RockStation

Jótékonysági céllal egyesíti az erőket Duff McKagan és Slash

2024. december 04. - Sweet Melancholy

gibsonbandslashmckagandec2024_638.webp

A Gibson Band egy különleges kollektíva, amelyben különböző zenészek jótékonysági céllal összefognak, hogy a zenén és dalokon keresztül figyelmet és nem utolsó sorban pénzt szerezzenek kisebb-nagyobb non-profit szervezeteknek. 

A napokban, egész pontosan december 3-án kiadásra került I Can Breathe című dal is ilyen összefogás eredménye, amiben a Gibson vezérigazgatója Cesar Gueikian mellett a Guns N’ Roses két tagja is vendégeskedett. Slash természetesen a szólógitárt ragadta magához, Duff McKagan pedig a mikrofont és énekesként járult hozzá a projekthez. Itt még nincs vége, ugyanis a különleges résztvevők között ott van Serj Tankian is a csapatban, akinek kreativitása egy másik oldaláról mutatkozott meg az általa tervezett borítóképen keresztül. Tankian “They Are Coming” című eredeti festményét, amely a dizájn alapjául szolgált, illetve egy egyedülálló Gibson Les Paul Standard gitárt is aukcióra bocsátanak ennek a projektnek a keretében. 

Az I Can Breathe eladásából és az aukcióból származó bevétel 100%-át a National Alliance on Mental Illness (NAMI) kapja meg, amely szervezet a mentális betegségekben szenvedő amerikaiak milliói számára nyújt segítséget. 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5118744412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum