04.11. A magyar költészet napja. Na jó, nem csak a magyaré. Innen csak egy ugrás a líraiság, és hát, tény és való: a legerősebb rockopuszok nem hódíthatták meg a világot gyomorszájon vágó, vagy éppen könnyfakasztó szövegek nélkül...

Nemesúr új cikksorozatában szubjektívan (örökzölddé ért és a maiaknak ismerősebb rockdalokból) szemezgetett fordításait  követve, idei zárásként zuhanjunk most át a magyar dalszövegírók legköltőibb részének méregerős munkásságán! A 3. részben főleg a hazai dalírás nagyöregjeit vettük át, de ezzel a záró fejezettel bebizonyosodik, hogy most, ma is van olyan magyar dal az éterben, amiért érdemes... hát, ha nem is bekapcsolni a rádiót, de legalábbis venni egy jegyet, egy lemezt, és lelkesedni.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Az eddigi részekben épp eleget nyavalyogtam a jó dalszövegek felismeretlenségén, a magyar klasszisok elismeretlenségén... A jelen legfrankóbb szövegeinek pedig általános ismeretlenségén illenék most lamentálnom pár sort. A recirkulált gesztipeti-slágerlajstrom, a már rég kimerült és irrelevánssá vált Metallica, Iron Maiden, Depresszió, TCS és ezek hazai tucatklónjai közt valóban nehéz itthon megtalálni azt, ami ma szól rólunk, mai nyelven, és mindemellett új utakat keres, értékes üzenetet artikulál - és mindezalatt nem esik bele se a Kisstibis művészkedés, se a Roados pőreség, se a Hooligans jófiú-rosszfiú személyiség-hasadt klisétengere által backstage-ekben eltömődött toitotiok kagylójába. Arról nem is szólva, hogy még a nem különösebben sokkoló zenekarokat is alig hallani - Pásztor Anna százezerszer elénekelte már, hogy Kezdjetek el élni, de a komorabb, tüzesebb dalokat ugyanúgy kispadra ülteti még az MR2 is, akár Minda Endre sokkal többre érdemes pársorosait. Szóval nyugodtan tekintsétek hiánypótlónak ezt a cikket. A jó szöveg még Pannónia puszta földjén is karnyújtásnyira, kattintásnyira van, csak neki kell állni megkeresni...

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

ANNA & THE BARBIES - Gyáva Forradalmár

Na, Annáéké egy érdekes eset. Szerintem még mindig, igen, még mindig nem találták meg igazán a zenei identitásukat... Ami a Gyáva Forradalmár albumon még izgalmas eklektika volt, az mostanra műfaji bizonytalanságnak is tekinthető. Szerencsére ez a színpadi műsorról nem mondható el (a 2012-s év legjobb magyar koncertje volt az Ánem! lemezbemutató, a legkisebb túlzás nélkül mondhatom: monumentális látvány, díszlet, jelmezek, szeretet, fény, meghatódás... minden!!!), és azért Pásztor Annának szövegek terén se kell Kispál-bookleteket olvasni Álmatlan éjszakákon. Én ugyan nem nevezném költőinek, de a költői igényűség tagadhatatlan: a teljes ős-Nyugatos generáció mellett Weöres Sándor, a Rolling Stones-os "zeneütemre fekvő" írásmód, rap és RnB szövegírók hatásai is elkaphatók. Az Álmatlan mellett toronymagasan a legerősebb szövegű daluk a Gyáva Forradalmár: a bombasztikus rock'n'roll refrén üvöltözése közben észre se veszed, micsoda szellemiség van a precízen kimért, kopogó-alliteráló sorokban. Csak remélni tudom, hogy mernek ennél is elvontabb, de nem kevésbé szenvedélyes szövegű dalokba vágni... Ahogy az új lemez munkálataival állnak, erre nem is kell sokat várnunk :) És abban is bízok, hogy eljön végre egy tüntetés vagy flashmob, ahol a zárósort kántálva állunk fel egy kormánnyal szemben, ami azt hiszi, mindent meg lehet tenni az állampolgáraival... Bárminemű pártpolitikai meggyőződések ideollózása nélkül is mondom: már nagyon ráfér erre a kicseszett országra, hogy egyként üvöltse: "ADDIG, AMÍG HAGYOM, LŐJ ENGEM AGYON... ADDIG, AMÍG HAGYOM!".

