
Szombat este a KISS a milánói divathéten tette tiszteletét, ugyanis a csapat részt vesz az ismert amerikai divattervező, John Varvatos új kampányában. A divattervezőnek nem ez az első közös munkája rockzenészekkel, hiszen korábban dolgozott már Jimmy Page-dzsel, Alice Cooper-rel, a Cheap Trick és a Green Day tagjaival. A kampányhoz készült friss fotók a KISS klasszikus Dressed To Kill albumának öltönyös képét idézik. A kampányhoz egy kisfilm is készült, amit hajtás után csekkolhattok.











Emlékszem még anno középiskolás kis kamaszként mondta nekem az angol tanár néni, hogy Tomika itt van ez a magyar banda, haza mész, meghallgatod! Nem ellenkeztem, hanem itthon egyből benyomtam a Cadaveres De Tortugas Versus című albumát. Hoppácska, ez nem is rossz, sőt marhára bejön. A Tortugasból aztán ugye Cadaveres lett, és persze mondanom sem kell, hogy a Soul Of A New Breed mai napig az egyik nagy kedvenc magyar metal albumom. Meg is hallgatom mindjárt azt az albumot is, de előbb azért még beszélgessünk egy kicsit a tavaly megjelent DeMoralizer-ről.






