A csapat legújabb albuma a múlt héten jelent meg, hétfőn pedig már úton voltak a Saxon és a Uriah Heep társaságában.
A csapat legújabb albuma a múlt héten jelent meg, hétfőn pedig már úton voltak a Saxon és a Uriah Heep társaságában.
Március 22-én lép fel Budapesten a kiváló blues rock énekesnő, Sari Schorr és megújult zenekara. Következő lemezének munkálatai közben, a tavaszi turné keretében hozza el nekünk legjobb szerzeményeit és a korábbi közönségkedvenc dalokat.
Bejelentette a DARK TRANQUILLITY az Endtime Signals nevű Európa turnéját, ahol nem kisebb nevekkel játszik együtt, mint a Moonspell, Wolfheart és a Hiraes. Az izgalmasnak ígérkező koncertsorozat, érinti Budapestet is. Egészen pontosan NOVEMBER 20-án lépnek fel a Barba Negra színpadán. További infók a koncertről ITT.
Alapító tagjaival tér vissza Budapestre búcsúturnéján a Winger: a több mint 35 éve indult, többszörös platinalemezes zenekar több mint 5 millió eladott lemezt, 7 TOP 40-es dalt és sok ezer koncertet tud a háta mögött tér vissza június 11-én a budapesti A38 Hajóra: az összes alapító tag, így Kip Winger, Reb Beach, Rod Morgenstein és Paul Taylor is ott lesz majd a színpadon. A csapat mind a 9 nagylemezről válogat majd dalokat, ne hagyd ki ezt az estét! További infók a koncertről ITT.
Alig több, mint egy évtizede, amikor az első lemezük megjelent a brit metalcore új reménységeként aposztrofálta őket a szakma és a rajongók egyaránt. A While She Sleeps március 29-én megjelenő immáron 6. nagylemeze apropóján beszélgettünk egyet Loz Taylor énekessel. Persze az ilyenkor szokásos körökön kívül szó esett még a metal színtér helyzetéről, zenehallgatási szokásokról, jövőbeni kihívásokról is.
A Mudfield zenekarról sok minden elmondható, de az, hogy lusták lennének, az nem igazán. Ha éppenséggel nem koncerteznek, akkor klipet forgatnak, ha pedig nem a kamera előtt pörögnek a srácok, akkor jó eséllyel zenét írnak, ennek köszönhető az is, hogy alig három év után, itt az újabb anyag, itt a Fehér Zászló.
Ezen a balzsamos, virágillatú kora tavaszi estén a Dürer Kert már 18:45-től szabadjára engedte a metal démoni katonáit, hogy egy remek bemutatót tartsanak nekünk. Négy kiváló zenekar sorakozott fel a mulatsághoz.
Március 5-én jelent meg a space-punkként definiált, experimentális synth-rockzenekar legújabb dala, amelyben újabb fejezetet ír saját sci-fi univerzumához. A szám a Third Planet hamarosan érkező második albumára is felkerül majd.
Killing For Revenge címmel május 10-én a Metal Blade Records gondozásában érkezik a Chris Barnes vezette halálgépezet, a Six Feet Under új albuma. Sajnos új hörgeményt még nem tudunk mutatni róla, de a gusztusos lemezborítót és a dallistát igen. Mindez alább.
Az egri Metal Ör Die Records előszeretettel porolja le az ősi magyar demókat. A kiadó következő kiszemeltje a néhai Antichrist zenekar egyetlen felvétele, az 1989-ben rögzített Dark Age… in the Very Beginning. A nagylemeznyi terjedelmű demón a veszprémi ötös a korszellemnek megfelelő formában vezette elő blackes thrash metalját. A március folyamán érkező CD-s újrakiadás egyébként nem az első ismételt megjelenés lesz, hiszen az egri label jogelődje 2003-ban CDr verzióban már kihozta az anyagot. Az évfordulós kiadáshoz időzítve a Metal Ör Die elérhetőségein keresztül most a kapcsolódó merch is előrendelhető. Kontakt: metalordierex@yahoo.com
Augusztus 2-án új album jön a Blues Pills műhelyéből. A zenekar az anyagról a címadó-, egyben nyitódalt mutatták meg, aminek a Record Store Day keretein belül fizikai kislemeze is lesz. Turné egyelőre nem tudni, hogyan lesz, mert ahogy a promó képen is látszik, az énekesnő Erin babát vár. Azért egy jó koncertre mindig van igény!
