Szia Bátyus! Sátánnal mi a helyzet? Hangozhat a kérdés hatodik alkalommal 2025-ben, amikor is Tobias Forge a nagyérdeműnek is bemutatta a zenekara hatodik stúdióalbumát a Skeletát. Természetesen piros betűs napként volt belevésve a naptárba, hogy jön az új Ghost lemez, így egyértelmű volt, hogy azonnal nekiesek.
Azt már az év elején minden hivatalos információ nélkül, józan paraszti ésszel lehetett tudni, hogy még július előtt új albummal fog jelentkezni a zenekar. A Black Sabbath búcsúján Forge nem tud máshogy részt venni, az ötödik pápa szereplését pedig már az év elején bejelentették. Mivel a negyedik pápa ideje lejárt, így kézenfekvő az új album. Ezek mellett pedig Forge keresve sem találhatott volna jobb időpontot az album megjelenésére, mint most miután Ferenc Pápa elhunyt és az album megjelenését követő nap nemzeti gyásznap.
Utálok előzetesen dalokat hallgatni. Két nyomós érvem van, amikkel megérthetitek ezt. Az egyik az az, hogy vagy lesz egy iszonyat jó dal, amit nem tudok kiverni a fejemből, de az album egyben meg nem fog akkorát ütni. A másik pedig az, hogy nem tetszenek a dalok, de egyben meg nagyon összeállnak a kirakós darabjai. Erre tök jó példa a Mastodon. Amikor az egyik kedvenc zenekarom csak dalokat oszt meg mindig azt érzem, hogy háááát ez most annyira nem, aztán meg…(kivétel az utolsó lemez, mert az ennyi év után is egy vakvágány, szerintem) Ugyanígy a Ghost dalok nem tetszettek külön-külön. Igazából az utolsó két lemez ahogy volt nem tetszett, amikor megjelent. Persze ma már Prequelle-t egy jó lemeznek tartom, az előző anyagot meg elhallgatom, ha olyanom van. Az a régi vonalas rajongó vagyok, aki az Infestissumamot tartja zenei csúcsnak, kereskedelminek meg a Meliorát. Pontosabban a harmadik lemez volt az utolsó, aminél megmaradt az a hangulat, amit az első két lemezen imádtam, de eljött az az idő, hogy még könnyebben befogadhassa bárki. Így a Skeletára nagy feladat várt, hogy merre vigyen? Maradunk annál az útnál, hogy az Impera majd most fog lassan beérni, ő meg pár évre porosodik vagy meggyőz magának.
Én még nem hallottam a lemezt, amikor már Szénégető kolléga egyből mondta, hogy az Umbra mekkora dal! Na, nekem nem ez lett a kedvencem a lemezről. Első hallgatás után is leesett, hogy ez a Ghost már tényleg nem az, amit én anno megszerettem, de ezzel igazából semmi probléma, hiszen változnak az emberek, Forge pedig elérte a célját és aréna zenekart csinált egy underground varázsból. Ezzel tényleg nincsen semmi probléma, csak éppenséggel már nem annyira mozgatja a fantáziám, mint annak idején.
Amennyire nem tetszett a három előzetes dal korábban, így egyben, egymást követve annál inkább megfognak maguknak. A Peacefield nyitánya különösen tetszik és könnyen megszeretteti magát az emberrel. Már itt az elején ki is jön az album érdekessége, hogy ezt a lemezt nem egyedül Forge írta. Itt bizony már vannak más dalszerzők is, és nem, nem a zenekar tagjai tűnnek fel, hanem olyan arcok, akiknek nem sok köze van a rock-metal zenéhez.
Itt kezdhetnek hőbörögni azok, akik szerint ez popzene, csak szólok. Az első dalban közreműködik két fiatalember is. Fred Vincent Pontare és Lars Salem Al Fakir (énekes, producer, zenészek) akik olyan emberekkel dolgoztak együtt, mint Lady Gaga, Madonna vagy Avicii. A nyitó dal mellett még kreditet kaptak az elsőként megismert Satanized dalban is, ami az albumon a harmadik helyen tipeg. A Lachryma az egyik kedvenc dalom az albumon, igazi fülbemászó sláger, amin pedig Max Grahn dolgozott együtt Forge-val. Max neve ismerős lehet korábbi slágerekből is, mint a Hunters Moon vagy az egyik kedvenc új érás dalom a Call Me Little Sunshine. Nem is csoda, hogy ez a dal is nehezen fog kikopni a lejátszóból. Megvan benne az a potenciál, ami miatt most éppenséggel szárnyal a zenekar. A Guiding Lights az első dal, amit nem hallottunk korábban. A jó részt akusztikus dal egy igazi ballada, ami furcsa helyet kapott a lemezen. Tobias mindig is hangoztatta, hogy szereti a régi 80-as éveket idéző rock/metal zenét. Ez pedig visszaköszön a lemezen nem is ritkán. A De Profundis Borealis is egy ilyen dal, ami ezt a kicsit Bon Jovi vonalat viszi, persze némileg keményebben. A Cenotaph csak úgy elmegy mellettem, viszont a lemez vége felé haladva feltűnik valami. A Missilia Amori kezdetével itt bizony riffek újrafelhasználása van. Több téma, sampler “megoldás” újra van hasznosítva korábbi lemezekről. Főleg a Meliora cuccai köszönnek vissza, szerintem. A Marks of the Evil One pedig számomra egyértelműen a második lemezről merít egy hatalmasat újra. Persze ennek örülhetnének a rajongók, hiszen beigazolódik, amivel hitegetett minket Forge, hogy vissza kacsint a régi anyagokhoz, csak éppen nem így vártam. Megérkezik Richárdunk kedvenc dala az Umbra, ami számomra már a szinti sounddal az elején ellőtte magát. Ez a dal magamutogatás, felvágás, p@cs méregetés, aminek én nem sok értelmét látom, ráadásul itt teljesedik igazán ki az a sound, amit én mérhetetlenül rühellek. Ez a 80-as évek végére jellemző Iron Maiden C kategróiás metal sound. Amikor mindenki úgy akart szólni, de senkinek sem sikerült, de azt mondják , hogy “jó lesz az!” Az albumot pedig az Excelsis zárja. Megértem, hogy borúsabb hangvételű, melankolikusabb ez a lemez, de ez a dal számomra tökre olyan, mintha a kiadó követelte volna meg, hogy legyen még egy szerzemény, vagy legyen meg a negyvenöt perc játékidő.
Aztán ki tudja? Lehet tíz év múlva azt mondom mennyire frankó kis lemez lett ez tíz év távlatából, de most többszöri hallgatás után, úgy hogy a napokban meghallgattam direkt a korábbi anyagokat is…Nem talál meg magának annyira. Vannak jó mozdulatai, vannak ének témák, amik nagyon tetszenek, de a hangzás engem idegesít. Sablonosnak érzem, unalmasnak, ami nem hiába nem virágzik manapság. Nehéz dolog ez, hiszen biztos, hogy jó, amit csinál a zenekar, hiszen akkor nem lennének sold out bulijaik, illetve nem zabálná a közönség. Lehet csak én léptem másik útra, aztán majd egyszer megint keresztezik jobban egymást az útjaink. Most kicsit azt érzem, mikor a régi hármas úton megyek az M3 mellett. Tök király, hogy látom, tök jó, hogy ott sztráda, de most kicsit élvezni szeretném a másik útvonalat.
