
Vannak interjúk, amiknek a megvalósulására hosszú éveket kell várni, már ha egyáltalán összejönnek valamikor. Valószínűleg ebbe a körbe tartozik a Tool zenekar is, akik hosszú-hosszú évek lemezcsendje után 2019-ben jelentkeztek eddigi utolsó albumukkal. A Fear Inoculum turnéjával aztán két évvel ezelőtt Budapestre is elértek, sőt június 13-án ismét a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet a zenekar. Ez szolgáltatta a miértet ahhoz, hogy a zenekar basszusgitárosával Justin Chancellorral beszélgethettünk.


Des Rocs egy meglehetősen üdítő jelenség: az Elvis-frizurás zenész már 13 évesen New York-i klubokban játszott, így született meg alteregója, maga Des Rocs is, zenéje pedig az intim pillanatok és a nagyszabású víziók között egyensúlyozik, egy új korszak önjelölt rock’n’ roll hőse. Des Rocs tavaly nyáron jelentette meg Dream Machine című új albumát, amelyet október 12-én az Analog Music Hallban is bemutat.
A márciusban kiadott MÁMOR című single mellé két újabb dalt jelentetett meg a PLASTICOCEAN, melyek a SODRÓDÁS EP-n kaptak helyet. A zenekar a tavaly év végi, nagy sikerű AWS-sel közös turné után látott neki a friss dalok írásának 2024 első negyed évében, ezeket hallhatja most a nagyérdemű közönség.
Tavaly több mint 690.000 néző látogatott el a Budapest Parkba, és az előrejelzések alapján idén újabb rekordot dönthetnek. Az április 25-én induló tizenharmadik évadban hazánkban példátlan vizuális megoldásokkal erősítenek rá a biztonságos és minőségi éjszakai szórakozás élményére. /Fotók: sinco/

Egy fiatal zenekar esetében mi mással is kezdhetnénk, mint támpontok gyanánt további zenekarnevek emlegetésével. Nos, a Slope esetében könnyű helyzetben vagyunk, mivel maga a kiadó hívja fel a figyelmet arra, hogy a második lemezénél járó ötös számára mely előadók jelentik az igazodási pontokat. A szemmel láthatóan a húszas éveik elején járó srácok a Red Hot Chili Peppers, a Rage Against The Machine és a Beastie Boys bő három évtizede megjelent lemezeiből merítenek. Alkalmanként szemérmetlenül.
Ha nem tettétek volna még meg, lassan ideje lesz megvenni a jegyeket a Palaye Royale budapesti koncertjére. A Los Angeles-i brigád
Vonósnégyes, zongora és ének. Ez a felállás fogja díszíteni Anneke Van Giersbergen új turnéját, ami a Heavy Stings nevet kapta. Az énekesnő a kanyaron olyan rockzenei klasszikusokat ad majd elő, mint az Iron Maiden, a Black Sabbath és a Scorpions egyes dalai, amik ilyen hangszeres kísérettel és persze Anneke angyali hangjával ütős elegyet fognak alkotni. A
Tíz zenekarra szűkült a mezőny, akik közül majd kikerül az az egy, akik hazánkat fogják képviselni az idei Wackenen. A zsűrinek ötvenkét indulóból kellett leszűkítenie a mezőnyt, a végső megmérettetés
Az első kiadás nagy sikere után ismét négy nagyszerű gitáros érkezik Budapestre az Electric Guitarlands turné keretében: Florian Opahle (Jethro Tull, Greg Lake Band), Angel Vivaldi, Nick Johnston és Rowan Robertson (Ronnie James Dio) áll majd az Analog Music Hall színpadára, május 12-én.

Elveszítette a tüdőrákkal folytatott harcát Eddie Sutton. A Leeway énekese, aki Edward Anthony Pomponio néven látta meg a napvilágot, ötvenkilenc éves volt. Nyugodjon békében!
Nyáron sem maradunk ütős és modern metal bulik nélkül a fővárosban. Július elején új basszusgitárossal, és minden korábbinál súlyosabb, kísérletező dalokkal tér vissza az Analog Music Hallba az Infected Rain, augusztusban pedig önálló turnén érkezik az Akvárium Klubba az ausztrál post-hardcore négyes, az Amity Affliction, az Emmure és a Blacktoothed társaságában. /Fotó: Tom Barnes/
