Az Avantasia projektet Tobias Sammet, az Edguy énekese hozta létre még a kilencvenes évek végén. A szimfo-rockoperás power metalban mozgó supergroup időközben valódi intézménnyé nőtte ki magát, annyira, hogy miatta az Edguy jó ideje kényszerpihenőn van. A február végén megjelent Here Be Dragons már a tizedik nagylemezük.

Ha megnézzük a zenekar logóját, illetve teljes nevét, láthatjuk, hogy az Avantasia gyakorlatilag Tobias egyszemélyes projektje, ő a dalszerző és a szövegíró is. A zenekar hangszeres szekciója viszonylag állandó mellette, Felix Bohnke dobost leszámítva lassan 20 éve ugyanazokkal zenél. Az énekesi feladatokat pedig részben ő, részben vendégénekesek látják el. A zene mellett fontos elem a történetmesélés is, az első két albumukat rockoperaként törzskönyvezték, a folytatásban pedig konceptalbumok érkeztek, amik trilógiákká, albumciklusokká álltak össze. A most tárgyalt Here Be Dragons ebben újat hoz, ugyanis nem egy korábban megkezdett saga folytatása, vagy egy új kezdete, még csak nem is konceptalbum. Vendégénekesek továbbra is szerepelnek, újak és visszatérők is (teljes lista a cikk alján), és a hagyományos hosszú dalt is megkapjuk, a kilencperces címadó képében. Egyébként meg konceptalbum vagy sem, a Here Be Dragons résmentesen illeszkedik a sormintába, az Avantasia stílusa változatlan, és egyből beazonosítható.

A 10 dal kereken 50 percet tesz ki, és amikor első alkalommal a végére értem, egy homlokráncolás mellé csak annyit vakkantottam: basszus, ezen összesen ha két igazán élvezhető dal van! Aztán lett belőle három, most már négynél tartok, vagyis minden bizonnyal jóra lehet hallgatni, de azért meglepődtem az előző album után, ami izmos anyagként él az emlékeimben. A dallamos zenékben az a jó, amikor érezzük azt a megfoghatatlan bizsergést, és várjuk, hogy a refrén újra visszatérjen. Nem is tudjuk megfogalmazni, miért jó, csak érezzük, majd azon kapjuk magunkat, hogy ezt dúdoljuk, amíg lefő a kávé. Most is megkapjuk ezeket a pillanatokat, csak kisebb kanállal.

Mindjárt az első ilyen a lemezt indító Creepshow, egy hard rockos elemekkel felütött, tapsolható germánmetál sláger, még a verzéi is húznak magukkal. Tobi mester ezúttal nem osztozott a mikrofonon, ebben a dalban egyedül énekel. Szintén briliáns a szintikkel és Nightwisht idéző kórusokkal feldobott The Witch; ebben Tommy Karevik, a Kamelot énekese Tobias partnere. Régi harcostárs, Ronnie Atkins érkezik a következő dalban (Phantasmagoria). Ez is a jobbak közül való, és arra is figyeltek, hogy az énekesek a karakterüknek leginkább megfelelő dalt kapják. Ez a legjobban a Bring On the Night-ban érhető tetten. Bob Catley meleg tónusú hangja kellő teret és időt kap, ezáltal akár egy Magnum dal is lehetne. Végül nem igazán kiemelkedő, de mint érdekesség, említésre méltó az Unleash the Kraken. Ebbe nem hívtak vendéget, cserébe egy jó kis speed metal döngetés lett belőle.

A változatosságra tehát nem lehet panasz, mégis, a ki nem emelt másik öt dal váratlanul jellegtelen lett (az unalom szó is eszembe jutott), és az énekesek sem mentik meg őket. Feltűnt, hogy nekik mintha korlátozott feladatkörük lenne, úgy is mondhatjuk, hogy nem díszvendégek, inkább csak asszisztálnak. Kicsit a Michelangelo széklábat farag esete áll fenn, ha fogalmazhatok drámaian. Különösen ha arra gondolunk, hogy itt mindenki nagyobb kaliber, mint a fahangú Tobias, ehhez képest olyan potentátok, mint Geoff Tate vagy Roy Khan szinte eltűnnek a lemezen, ami méltatlan. Az egyetlen énekesnő, Adrienne Cowan még villant egyet az Avalon dalban (ami sajnos a Bring On the Night csak más szöveggel), de a többiből csak a habos-babos-vattacukros bevonat marad meg az emlékeinkben. Az igazsághoz tartozik, hogy rossz dal nincs az albumon, és ha rászánjuk az időt és alaposan meghallgatjuk, működni fog. A főnök is elmondta, hogy az Avantasia nem más, mint eszképizmus zenébe öntve, és valóban, szük egy órára elfelejthetjük a mindennapi hasfájásainkat, és elutazhatunk Avalonba, ahol sárkányok, koboldok és egyéb hősök várnak minket. A produkció ha nem is szuperszónikus, azért rendben van, egyedül a dobhangzás a gyenge pont, házistúdióra, vagy programozott dobokra gyanakszom.

