Lassan véget ér idénre a koncertszezon, félig-meddig zárásnak pedig (hacsak nem esik még be valami) elképzelni sem tudtam volna jobb murit, mint egy magam számára relatív frissen felfedezett zenekart elcsípni, ez pedig nyilván a Kanonenfieber lett. A németek igen nagyot kaszáltak a Barba Negra kisszínpadán, de a bemelegítés sem volt semmi, ezt a kanadai Panzerfaust vállalta magára az egész Urkatastrophe lemezbemutató körön. Irány a harcmező!



Tengerentúli extrém metal csomaggal kínál túlnyomás elleni szelepet a karácsonyi készülődés / őrület közepén Concerto Music. 


Öt dallal, közel egy óra játékidővel jön az atmoszferikus folk/black metalt játszó Saor nagylemeze, az Amids The Ruins. Az alkotásról elsőként a bő tizenkét és fél perces címadó- egyben nyitódal mutatta meg magát, ennek a videója lentebb, az album részletei alatt található meg. A teljes anyag megjelenése 




Utadon címmel megjelent a tradicionális heavy / power metalos Helldiver harmadik nagylemeze. A nógrádi csapat tíz tételes új albumának címét a banda hitvallása inspirálta: “Az út, mint szimbólum, végig jelen van a zenekar életében, előző lemezeinken is fontos szerepet tölt be. Mindig azon dolgozunk, hogy utat mutassunk, főleg a fiatal generáció számára, ez a mi hitvallásunk.” Az előző anyag után három évvel érkező dalcsokor egyben főhajtás is rajongótáboruk felé: "Idén 15 éves a Helldiver, és jubileumi évünk kapcsán új lemezzel jelentkezünk szeretett Közönségünknek. Ezzel megköszönve, hogy az elmúlt esztendőkben velünk voltatok, jóban és a nehezebb időszakokban is.”
25 éves a Freedom Call! A happy metal német feltalálói tavasszal adták ki – ezüstlakodalom helyett – Silver Romance című új, ünnepi nagylemezüket,
Whiplash címmel gyilkos új dalt és hozzá videót adott ki a brit Architects. A dal a zenekar The Sky, The Earth & All Between címet viselő új lemezén kap majd helyet, ami 

