
Ahogy azt már korábban jeleztük október 2-án érkezik a Deafheaven új lemeze New Bermuda címmel. Akkor dalt még nem tudtunk mutatni, na de majd most! Alább a Brought To The Water című szikár pusztulat.

Ahogy azt már korábban jeleztük október 2-án érkezik a Deafheaven új lemeze New Bermuda címmel. Akkor dalt még nem tudtunk mutatni, na de majd most! Alább a Brought To The Water című szikár pusztulat.

Majka és Curtis, az összeszokott páros, idén is felrázza a Budapest Park közönségét. Élő koncertjükkel minden rajongónak a szívébe kúsznak. Természetesen hallható lesz majd az összes nagysikerű nótájuk. És ha „kicsikét szűk a világ nekem”, nem kell mást tenni, mint eljönni augusztus 21-én, pénteken Majkáék koncertjére. Ott biztos tágulni fog… Vendég Horváth Tamás és Raul. További infók ITT.

A svéd death metal veteránok, ahogy a közösségi portálokon fogalmaztak, elhúztak az erdőbe a kis faházukba, hogy nekiálljanak az új lemez megírásának, ami előreláthatóan 2016 első felében jelenhet meg. Az előző lemezük a Deceiver Of The Gods elég jól fogyott, a Billboard 19. helyéig jutott. A másik hír, hogy az új dobosról még nincsen hír, tehát a tizenhét után a bandából kiszálló Fredrik Andersson utódját még hivatalos nem jelentették be.

A Bullet For My Valentine az előző, Temper Temper című lemezével sokak szemében elásta magát. Az album nagy hibája volt, hogy megpróbáltak rádiós dalokat írni, viszont csúnyán beletört a bicskájuk, a végeredmény túlzottan is harmatos lett. A rajongók visszaédesgetésére megígérték, hogy most vissza fognak térni a durcibb énjükhöz, megmutatják, hogy ki a legény a gáton. Na, majd most kiderül.

Pár nap múlva, egészen pontosan pénteken jelenik meg az amcsi technikás-death horda, a Rivers Of Nihil második albuma, Monarchia címmel. A lemez Metal Blade Records kiadványaként lát napvilágot majd. Most pedig teljes egészében végighallgathatod a lemezt a hajtás után. Hey!

1996. Ismét Borisz Jelcint választják meg az Oroszországi Föderáció elnökévé, Bill Clinton pedig fölényes győzelmet arat az amerikai elnökválasztáson. II. János Pál pápa a katolikus vallással összeegyeztethetőnek írja Darwin evolúciós elméletét. Sikerfilmek A függetlenség napja, Twister, Mission: Impossible és A szikla, a 68. Oscar-gálán tarol A rettenthetetlen. Megszületett Dolly bárány, az első sikeresen klónozott emlős, a Deep Blue legyőzi a sakknagymester Garri Kaszparovot, a XXVI. Nyári olimpiai játékok Atlantában, Damon Hill nyeri a Forma–1-es világbajnoki címet. Sziget Fesztivál: 200 ezer látogató, 671 program, Slash, Iggy Pop, Therapy?, Prodigy, The Bates, Sonic Youth. Megalakulnak többek közt az Arch Enemy, Decapitated, Disturbed, Gojira, Nightwish zenekarok, megjelennek az Alice in Chains-Unplugged, Apocalyptica- Plays Metallica by Four Cellos, Bruce Dickinson-Skunkworks, Helloween-The Time Of The Oath, Korn-Life is Peachy, Marilyn Manson-Antichrist Superstar, Metallica-Load, Motörhead-Overnight Sensation, Overkill-The Killing Kind, Pantera-The Great Southern Trendkill, Sepultura-Roots albumok. Az Alice in Chains utolsó koncertjét adta Layne Staleyvel, Slash elhagyta a Guns N' Rosest, Sammy Hagar pedig a Van Halent és újra összeállt a Kiss eredeti felállása. És ...

Habár mikor először meghallod ezt a számot, azt gondolhatod ez valami hamisítatlan Cleveland hardcore cucc, az ezt a vonalat képviselő Integrity és a Ringworm szülőföldjéről, de nem egyszerűen erről van szó. A Strife új kislemeze készült, amikor a srácok úgy érezték, hogy a téma amit összedobtak hamisítatlan Clevo stílusú dolog, ami az akkoriban teljesen új megszólalású Integrity első lemezére emlékezteti őket, és mivel nagy tisztelői is ennek a vonalnak, először elhívták a nótába a Ringworm énekesét Human Furnace - t vendégszerepelni, majd csatlakozott hozzájuk Aaron Melnick az Integrity egykori tagja is. Ebben a felállásban készült el az itt hallható Incision című dal, amely egyben a most megjelenő Strife kislemez címadó dala is. Ami itt dübörögItt a hajtás után.

Mostanában nagyon benne vagyunk a TOP tízes cikkek írásában, de ez annak is köszönhető, hogy eszméletlenül sok jó koncert lesz. Mi meg nem akarjuk még véletlenül sem, hogy lemaradjatok valamiről, sőt szeretnénk már most egy kis hangulatot csinálni nektek. Pontosan egy hónap múlva SZEPTEMBER 18-án hazánkba látogat a Machine Head, akik egy elképesztően brutál hosszúságú koncerttel készülnek. Hajtás után láthatjátok a Mi TOP tízes listánkat, de persze kommentben várjuk, hogy nektek melyik a kedvenc dalotok.

