1996. Ismét Borisz Jelcint választják meg az Oroszországi Föderáció elnökévé, Bill Clinton pedig fölényes győzelmet arat az amerikai elnökválasztáson. II. János Pál pápa a katolikus vallással összeegyeztethetőnek írja Darwin evolúciós elméletét. Sikerfilmek A függetlenség napja, Twister, Mission: Impossible és A szikla, a 68. Oscar-gálán tarol A rettenthetetlen. Megszületett Dolly bárány, az első sikeresen klónozott emlős, a Deep Blue legyőzi a sakknagymester Garri Kaszparovot, a XXVI. Nyári olimpiai játékok Atlantában, Damon Hill nyeri a Forma–1-es világbajnoki címet. Sziget Fesztivál: 200 ezer látogató, 671 program, Slash, Iggy Pop, Therapy?, Prodigy, The Bates, Sonic Youth. Megalakulnak többek közt az Arch Enemy, Decapitated, Disturbed, Gojira, Nightwish zenekarok, megjelennek az Alice in Chains-Unplugged, Apocalyptica- Plays Metallica by Four Cellos, Bruce Dickinson-Skunkworks, Helloween-The Time Of The Oath, Korn-Life is Peachy, Marilyn Manson-Antichrist Superstar, Metallica-Load, Motörhead-Overnight Sensation, Overkill-The Killing Kind, Pantera-The Great Southern Trendkill, Sepultura-Roots albumok. Az Alice in Chains utolsó koncertjét adta Layne Staleyvel, Slash elhagyta a Guns N' Rosest, Sammy Hagar pedig a Van Halent és újra összeállt a Kiss eredeti felállása. És ...
... ebben az évben indul útjára Csehországban egy fesztivál amely mára ott van a legfontosabb metalfesztiválok között. Ki gondolná, hogy a mára 15 ezer rajongót vonzó fesztivál 350 (!) vendéggel kezdte? Mert az első Brutal Assaulton mindössze ennyien voltak. A kezdetben csak tucatnyi hazai zenekart bemutató, egynapos, nagyon amatőr, "csak egy jó buli" Brutal Assault mára nemzetközi szinten is elismerésre méltó 100+ zenekart - köztük igazi sztárokat - felvonultató nemzetközi fesztivál lett. Mindezt úgy, hogy nem adta fel az eredeti küldetését, de mégis szélesebb közönséget tudnak megszólítani. A 20. jubileumi fesztiválra is sikerült impozáns névsort összehozni a szervezőknek, köztük igazi csemegéket is.
Érkezés után a napom első része a már bevett "forgatókönyv" szerint zajlott: sátorállítás, sör, jegy, ill. még néhány sör segítségével megpróbáltam akklimatizálódni az egyre nagyobb hőségben. Az első koncertem a brit progresszív metal zenekar a Monuments volt, amely sokat változott az első albumuk óta, valamelyest hátrahagyták kezdeti djent hangot, a progresszív elemek bővültek a zenéjükben, de ettől még nem váltak öncélúvá és kiváló bulihangulatot teremtettek, amire a hőség ellenére nagyon is vevő volt a közönség, mert a djent fűszerezés miatt mindvégig nagyon szórakoztató volt a koncert. Az új Meshuggah erősen érezteti a hatását a zenéjükön, de élőben ez szerintem senkit sem zavart, mert van egyfajta feszesség a zenében, ami mindvégig fenntartotta a magas fordulatszámot. A zenészek, különösen a temperamentumos John Browne, de Adam Swan is kitettek magukért. Az énekes Chris Barretto könnyedén vezényelte mindvégig a bulit és a közönséget is bevonta és ugrálásra bírta, mosolyát alapul véve úgy tűnik boldog volt a tömeg reakcióját látva. A Monuments fesztiválkezdésnek remek volt, izgalmas zenéjüket nagyon élveztem.
A Nuclear Assault folytatja a "Final Assault" turnéját és kb. ugyanazt a programot vezették elő mint a Rockmaratonon, csak hibátlan megszólalással. Ennek köszönhetően itt igazán érezni lehetett a nukleáris támadás súlyát! Az egyébként tömör és koncentrált hangzású súlyosan élvezetes bulit itt sokkal komolyabban vették, mint nálunk, ahol az egész olyan volt, mint amikor a színészek temetik az utolsó előadást. Persze azért humorban nem volt hiány itt sem, John Connellynek köszönhetően, bár nem annyira erőteljes, mint a múltban, Connelly olyan erő, amivel számolni kell a színpadon és a szó szoros értelmében kisikította a tüdejét (bár az énekstílusa sokaknak nem tetszik én nem is tudnám máshogy elképzelni a zenekart), Dan Lilker biztosította ropogó basszust, Glenn Evans pedig a harapós dobokat, ami itt így együtt a hangzásnak köszönhetően jobban érvényesült mint a Rockmaratonon. Akármennyire élveztem kicsit keserédes volt a hangulatom, mert a duplázásnak is köszönhetően emlékezetesek maradnak a NA koncertjei, de lehet, hogy most láttam őket először és utoljára. De ezt búcsúturné dolgot már sok zenekar eljátszotta...