Most, hogy őszinte ember voltam,
mára már a múlt 
igazmondó tükrének
foncsorán fakult
"merengve a múltak ütemén"
- én, ki nem okult -
úgy sajnálom, rám nézve,
hogy így alakult!

(...)

Lőj, úgy, hogy fájjon
tovább vegetálnom!
Lődd az agyat is, óh,
ahol egyszer volt egy álom!
Lődd meg, hogy a golyó
szívemen találjon,
még egyszer utoljára,
vérem vérré váljon!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

HANGMÁS - Gina-tonic

Ha van az országban méltatlanul mellőzött zenekar, akik ismeretlensége előtt én is értetlenül állok, hát a Hangmás az. A zenéjük egyszerre rockos és diszkós anélkül, hogy önparodisztikus giccsbe fúlna, a hangzásuk egyedülálló (de kellemes emlékeket idéz, főleg Blondiet, Killst, Raveonettes-et, Dick Dalet), Minda Endre meg nem csak Müller Péter (fénykorában hozott) szintjét súroló szövegíró, hanem egy kibaszott eszelős is, aki vonaglik, üvölt, tök transzban van a színpadon. A 2013-a év végi, cím nélküli "arany" lemezük gyönyörű is, letisztult is, ráadást kinyomtak egy egyedülálló látványvilágú, igazi trippelős klipet a Tudom, hogy hol laxhoz is... És az album leghúzósabb száma is itt van: a Gina-tonicban minden van, amiért rühellsz (vagy egyenesen félsz) diszkóba járni 2014-ben. Photoshop-buzulás, partydrog, elmosódó határvonal a nemi erőszak és a nagyon, nagyon türhő dugás között - mindezt egy igazán kényelmetlen perspektívából: az elkövetőéből. A motorjaikon szorgos nagytökű rockzenész meg punkurak, csókolom, miért nem mernek így belenyúlni a mai rosszba, hmm? A hatalmas szörfös téma ellenére az egész dalnak valami Baudelaire-i hangulata van, de az életmű egyébként is dugig van más, fájóan igaz sorokkal: csak egy hajszálon múlt, hogy nem a Fuck Barcelona, az 1993 vagy épp a Copy-Paste vagy Ragadozó került ide. De végül győzött a rock. Meg a dizájnercucc.

Bébi, bébi, bébi, olyan forró vagy...
És egyedül hagytad a kristálypoharat!..
Bébi, bébi, bébi, tudod, van nálam valami...
Pár csepp gina-tonic megteszi!
Szeretni foglak, hol senki se látja..
Eleget néztelek a monitoron

ÁÁÁÁÁ
gina-tonic, áh-áh-áh
gina-tonic, áh-áh-áh

Érzed, érzed a csontodban?
Ott vagyok a bőröd alatt:
szárnyaszegett fejvadász --
többet adok, mint a képszakadás!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