Az az elméletem, hogy Tobias a „holopainenesedés” jeleit kezdi mutatni, és ez már nemcsak a véleményes fejfedők iránti vonzalmát jelenti, de az alkotói folyamatokban is megjelenik. Egyedüli dalszerzőként és szövegíróként amúgy is teljes szabadságot élvez, ami mostanra üt vissza, amint a kreatív energiák lassan kezdenek elapadni. Szép statisztika, hogy 1997 óta az Edguy es az Avantasia zászlaja alatt összesen 20 lemezt írt meg és adott ki, de számomra valami még mindig hiányzik ahhoz, hogy a példaképeivel egy lapon emlegethessük. Persze még nem tart ott, mint a hivatkozott Nightwish, ahol Tuomas mester megalomán, kontroll nélküli agymenése már az élvezhetőség rovására megy, de látom ennek előjeleit. Egyre nagyobb szerepet kap a körítés, miközben pont a lényeg lett színtelenebb.

De ismétlem: ezek előjelek, a Here Be Dragons még bőven élvezhető, és biztosan sokan örülnek a bámulatos borítóba csomagolt fizikai kiadványoknak is, különösen ami a díszdobozosokat illeti (Németországban és Ausztriában már most az eladási listák élén vannak). Ha már szóba kerültek a kézzelfogható verziók: a borító és a teljes artwork Rodney Matthews munkája, aki a Magnum több lemezéhez is készített borítót, a hasonlóság nyilván szándékos. Az alapcsomag mellé a fanatikusok két bónuszlemezre is rátehetik a mancsukat: az egyiken a teljes album instrumentális változata hallható, a másikon pedig koncertfelvételek, alternatív verziók, egyéb érdekességek. A teljes pakk 140 perc, akár egy hosszabb mozifilm, ráadásul a digitális platformokon is elérhető.

Ha mérleget vonunk, az egyik serpenyőben ott a rockvilág egyik legjófejebb, legszerethetőbb figurája, a mesés dizájn, a prominens vendégénekesek, a terjedelmes, gazdag hanganyag, a pozitív hangulat és legalább 3-4 kiváló Tobi-sláger. A másikban pedig mindössze annyi, hogy a többi dal sajnos karakter hiányában hamar unalomba fullad, amit a sztárvendégek sem tudnak menteni. Bizonyos zenei fordulatok több dalban is visszaköszönnek, vagy éppen korábbi lemezekről ismerősek, és hiába változatos a dalfelhozatal, ezek a témák valahogy mégis összefolynak. Talán átjött, hogy nem az a gondom, hogy nem találták fel újra a vaníliafagyit, a power metal köszöni jól van, nem kell megreformálni. Annyi van csak, hogy ez a csomag most halványabb, repetitívebb, kevésbé izgalmas. Mivel végtére is a dalok számítanak leginkább, ez nálam 3 és fél koponyát ér, de aki nagyon éli ezt a zsánert, és egyaránt örült a legutóbbi Hammerfall, Dynazty, Sabaton vagy Powerwolf lemezeknek, ezt is örömmel hallgatja majd, és akár az év egyik csúcslemezeként is tekinthet rá.

Aki még nem tudná, annak mondjuk, hogy az Avantasia társulata április 1-jén Budapesten lép fel. A Barba Negrába meghirdetett foglalkozáson pazar látvány és vendégénekesek egész sora várható, az érintetteknek a megjelenés határozottan ajánlott.

Avantasia – Here Be Dragons dal- és vendéglista

1. Creepshow
2. Here Be Dragons (Geoff Tate – ex-Queensryche)
3. The Moorlands at Twilight (Michael Kiske – Helloween)
4. The Witch (Tommy Karevik – Kamelot)
5. Phantasmagoria (Ronnie Atkins – Pretty Maids)
6. Bring On the Night (Bob Catley – Magnum)
7. Unleash the Kraken
8. Avalon (Adrienne Cowan – Seven Spires)
9. Against the Wind (Kenny Leckremo – H.E.A.T.)
10. Everybody's Here Until the End (Roy Khan – ex-Kamelot)