RockStation

Supermetal Mario: The Algorithm – Octopus4 (2014)

2014. szeptember 10. - sebiszabi

a1211244941_10.jpg

Ha az ember a got-djent-en körülnéz, akkor azért a The Algorithm a szokásosnál is speciálisabb, peremre való zenét játszik a sok bonyolult és összetett metalt játszó djent zenekarok mellett. Nagyjából a színtér zenekaraiban azért közös vonás az, hogy valamilyen szinten minden banda kockákból áll. Hogy miben kockák, az más kérdés, de mai témánk tárgya azért kedves számomra, mert egészen biztos, hogy emberünk egy IT kocka – kicsit én is, ezért mindjárt megvolt a közös pont, noha a második lemez, ez, amiről most szó lesz, fogott meg igazán. Az első valahogy elkerült. Az Octopus4 is majdnem. Hiszen elsőre, amikor elhatároztam, hogy ezt most végigülöm és meghallgatom, persze megint ment is a lejátszóból két dal után kifelé. De amikor a hangulat megjött és tényleg végigment az album, akkor ragadt meg végleg. Hogy mi is ez a kettősség?

Tovább

Mindent az új Skyharbor nagylemezről

Skyharbor-2014.jpg

November 10-én érkezik a Skyharbor második nagylemeze Guiding Lights címmel. Ez az a djent banda, ahol a (megint) TesseracT-os Daniel Tompkins áll a mikrofon mögött, a bandát pedig Keshav Dhar vezeti. Első lemezükkel igencsak meg voltunk elégedve két évvel ezelőtt. Szóval igencsak várós az idén megjelenő második lemez. A hajtás után borító, tracklist, és új dalrészletet is tudunk mutatni, korábban pedig itt mutattunk egy új dalt. Mondtam már, hogy várjuk a lemezt?

Tovább

Finntroll: ismét Budapesten a folk metal zenekar

finntroll01.jpg

Hatodik, Blodsvept című lemezét követően idén egy koncertfelvétellel lepte meg rajongóit a Finntroll: a Natten Med De Levande Finntroll című lemez ráadásul az első hivatalosan kiadott élőfelvétele a 17 éve működő folk metal zenekarnak. A budapesti rajongóknak idén is lesz alkalmuk személyesen részt venni egy igazi death metal polka eseményen: a finnek egyik legsikeresebb albumuk, a Nattfödd kiadásának 10. évfordulóját ünneplik a Club 202 színpadán szeptember 25-én, a Hatesphere és a Profane Omen társaságában.

Tovább

Salt The Wound - Itt egy új Exodus-dal a Metallica gitárosának vendégszereplésével

exodus-group14.png

A Blood In Blood Out címmel érkező új Exodus albumról itt, itt és itt már rengeteg mindet elmondtunk. Most mutatunk is valamit, nevezetesen azt a Salt The Wound címre hallgató új nótát, melyben a zenekar korábbi gitárosa, ma a Metallicában nyomuló Kirk Hammett vendégeskedik.

Tovább

Hallgasd meg az Iron Reagan jövő héten megjelenő lemezét!

2014. szeptember 09. - dzsi.

iron_reagan_promo.jpg

A richmondi, crossover thrash-t játszó Iron Reagan szeptember 16-án jelenteti meg második nagylemezét a Relapse-nél The Tyranny Of Will címmel. A hobbibandát olyan ismert arcok alkotják, mint Tony Foresta (Municipal Waste), Landphil Hall (Municipal Waste/Cannabis Corpse), Ryan Parrish (ex-Darkest Hour), Mark Bronzino (Mammoth Grinder) és Rob Skotis (Hellbear). Az album huszonöt dalt tartalmaz harminchárom percben, szóval van pörgés elég rendesen; most pedig végig is hallgathatod, méghozzá a Pitchforkra átkattintva. Alább van még dallista és borító is.

