumentális, szimfonikus elemekkel kiegészített black / death metalhoz. A csapat az elmúlt években több kislemezt adott ki, amelyek közül a Gnosis a legutóbbi: 

A kislemez kapcsán a zenekart alapító René Berthiaume elmondta: „Az elmúlt évben sokat dolgoztunk az új dalokon, amelyek közül a Gnosis az első, amit megmutatunk a világnak. A dalszerzés időszaka komoly kihívást jelentett, hiszen ki kellett válogatni azokat az összetevőket, amiket a jövőben szeretnénk meghatározóvá tenni a zenénkben. Úgy gondolom, hogy az új dalok minden korábbinál organikusabb, földközeli, érzelmes és epikus hangvétellel bírnak. Maga a Gnosis azt a káoszt írja le, ami sokszor megelőzi a meghatározó változásokat, átalakulásokat hozó időket, amik aztán az új kezdet reményét, megvilágosodást hozhatnak el. Egy kiváló dal a pályafutásunk új fejezetének megnyitásához!”

A turné harmadik csapata egy német nu death metal erőmű, az Oceans, melynek Happy című harmadik nagylemeze szeptember 27-én jelent meg. A 11 új dal a zenekar minden korábbinál dühösebb arcát mutatja, így reagálva a válságról válságra bukdácsoló világ kihívásaira. A csapat hangosan kiáll a közösségi média óriások társadalomra gyakorolt befolyása ellen, és felszólal a mentális egészség fontossága mellett. A címadó dal klipje is a napokban debütált: 

A nyitózenekar a headlinerhez hasonlóan Görögországból érkezik: a Scar Of The Sun modern metal dalokat szállít, legutóbbi lemezük a 2021-es Inertia. A négy csapat koncertjére október 24-én kerül sor az Analog Music Hallban, jegyek még kaphatók.

További infók a koncertekről ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr2018598218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum