Mindenki életében vannak olyan bandák amikre azt mondja, hogy egyszer látnom kell. Megszületik hát az elhatározás és semmi sem tántoríthat el a céltól. Olyan ez, mint a bakancslista, sőt valójában ez egy zenei bakancslista. Az Aerodrome Fesztivalnak hála most az emberek listájára felkerülhettek újabb nagy nevek.
Gyönyörű napsütéses napra ébredtünk, amikor az Aerodrome nevű utazó cirkusz célkeresztbe vette Magyarországot. Délután egy körül kezdtek megérkezni a zenekarok szépen lassan, és elkezdődtek a soundcheckek, felpakolták a cuccokat, hogy az este folyamán minden simán menjen.
A Powerman 5000 feléről sikerült lemaradni rajtam kívülálló okok miatt, de erről majd még később szó esik. A srácok öt után kezdtek egy kicsivel, de valami elképesztő nagy lendülettel tolták a bulit. Spider One-ékat nem izgatja, hogy ők nyitják az estét, sőt inkább a délutánt. Az sem érdekli a zenekart, hogy a szemből tűz rájuk a nap, és csatakosra izzadnak a bőrkabátokban, nem ők csak tolják az industrial metalt ezerrel, amire a magyar közönség egy jó része vevő is volt. A nemrég megjelent albumról is játszanak dalokat, ami rendkívül szimpatikus, és ez a közönségnek is bejött. Egyértelműen nem a Powerman 5000 volt az a zenekar, akik miatt kijöttek az emberek, de érdemes volt megnézni, hogy élőben milyenek. Hozzák azt a lendületet, ami az albumaikon is hallható, pörögnek, pattognak, rohangálnak a színpadon, egy percre sem lehet lelőni őket, sőt még a közönséget is rendesen megmozgatták. A koncert végére azt mondtam, hogy megérte meglesni őket is.
Hat óra után nem sokkal kezdte megrongálni a színpadot a Megadeth helyére lépő Battlecross. Mit is mondjak? Nekem ez volt a hátul pihenős koncert. Nem rossz zene, de amikor már a harmadik számban hallod ugyan azt a témát az már kicsit unalmas a végére.... Persze azért rajtuk is szép számmal voltak kíváncsiak emberek. Azt meg el kell ismerni, hogy nem volt könnyű dolga a srácoknak, egy akkora név helyére beugrani, mint a Megadeth nem egyszerű dolog. Helyt álltak, aztán mentek is tovább.
Tudod, említettem azt a bakancslistás dolgot. Na, Rob Zombie pontosan egy ilyen listára való. A lassan szuper grouppá növő banda eszméletlen mit művelt a színpadon. Hatalmas horror classic szörnyes molinók mindenütt, hogy a látvány se maradjon el (ezzel engem már lényegében meg is vettek). A Dragula-val robbantak be a színpadra, és onnantól kezdve nem volt megállás. Itt azért már jóval többen voltunk, mint az öcskös bulija alatt. Meg kellett állapítanom, hogy John 5 nem normális. Eszméletlen, hogy milyen pofákat tud vágni a csávó, hogy rázza a fejét, futkos folyamatosan fel- alá közben csorgatja a nyálát, de még is atom feszesen pontosan játszik. A látványra még vissza kanyarodva, John majdnem számonként cserélgeti a gitárjait. Előkerülnek olyan szépségesen szép gitárok, amikre csak csorgatni tudnám a nyálamat. A fekete lagúna szörnyétől kezdve szinte az összes classic horror szörny rajta van valamelyik gitárján. Jó, tudom... ez csak látvány, de azért hatással van az emberekre. Na, és mit csinálnak a többiek ez alatt az idő alatt? Rob eszméletlen elánnal táncol, hergeli a népet, és egy hangot sem téveszt. Ilyen az igazán jó frontember, szórakoztató nézni, és nem is akarod levenni róla a szemed, mert tudod, hogy bármelyik percben csinálhat valamit, amiről esetleg, ha lemaradnál egy életre bánnád. Marhára bejött, hogy játszottak White Zombie dalokat is. A More Human Than Human és a Thunder Kiss '65 alatt mindenki eldobta az agyát. Mindezek mellett még volt idejük játszani az Am I Evil-t, Diamond Headtől és Alice Coopertől is feldolgozták a Schools Out-ot. Azért nem kell hőbörögni, voltak "saját" dalok is Dead City Radio and the New Gods of Supertown, House of 1000 Corpses,The Lord Of Salem is megállta a helyét rendesen. Ginger Fish pedig kimondottan jó döntés volt bevenni a bandába. Nem is tudom mit mondjak róluk, imádtam a koncert minden egyes percét. Nagyon bízom benne, hogy jönnek még fő bandaként is. Rob Zombie koncertet akarok még!
Szépen lassan eljött az az idő, amire mindenki várt. A kifestett gyerek és a sapkás haverja fogja most megmutatni, hogyan is kell ugrabugrálni. Két dolgot kell már a koncert elején le kell szögezni. John Otto marha sokat fogyott! Tavaly még kis pufi golyóként csapatta a groove-okat, most azonban visszanyerte a régi formáját. Eszméletlen, hogy ez a csávó mennyire le van tojva a szakma által, pedig egy eszméletlenül jó dobos. Két kezét összerakná szerintem mindenki, ha egy ilyen dobossal dolgozhatna. A másik fontos dolog, hogy a Bizkit igaz ritkán koncertezik nálunk, viszont szeretnek minket! Ez száz százalék ugyan is tizenhárom dalt nem szokásuk játszani mostanában. A Why Try-al robbantak be a semmiből, és onnantól kezdve igazi sláger áradatot kaptunk. Volt Rollin, Gold Cobra, Livin' It Up, My Way, meg egy zsíros kis Hot Dog is. Fred még a közönségbe is lejött egyszer, aminek hatalmas üdvrivalgás lett a vége. A hangzással én teljesen megvoltam elégedve. Minden remekül szólt, bár az elején egy kicsit sok volt a basszus, de ezt hamar korrigálták. Viszont az old school, ritkaságokra vadászó arcoknak itt csalódniuk kellett. Nem volt semmi olyan húúúú, de ritka dal, de ez mondjuk várható is volt, hogy sláger parádé lesz.
Viszont aminek örültem, hogy nem volt Killing In The Name.... Annyira unom már azt a dalt. Oké... jó, de már visszafelé is unásig hallgattuk, de azért a coverek, ha csak egy pár riff erejére is, de nem maradtak el. Volt Welcome To The Jungle, Master Of Puppets, Smells Like Teen Spirit, Heart Shaped Box, és egy mini Bombtrack. Ja, és persze George Michael féle Faith-et sem lehetett kihagyni, amire tényleg megvadul mindenki. A Take A Look Around-nál meg már megszokásból mindenki leült, és várta a parancsot, hogy akkor tomboljon tovább. Az este folyamán biztossá vált, hogy erre a kis puha kekszre igen is szükség van. Lehet utálni őket, meg fikázni, mégis rengeteg embert megtud mozgatni, és még mindig hatalmasak. Feszesek, pontosak, és nem adnák lejjebb a már fel állított mércéből.
Remélem hamarosan újra láthatom ezeket a bandákat, mert egy kegyetlen jó hétfő esténk volt. Köszönet a Parknak, az Aerodrome Fesztiválnak. Sok ilyen jó buli kell még. Az este végén még azt is meg merem kockáztatni, hogy azok az emberek, akik a Megadeth miatt jöttek, azok is boldogan mentek haza mosollyal az arcukon. Béke, Szeretet, Metal!!!!
