Hivatalosan jövő pénteken fog megjelenni a Rammstein énekesének, Till Lindemann-nak az albuma, viszont a Zunge címre keresztelt korong már szabadon hallgatható. Az anyazenekari megszokásokat tartva tizenegy tételt felsorakoztató anyag az alábbiakban fülelhető le. Szerintetek milyen lett?

A King Nun iskolai barátokból alakult, akiket a kívülállóságuk és a zene iránti rajongásuk kötött össze. Mostanra azonban már a Foo Fighters és a Black Flag előtt turnézó, a rock sajtó által sokat méltatott, a befutás szélén álló zenekarrá váltak, akik őszinte és pimasz garázs rock zenéjükkel törtek maguknak utat. A King Nun második lemezével már egy kiforrott formációként úton van afelé, hogy még többen ismerjék meg nyers zenéjüket, 



Január óta nem jártunk a koncert helyszínén, azóta épült-szépült az új Barba Negra. Kulturáltabb lett, kezdi elveszíteni sátor jellegét. Még a ruhatárnál, illetve az (eddiginél több) italos pultnál sem voltak vészesek a sorok, pedig cirka nyolcvan százalékos házat jegyezhettünk fel.



A napokban megjelent a saját elmondásuk szerint dadaista halálfémet játszó Mutilation Case bemutatkozó lemeze. A CD és limitált box formátumokban már elérhető anyag hamarosan kazetta kiadást is kap, amit a gyűjtők sima és fatokos verzióban zsebelhetnek be. De hogy milyen a zene? Mutatjuk!


Heti dalmegosztásunkban rocklegenda szólóban, súlyos riffek gazdagon egy kis industriallal nyakon öntve. /Fotó: Mick Mars/
Ahogy sejteni lehetett, nem maradt videó nélkül a héten kiadott, utolsónak beharangozott The Beatles dal, a Now And Then. A John Lennon demójából az 1995-ös próbálkozás után a technika segítségével végre ténylegesen is kidolgozott dal a friss stúdiózás mellett egy csomó archív felvételt is tartalmaz innen-onnan, persze jópofán megvágva, hogy legyen kis móka is a szomorkás dallamok alatt.
Ha esetleg valaki nem csípte volna el a legújabb kanyarjukat, az Iron Maiden megmutatja, miből marad ki az egyszeri rajongó. A heavy metal nagyjai a The Future Past Tour dalai közül a Stranger In A Strange Landet emelték ki mutatóba, melynek a hangulatos, több helyről összeemelt klipje alá a Wackenen játszott hangot rakták be.
