
A Do Or Die lemez első meghallgatása után már nyilvánvaló volt, hogy ha egy keltapunk zenekar lesz az életemben, az a Dropkick Murphys lesz! Fülbemászó, dallamos, energikus, szórakoztató, mértékkel ideologizált, és akkoriban nagyon frissnek is hatott számomra. A Sing Loud,Sing Proud turnét sikerült is elcsípni a Mega Pubban anno, ahol egy azóta is emlékezetes koncertet adtak. Aki ott volt, egészen biztosan a szívébe zárta az íreket. Később Bécsben láttam kétszer, mindkettő tökéletes koncert volt, pedig akkor már jócskán benne voltunk a puhulós korszakban, a futószalagon gyártott tucat nóták ismételgetésében. Sajnos ami élőben, jól összeválogatva még mindig szórakoztató, és élvezetes volt, az lemezen megszűnt. Egyáltalán nem hallgattam a Blackout lemeztől semmit. Illetve a Singles Collection Vol 2-t igen, mert az a valaha készült egyik legjobb feldolgozás lemez. Persze nem kérem én számon rajtuk, hogy mit és miért csináltak úgy ahogy, de a Dropkick Murphys esetében az első 3 lemez pörgetése bőven elegendő számomra.