Azoknak akik ismerik a zenekart nem volt idegen az, hogy szinte érezhető volt az eltolódás a rendkívül sötét, komor légkör felé, viszont azoknak olvasóknak akik nem ismerik a Triptykont, vagy Tom Gabriel Fischer (énekes, gitáros) korábbi zenekarait, a Celtic Frostot és a Hellhammert nehéz közvetíteni és leírni a Triptykont, a hangulatos és atomsúlyos hangzású, éjsötét atmoszférájú zenekart. A mogorvának tűnő Tom G. Fischer (valójában nagyon barátságos, akárcsak az elbűvölő Vanja, aki magyarul köszönt nekem!) az egyik leghitelesebb figurája a metal színtérnek és egy halálosan komoly-típusú karizmatikus frontember. Zenésztársaival besétáltak a
színpadra és kezdetét vette az a koncert amire már nagyon-nagyon régen vártam. Rögtön egy Celtic Frost számmal kezdtek (Procreation), majd hozzáláttak az "Eparistera Daimones" kiváló nyitódalának, agresszíven őrölték a rémálomszerű, ijesztően hipnotikus Goetiát, ami egy 11 perces (!) opusz. Ebben Fischer éneke egy hibrid thrash-death hang és ezt csak fokozta Norman Lonhard a dübörgő dupla lábdobokkal és Vanja Šlajh a vágtázó, nehéz basszussal.
A zenekar igazi erőssége a nyíltan egyszerű riffek, a reszelős vokalizáció és az, hogy Fischer és V. Santura középtempós, baljós gitárjai emlékeztetnek a korai Black Sabbathra. A Triptykon nem különösebben aktív a színpadon (kivéve a basszusgitáros Vanja Slajh, aki néha majd' beverte a fejét a színpadba). És végre (végre-végre!) élőben hallhattam a Circle of the Tyrants Celtic Frost klasszikust! A tempó nem csökkent, a feszültség nőtt, ahogy felhangzottak a Tree Of Suffocating Souls kezdőhangjai. A Triptykon vette a Celtic Frost atavisztikus gonosz riffelését, szétterítette a 10 perces eposzokban, hozzátette a rengeteg torzítást és a sötét riffeket. A hatás olyan mint szürreális rémisztő meséket hallgatni, a műfaj határait feszegető extrém metal és sokrétű zene. A könyörtelen egy órát a The Prolonging zárta majd Tom és zenésztársai elhagyták a színpadot. Egyszerűen hibátlan volt.
Csak nehezen tudtam kiszabadulni a Triptykon hatása alól, és hiába jó a svéd Katatonia, hiába lenyűgöző a zenekar hangzása, ez egyszerűen kevés a Triptikon után. Túl nagy a váltás. Teljes mértékben elismerem, hogy nem vagyok Katatonia szakértő, biztos vagyok benne, hogy nagyszerűek abban, amit csinálnak, csak nem nekem itt és most. Egyszerűen képtelen voltam ráhangolódni a melankolikus svéd "szomorú metalra". Pedig ez egy tisztességes show volt: az előadott dalok változatosak, a zene progresszív, nehéz és agresszív, zsigeri, és elgondolkodtató, csak néhány szóval így tudnám leírni a Katatonia koncertjét. Jonas Renkse éneke tiszta, tökéletes kiegészítője a zenekar progresszív rock irányába hajló dallamos metaljának. A rajongóknak biztosan nem okoztak csalódást. Nem voltak rosszak, de egyszerűen nem az én világom.
A Soulfly kellett ahhoz, hogy visszazökkenjek a normál kerékvágásba. A Soulfly kellően súlyos és brutális hozzá. Ez a koncertet várta a legjobban a közönség és már a dedikáláson is rengetegen voltak. Max Cavalerával és csapatával szemben hatalmasak voltak az elvárások. A Soulfly a rajongóktól meleg fogadtatást kapott, amit egy remek hangulatú koncerttel háláltak meg. A családi zenekarrá vált Soulfly szettje volt ezen a napon a legütősebb, Max Cavalera pedig megmutatta,hogy mennyire profi frontember, az egyik legjobb akit valaha láttam. Kapcsolata a közönséggel lenyűgöző, az egész koncert alatt fantasztikus volt a hangulat, a kezéből evett a közönség, minden pillanatban uralta a színpadot. Sorban jöttek a Soulfly dalok, de a legnagyobb ováció akkor tört ki amikor előkerültek a Sepultura slágerek (Chaos A.D., Refuse/Resist, Territory), ezen számok hallatán az egész küzdőtér olyan szinten mozgott egyszerre, amit ritkán látni. Még két másik csúcspont A We sold our souls to metal együtténeklése és az elmaradhatatlan Jumpdafuckup voltak. A setlist tökéletes volt, Rizzo zseniálisakat szólózott, a Sepultura alapvetések mellett a Soulfly minden korszakából játszottak. Mindent egybevetve, ez egy nagyszerű koncert volt elképesztően jó hangulattal és egy hihetetlen intenzív órában volt részünk! Az egyetlen csalódás Zyon, aki jó dobos, de úgy érzem erőtlen, nem üt oda eléggé a felszerelésének, ami egy ilyen zenekarban, ilyen zenénél elengedhetetlen.
A Mayhem koncertjébe még egy kicsit belenéztem. Mayhem híres látványos bulijairól és valóban egy rendkívül hatásos black metal színházat láthatott a közönség. Csihar Attila egyszemélyes előadása ahol párbeszéd zajlik Attila és egy koponya között vagy a színpadon lévő csontokkal díszített szószékről "prédikál" és előkerülnek olyan szokatlan kellékek (bár egy black metal bulin nem is lehet annyira szokatlan), mint akasztófa kötele és stilizált villám (?), mindehhez Attila morgó reszelős éneke és a sikolyok-szinte személyesen a gonosz megtestesülése volt, fenyegető és hátborzongató. Lenyűgözött az egész ahogyan megteremtették a megfelelő légkört, ami egy black metal koncerten elvárható és még kívülállóként is értékelni tudtam. A Mayhem szórakoztató zenekar élőben és a zenében biztosan sok olyan finomság és különlegesség van amihez nincs fülem és ezek emelik a zenekart a black metal élvonalába.
