
Akik követik a hazai metalcore színteret, azok valamilyen módon már biztosan összefutottak az Inhale Me nevével. A nagyjából egy éves, budapesti zenekar első nagylemeze április 12-én jelent meg. Annak tudatában, hogy mostanra mondhatni minden zenét megírtak, elég nehéz friss zenekarként helytállni, pláne a fikázásról híres magyar közönség előtt. A csapat korábban már jelentkezett egy EP-vel Find Your Voice címen, amire meg is kapták a magukét, és hírhedtséget szereztek vele. Azóta átestek egy énekes cserén, aminek következtében újult erővel folytatták a koncertezést, és a dalok írását. A nagylemez ízelítőjeként a Where The Devil’s Born címmel ellátott single-t hallhattuk, ami amellett, hogy nagyon jól szól, egész más irányt képvisel, összetettebb, zeneibb elődjeihez képest. Még a gyűlölködőket is sikerült megpuhítania. Az Inhale Me rendkívül aktív zenekar fellépések szempontjából, így aki már elcsípte őket, tudhatja, hogy rendkívül energikus és élvezetes koncerteket adnak, illetve az új lemezről is lehetett már fogalma.