80-as évek hangulat, disco, gaming, sárkányok, bombasztikus refrének, kell ettől jobb szórakozás egy péntek estére? Az Amaranthe és a Dragonforce co-headliner turnéja pont ezt ígérte nekünk és azt kell mondjam, rég szórakoztam ennyire jól.
Az amerikai heavy metál formáció az elmúlt 21 év során túl esett jó néhány tagcserén, az alapító tagok között lévő John Baizley azonban a mai napig a formáció lelkét jelenti. A zenekar tavaly adta ki átütő erejű Stone című új albumát, július 30-án pedig az A38 Hajón is bemutatják azt a zenekar első tengerentúli turnéján.
Elkészült, itt van, megjelent! 6 évvel az előző, szintén nem gyenge Firepower után a Judas Priest kiadott még egy nagylemezt. A zenekar patinás nevéhez méltó anyag született.
Brian Johnson neve mostanában azért pörgött, mert a legendás ausztrál zenekar, az AC/DC újra turnézni kezdett. A zenekar énekese azonban most nem mással működött együtt, mint a Guns N' Roses bongyori gitárosával Slash-sel. A Killing Floor című dalt és annak klipjét a tovább gomb használata után hallhatjátok, láthatjátok! Amúgy nem mellékesen pedig van még itt sztár, hiszen a szájharmonikát nem más nyúzza, mint Steven Tyler.
A legendás Iron Maiden dobos, mint tudjuk nem is olyan régen stroke-on esett át, így a zenekar is pihenőre vonult. Egyáltalán nem volt ugyanis biztos, hogy a zenész még beülhet a dobok mögé. A Maiden még pihen, de Nicko a Royal Albert Hall-ban lépett fel pár szám erejéig a The Massed Bands of His Majesty's Royal Marines közreműködésével, ahol újra gondolva adtak elő Maiden dalokat. Többek közt elhangzott a The Trooper és Run To The Hills is.
Szomorú hírt közölt a közönséggel Blake Harrison családja: elhunyt a multiinstrumentalista zenész. Harrison leginkább a Pig Destroyer samplereseként (a képen jobbról a második) lehet ismerőse sokaknak, de a Hatebeak nevű papagájos őrület is az ő nevéhez fűződik. A zenész halálát a rákkal folytatott küzdelme során fellépő tüdőgyulladás és szívelégtelenség okozta. Nyugodjon békében!
Szeghalmon innen és az üveghegyen is túl, megjelent március 8-án a Mudfield zenekar új albuma, a Fehér Zászló. A zenekartól már megszoktuk, hogy ilyenkor ontja ránk a videós anyagokat is. Amíg elkészülünk a lemezismertetővel, nézzétek meg a címadó dalhoz, illetve az Üveghegy című nótához készült képi anyagot. Nem mellesleg pedig több lyrics videót is találhattok a cikkben!
Úgy gondoltam, most egy régóta halasztott adósságomat törlesztem, megcsinálom a Slipknot albumokról szóló RANKsorolómat. A zenekar, habár már régóta a legnagyobb metal zenekarok között figyel, azért elég hullámzó színvonalú lemezeket produkált, ezeket próbálom kicsit sorba szedni.
A shockrock egykori legendája négy év kihagyás után újra visszatér a színpadra! Utoljára 2020 január negyedikén állt színpadon az öreg, Brian. Mint tudjuk Manson jó ideje visszavonultan él, hiszen eléggé komoly botrányokba keveredett, amikről később megállapította a bíróság, hogy nem koholt vádak. Az énekes egyelőre még csak az USA-ban turnézik a Five Finger Death Punch társaságában, de ki tudja? Talán készül egy új lemez? Jöhet esetleg egy Európa turné is az ősz folyamán?