Az utóbbi években a Rage Against The Machine konkrétan nem csinált semmit, így aztán abban sem vagyunk biztosak, hogy egyáltalán még létezik ilyen nevű zenekar. Ezért is meglepő, hogy október 16-án Live At Finsbury Park címmel koncertkiadványt jelentettnek meg, amely a 2010. június 6-án Londonban adott ingyenkoncert felvételét tartalmazza majd. Borító, dallista és a Killing In The Name felvétele alább.

Augusztus 21-én érkezik a svéd okkult rokker Ghost új albuma Meliora címmel. Új dalokat bőven mutattunk, ennél csak egy teljes lemez nagyszerűbb. Ami most itt is van alább. A sötét mise indul! Ja, és nem elfejteni, a csapat november 22-én a Barba Negra Music Clubban ad koncertet.

A finn fővárosban, Helsinkiben a Children Of Bodom főnöke, Alexi Laiho egy egészen különleges koncertet adott. Az általa írt dalokat élőben, száz gitáros segítségével adta elő. A száz szerencsés kiválasztott a világ minden tájáról érkezett, Argentínától Japánig, és a youtube segítségével választották ki őket. Természetesen profi zenészek vezették a lelkes gitárhősök kezeit, olyanok, mint Kie Von Hertzen (VON HERTZEN BROTHERS), Archie Cruz (SANTA CRUZ), Samy Elbanna (LOST SOCIETY), Timo Kämäräinen (TOOT TOOT), Tommy Armstrong-Leavitt. Emellett persze a fél Children Of Bodom is ott volt, hogy tegyék Alexi alá az alapot. Hogy milyen lett? A hajtás után van a jó hosszú videó, kb 14 percig nem is történik benne semmi, de aztán jön a 100 Guitars From HEL.

A Rockparton lehetőségünk nyílt egy rövidebb interjút készíteni a The Dillinger Escape Plannel. A zenekar háromötöde a rendelkezésünkre állt, viszont az új gitáros Kevin Antreassian is inkább érdeklődve hallgatott, míg Greg Puciato énekes kicsit kedvtelenül nyomkodta a mobilját. Inkább Liam Wilson basszer volt az, aki ontotta magából a szavakat. (képek forrása: Rockpart Facebook)

Max Cavalera a metal történelem egyik, ha nem a legmegosztóbb személyisége. Talán csak Axl Rose tudja, tudta jobban kettéválasztani a műfaj szerelmeseit. Ellenben mind a két ember mellett szóljon, hogy el kell ismerni a munkásságukat. Max-nek sikerült az az álom, amiről talán pont Te is álmodsz otthon miközben egy Sepultura vagy Soulfly lemezt hallgatsz. Az öreg , loncsos brazil rasta már lassan harminc éve tolja a képünkbe a metalt. Na, de engem mindig is az érdekelt, hogy tud ennyi idő után eredeti, egyedi maradni? Egyáltalán honnan jönnek új ötletek? (ha jönnek). Talán erre is választ találsz a hajtás után.

A múltkor már volt szerencsénk egy elég ütős dobkamerás felvételt mutatni a Sepultura fiatal dobosáról Eloy Casagrande-ról. Most a Drummers From Hell-nek hála itt egy másik felvétel, ami a lengyelországi Krakkóban készült pár napja. A mi drága Eloyunk most éppen a Propaganda című dalban üti szét a cájgot, nem is akárhogyan.

Pénteken jelenik meg a Bon Jovi újnak nevezett albuma Burning Bridges címmel, amely inkább az utolsó pár lemezről lemaradt dalok gyűjteménye lesz, igazán új dal mindössze egy lesz rajta. Nemrég a negyedik dalt is közzétette a csapat az albumról, alább az A Teardrop To The Sea című tétel, ami leginkább a semmilyen jelzőt kapja tőlünk. Alatta pedig ott az eddig megosztott másik három dal is.

Holnap egy kimerítő lemezkritikával is jelentkezünk a walesi Bullet For My Valentine múlt pénteken Venom címmel megjelent új lemezéről, addig azonban álljon itt alább a teljes lemez, merthogy a zenekar volt olyan rendes és az egészet felpakolta a legnagyobb videómegosztóra.

Szeptember 25-én érkezik a germán indusztriál istenség, a Rammstein új koncertfilmje Rammstein In Amerika címmel, melyet a Liebe Ist Für Alle Da című lemez turnéján rögzítettek 2010 decemberében a New York-i Madison Square Gardenben 18.000 megveszekedett fanatikus előtt.

A zárónapi pontos adatok még hiányoznak, az azonban biztos, hogy több mint 430 ezren látogattak ki az idei Sziget fesztiválra. Gerendai Károly főszervező szerint újabb rekord született, és a végső szám akár a 440 ezret is elérheti. (Fotó: Kálló Péter, Gottschall Gergő - Rockstar Photographers)

A Rockparton a kiváló koncert mellé sajnos a Clawfingernek csak limitált mennyiségű kérdést lehetett feltenni, de azért megpróbáltuk a maximumot kihozni az egyébként hihetetlen jókedvű és már akkor eléggé beszórakozott zenekarból. A plusz kérdésekért köszönet Goldmann-Görög Viktornak a Periszkóp rádiótól! Többek között megtudhattuk, hogy nem várható sem igazi újraegyesülés, sem új album, de a mi kérdéseink másról szóltak volna. (nyitókép: Rockpart Facebook)

Arrabona City metál helytartói, a Pass On Hope ismét új EP-vel jelentkezett a közelmúltban, amely a Layers címet kapta. A teljes három számos új anyag pedig ingyenesen letölthető. Az új anyagról és a bandával kapcsolatos változásokról, aktuális dolgokról beszélgettünk egyet, a banda fáradhatatlan frontemberével, Waldmann Szilárddal.