TÉVESZME- Reményszenzorok

Nyugodtan kimondhatjuk, hogy az ország legmenőbb hardcore-bandája a Téveszme. És a menőt most nem MTV-sen, nem fültágító-mérethez kötve értjük, hanem tényleg. Az eleve egy nagy poén, mikor olyan állatokkal rúgsz be, haverilag, egy szívszaggató, egymás fején átkajtató koncert után, akik mellére hegynyi DOOM-logó van tetoválva, és bármikor készek kidolgozni egy fejvadász-csapatot MAGUS-ba, ETK szerint (ezt a sztorit majd egyszer elmesélem...). Ami meg nem poén, hanem komoly kvalitás viszont, hogy ilyen baromi fiatalon, nem egészen 5-6 év alatt egyedülálló zenei és lírai világot sikerült alkotni, amivel mára már bárhová mehetnek magyar nyelvterületen, garantált az arcletépés, és néha biz' a könnyek is. Előbbiben a skatepunk és screamo keveredik pattogós ifiHC-val és ügyes kis váltásokkal, néhol még magyar népzenei dallamíveket is hallani vélek a tiszta énekben, viszont az UTÓBBI, Viktor szövegei azok, amik hatalmassá növesztették őket. Az egész Megosztom veled, mielőtt feleslegesnek tartanám album dugig van olyan sorokkal, amik sokkal inkább tűnnek megzenésíthető, szorongó, kegyetlen, mégis motivációs végkicsengésű verseknek, mint pusztán költői dalszövegeknek. A Reményszenzorok az én titkos kis kedvencem: nem túl ismert, de minden sora arany, a szójátékok, a ritmikai precizitás és egyensúlytartás diadala, amin a végén megjelenő hajnalfestés csupán kortárs lírai jutalomjáték. A Téveszme több, mint pusztán faszagányos hardcore: a Téveszme a lassan megérő, mind a zenétől, mind emberi kapcsolataiktól többet vágyó hazai fiatalok hangja... és talán egyszer irányadója is lesz.

Megüzenem, ahogy felénk illik: 
Nem vagy Isten, te csak játszod, 
Az utakat homályosan látod.

Ahol az éjjel a nappalra horpad a fagyosan kéklő csillagok alatt, 
A színes felhők nyugatra szöknek - a tiszta égbolt keleten marad,
A tiszta égbolt keleten marad! A tiszta égbolt keleten marad!
A szavakat kihúzod belőlem, bár a tüskéidet nem -
A legszebb álmot az előzőek romjaiból emeltem.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

HOBO BLUES BAND - Késő van már

Hobo valóban élő legenda, de nem ízes, meleg beszéde, nem legendás lobonca teszik azzá, hanem az a döbbenetes mennyiségű, és a korral változni képes dalszöveg, költemény és fordítás, ami miatt jól kiérdemelten kapta meg a Kossuth-díjat. Bár ma főleg Hármasoltár-turnéjáról hallani, ahol Vladimir Viszockij-, József Attila- és Jim Morrison-verseket és megzenésítéseket ad elő, azért a 2009-s Circus Hungaricusszal egy meglepően zúzós, kemény koronát tett az eztán feloszló Hobo Blues Band életműre. Illetve a MAGÁÉRA, mert a HBB-s kollégák nem értek rá, ő pedig nem várt rájuk, és milyen jól tette! Itt már a tudás átörökítésének, a "ki viszi át" problematikája foglalkoztatja, s az, hogy az egész világ (de legalábbis minden e földön) merő színdarab csupán, mindig az volt, és talán az is lesz - a nyers, elektromos megszólalás jól keveredik a bizarr cirkuszi betétekkel. Talán legmorcosabb korrajza a Késő van már: a magyar zeitgeist tökön ragadása és arcba meredése... Amikor ő mondja, hogy "késő van már, az én időm lejár", akkor okkal kezdhetünk félni. A modern megszólalás pedig külön hab a keserű tortán. És most minden további nélkül mindenki meredjen bele ebbe, és kicsit magába:

Azt hittük, hogy jobb lesz, ha nincs vér, fájdalom,
a bocsánat győzzön, ne bűn, ne rágalom.
Nem lett senki bűnös, mindenki áldozat,
művirág a síron, szar a szőnyeg alatt.

Késő van már, késő van már, késő van már!