Tovább

VHK Fesztivál a Dürer Kertben

 

VHK2.jpg

Szeptember 12-én a Dürer Kertben lép fel a VHK. Legalább fél évig ez lesz az utolsó koncertje a Grandpierre Atilla által vezetett zenekarnak, hiszen a következő hónapokat a 2015-ös évre való felkészüléssel töltik majd: jövőre lesz ugyanis 40 éves a Vágtázó Halottkémek. A fesztiválon összesen 10 zenekar játszik, köztük az Isten Háta Mögött, a Kretens és a Képzelt Város is.

Tovább

Újratervezés - Room Of The Mad Robots-videóinterjú

2014. szeptember 08. - KoaX

Room Of The Mad Robots 2014.jpg

Szerencsés vagyok. Ebben teljesen biztos is vagyok. Tudjátok miért? Egy olyan országba születtem, ahol az ember igazán megtanulhatja mi az a kitartás, ahol olyan emberekkel, zenekarokkal találkozhatom, akikkel élmény beszélgetni. Akiktől mindig lehet valami apróságot ellesni, tanulni. Tele vagyunk jobbnál jobb bandákkal, érdekes gondolkodású emberekkel, akik miatt megéri itt élni. A Wacken Festivalos fellépés okán a Room Of The Mad Robots-szal készített interjú során ismét ezt éreztem. Hajtás után mindent megértetek ti is.

Tovább

Vasárnap esti lebegés: Nadja, Oaken @ A38 Hajó

2014. szeptember 08. - KoaX

oaken.jpg

Ez a fránya ősz csak nem hagyja pihenni az embert. Mikor azt hinném, hogy végre kipihenhetem a nyári Parkos bulikat, vagy a sok fesztivált, pontosan olyankor jelentenek be egy koncertet, amit természetesen nem hagyhatok ki. Most is... nem elég, hogy a héten volt egy Apey And The Pea-Southern Oracle-VL45 koncert, még itt van ez a Nadja-Oaken közös buli is, amit semmiképpen nem szerettem volna kihagyni. Nem számít, hogy a hétvégén mindössze három órát aludtam, indulás a hajó felé!

Tovább

A cerberusát! : Apey And The Pea - Hellish (2014)

2014. szeptember 08. - KoaX

10500477_658225950897137_53796500574694173_n.jpg

Az idei évre három hazai lemez volt, amit igazán vártam-várok. Az egyik a Tankcsapda új albuma (lehet fikázni, de akkor is szeretem a bandát) A Knapp Oszi által vezetett stoner Grizzly bemutatkozó albuma is nagyon érdekel, de az abszolút favorit az a Hellish névre hallgató új Apey And The Pea album. Igyekszem objektívan írni, nem elvakult idiótaként megírni a lemezismertetőt. Nézzük, hogy meg tudom-e csinálni...

Tovább

Októberben új lemezzel jelentkezik a Bush

Bush 2014.png

Október 21-én a Zuma Rock Recordsnál jelenik meg a valaha szebb napokat látott brit Bush új albuma.  A lemez címe Man On The Run lesz. A felvételek Dave Grohl kaliforniai Studio 606-jában készültek és nem kisebb név ült a produceri székben, mint Nick Raskulinecz. Borító és dallista alább. A banda legutóbbi lemezéről egyébként ITT írtunk.

Tovább

Shooting Helicopters: Itt van Serj Tankian és Benny Benassi közös dala

System Serj.jpg

Jobban örülnénk annak, ha Serj Tankiannal kapcsolatban inkább egy új System Of A Down lemez lehetőségéről írnánk, de ez a pillanat még nem jött el. Az viszont igen, hogy az olasz elektronikus zenei producer DJ Benny Benassi egyik új dalához adja a hangját az örmény énekes. Alább a dal, mindenki döntse el, hogy ilyet szeretne-e hallani tőle. Mondjuk annyira nem gáz. (Fotó: Réti Zsolt)

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum