Az amerikai heavy metál formáció az elmúlt 21 év során túl esett jó néhány tagcserén, az alapító tagok között lévő John Baizley azonban a mai napig a formáció lelkét jelenti. A zenekar tavaly adta ki átütő erejű Stone című új albumát, július 30-án pedig az A38 Hajón is bemutatják azt a zenekar első tengerentúli turnéján.
A Baroness idén nyáron Európába hozza "Sweet Oblivion Tour" című turnéját, és számos headliner fellépést jelentett be a korábban bejelentett fesztivál fellépések mellett, köztük budapesti koncertjüket is. ,,Végre átjövünk a tengeren túlra, hogy játsszunk néhány olyan fesztiválon, ahol még nem voltunk és először játszunk dalokat a STONE-ról Európában és az Egyesült Királyságban, és ami a legfontosabb, túl hosszú távollét után találkozunk veletek!"- Osztotta meg a zenekar.
A 2003-ban alapított Baroness-t jelenleg az alapító John Baizley (ének/gitár), Gina Gleason (gitár), Nick Jost (basszusgitár) és Sebastian Thomson (dob) alkotják. A philadelphiai és brooklyni négyes eddig hat nagylemezt adott ki: STONE (2023), Gold & Grey (2019), Purple (2015), Yellow & Green (2012), Blue Record (2009) és a Red Album (2007). Karrierjük során széleskörű elismerést kaptak, a zenekar albumai rendszeresen szerepelnek az év végi best of listákon, 2017-ben pedig először jelölték őket Grammy-díjra.
Legújabb albumuk, a Pennsylvania és New York határán, egy távoli faházban felvett, saját gyártású STONE változást jelentett a zenekar számára: a 10 dalos albumot a Baroness saját maga rögzítette, ami eltér a legutóbbi anyagoktól. Az album bejelentésekor John Baizley kifejtette, hogy ,,a Baroness egyik fontos alapvonala, hogy nem szeretjük ismételni magunkat. Minden a kockázatvállalási hajlandóságról szól. Szóval megdupláztuk a folyamatos feltalálást, hogy lássuk, hova vezet ez minket. Azt hiszem, ez a lemez jól tükrözi ezt. A STONE sokkal élettelibb, sokkal közvetlenebb."
A Kerrang!, a Revolver, a Rock Zone és a Rock Tribune címlapjain nemrégiben szerepeltek, a kritikusok és a rajongók egyaránt üdvözölték a Baroness barkácsoló szemléletét. A Pitchfork szerint "a Baroness továbbra is az egyik legfigyelemreméltóbb és legképzettebb zenekar a heavy metal, a hard rock és a pszichedélia metszéspontján", míg a Metal Hammer megjegyezte: "A Baroness hatodik stúdióalbuma egy újabb csodálatos utazás a számtalan érzelem között".
A július 30-i koncertre a jegyek elsőként a regisztrált Live Nation tagok számára lesznek elérhetők március 13. 10 órától, a teljeskörű jegyértékesítés pedig március 15-én, 10 órakor indul a www.livenation.hu oldalon.