Senkiben sem bíztunk, én se benned,
te sem tettél semmit, hát nekem se kellett.
Kerestük, mutattuk, miben vagyunk mások,
s nem, hogy miben egyek, barátok.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

ISTEN HÁTA MÖGÖTT - Tavaszi Nemződüh

Metálköltészet. Zenei és szöveg-szinten is. Ennyivel lehetne legjobban körülírni azt a szenvedélyes, avantgárd agybajt, amivel Pálinkás Tamás és társai ajándékozzák meg ezt az országot, immár újra (ld. a még gőzölgő Hazugságok 30 körül visszatérő EP-t). Amellett, hogy az IHM itthon sose hallott megoldásokat és szokatlan zenei bonyolultságot toldott hosszú-hosszú, eleinte hörgősen erőszakos számaiba, viszont fontos figyelni az elsőre tök értelmetlennek tűnő (és jó, néha bevallottan értelmetlen) szövegekre is (ld. Megbántani egy szabót): a Kényelmetlen Lemez végére, és főleg az Ü albumra, Palika már-már Pynchoni magasságokba vitte az absztrakció művészetét, és gyönyörűen ültette az asszimetrikus dallamívekre a széttördelt sorokat. Ilyen az IHM. Évekig nem bírod hallani se, látni se, aztán lassan rájössz, hogy igazából ez ritka epic, sőt egy magyar zenei közkincs, csak meg kell érni rá. És egy napon tök váratlanul benyomsz egy számot, mint én éppen ezt, összerándulsz odabent, és akkor  kibányászod belőle, amit és ahogy érteni akarsz belőle, és megérted, hogy semmi sem véletlen.

A némán eltűnő,
félig rendhagyó makacsság 
lesz majd támaszul, 
s közeli rokoni viszonyulásban a józan ésszel.

A szívben fürdető,
féltő elmarás magamtól
tesz majd áruló igazságot végre
köztünk, vagy inkább közénk...

S kérve kéri tőlem
az egész számmal osztható
férfias kinyilatkoztatást
körülbelül így: 

Voltaképp innen is látszik a táj
hiába szállított arrébb
ez a vagonnal szétsúrolt
sín-
pár.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

+1: mert mindig kell egy fiatal tehetség, akiről soha eddig nem hallottál

BLACK HOURGLASS - Eveződ lesz

A pécsi, de hangzásukban főleg frank (pl. Daitros) és Wave-hagyományokat követő post-rock/screamo/drone zenekar elszabadult előadásmódjáról ismerős a főleg dunántúli- és dél-magyarországi undergroundban - a zenei sajtóban nagyobb híre is lehetne 4 európai miniturné és a tavalyi év talán legerősebb magyar nyelvű rétegzenei lemezének, a Szétfoszló ég, szélre vár lenyomása után (amiről már itt írtam). Engem ez a lemez gyomron markolt. Olyan volt, mint egyedül kiállni a viharba, és hagyni, hogy lecsatakolja rólam az életet. A darabos, de már most erős képekkel operáló, (az én olvasatomban) főleg az elidegenedés, a megóvásért szótlan üvöltő, pusztuló természet, feloszló közösségek és kilátástalan helykeresés dinamikáit körüljáró szövegek (akkor leírom még egyszer:) simán elférnének egy bemutatkozó verses könyvbe is. Nem mondom, hogy konzisztensebb építkezés, kerekebb rímek és mondatok nem férnének el bennük, de ez így is hiánytalan. Szóval pacsi, Krisztián! A flow-szerűen folyamatos hangzásért és a réteges építkezésért külön gratula, ilyet alig hallani idehaza, már ha egyáltalán. Tartsuk rajtuk fülünket és figyelmünket, mert ha valakin, hát rajtuk érdemes.

szembenéz 
közel érezni túl nehéz 
mélysége zárt 
csak a felszín mozdítható 
de úgy igaz lesz-e 
hamisan szebbé téve 

a talaj az esőt issza 
a múltat a jelen javítja 
hamut palántává 
fájdalmat tapasztalattá 

nincs átlagos pillanat 
mind jelentőségre vár 

az utolsó templom 
zöld hegyek közé 
az utolsó templom 
kék tó vizébe rejtette 

hányszor összeomlott már 
mégis egyre szilárdabban áll 
áldd meg homályosság 
mégis átlátszó

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

ENNYI VOLT, FELEIM!
Köszönjük a figyelmet!

Hallgassatok igazi zenét,
olvassátok arra érdemes szövegek tömkelegét,
és lesz még (Rock)Költészet Napja,
mikor újra találkozunk. 

~

válogatta
Nemesúr (Nemes Márk)