RockStation


Dübörög a hazai vinyl piac!?

Lepd meg még ma a kedvesed egy lemezzel

2022. március 08. - KoaX

vinyl_2.jpg

Mostanában egyre több hazai zenekar adja ki egy régebbi vagy esetleg új, netalántán az utolsó albumát vinylen (is).  Nem voltunk restek és a kedvenceink közül válogattunk nektek párat, hátha kedvetek támad egy jó lemezhez. Halkan megjegyezzük, hogy a teljesség igénye nélkül válogattunk, tényleg csak, amik nekünk elsőre beugrottak és még éppenhogy aktuálisak. Urak a lehetőség adott meglepni a mai napon a hölgyeket. Hölgyeim, nektek meg kellemes nőnapot kíván a szerkesztőség! 

Tovább

Csontroppantó édes jó Istenem - Budapestre jön az All Out War

all-out-war-promo7.jpgA kilencvenhetes For Those Who Were Crucified album csontroppantó hangzása még ma is úgy üt, hogy egyből gyere le jó Isten! Szóval az All Out War is az a banda, amely a kilencvenes évek második felében a hardcore és a metál ötvözetéből hegesztette össze azt a hintát, amibe aztán sokakat ültetett bele, majd kérdés nélkül hajtotta koccig azt. New York állam öttagú legénységének hét nagylemeze tehát nem az a kiköpött telefonnyomkodó és cipőnézegető cucc, amibe néha belefutsz. Give Us Extinction című pár hete megjelent lemezük pedig még mindig ugyanaz az a tisztes és combos helytállás. Negyed évszázados fennállás után is szakítva a nehézsúlyt. 

Tovább

A brit anarcho-punk újhullám legjobb zenekara Budapesten

bad_breeding.jpg

Bár a nyolcvanas évek anarcho-punk dühe mindmáig él és virul a brit undergroundban, az kétségtelen, hogy a Bad Breedinghez foghatóan egy friss zenekar sem érzett rá ennyire a Crass Records zenekarainak végletes, nyers és minden értelemben őszinte megszólalására. A zenekar, amire a The Guardian a legjobb brit punkzenekarként hivatkozik, akinek dalait Zack Lowe is rotációban játssza a BBC adásán, és akit a The Quietus nemzedékének legjobb koncertzenekaraként ír le, szeptember 13-án az A38 Hajó tetőteraszán is elszabadítja a poklot.

Tovább

Ha valamin még meglepődnél - Sect, Racetraitor, Wasted Struggle és Ghostchant szombaton a Robotban..

18555936_1435498939822257_4051785626924208398_n.jpgMert más bandáknak szoktad tulajdonítani az év legjobb hardcore bulija címet, ezért lehet megfog lepni, de sanszos, hogy igazából ez itt az. Avagy a legnagyobb buli! Persze ezt az évet és szigorúan a perifériáján mozgó hardcore bandák budapesti koncertjeit tekintve. A Sect ugyanis már csak azért is sokat ígér, mert tagjai olyan bandákban fordultak meg korábban, mint az Earth Crisis, Catharsis, Cursed és Fall Out Boy. Ezeken túl mégis tavalyi első kiadványuk a legnyomosabb indok. Turnéjuk vendégeként pedig a Racetraitor lép szinten első alkalommal magyar színpadra.

Tovább

Defeater, Negative Approach, Ghostchant hardcore party a Dürerben

13310404_1727890474163627_5093996629792244266_n.jpgAjánlom figyelmébe mindenkinek, hogy augusztus 15-én egy igazán ütős hardcore őrületnek ad otthont a Dürer kert. A koncerten olyan bandák nyomják majd a talp alá valót, mint az amerikai Defeater, a szintén amerikai kult banda a Negative Approach, vagy a hazai Ghostchant. Szóval elég fincsi hétfő esti parádénak ígérkezik a dolog.

Tovább

Visszatér hazánkba a Defeater a Negative Approach társaságában

0005369652_10.jpgA tavaly a Rockmaratonon remek koncerttel szolgáló bostoni Defeater idén ismét visszatér hazánkba. Méghozzá egy klasszikus név és négyes társaságában, akik pedig a Negative Approach. Az új vonalas és régi sulis hardcore párosítás vendégei pedig a nívós budapesti underground képviselői lesznek. Név szerint a Diskobra, a Ghostchant, a Contra és a Touch. Ennek a klassz sztorinak pedig a Dürer Kert lesz újfent a helyszíne, augusztus 15 - én. Kedvcsináló videókat a hajtás után találtok.

Tovább

Magrudergrind, Primitive Man, Another Way, Ghostchant @ Dürer Kert 2016.03.12.

Szélső értékek feszítették a mértéket!

magrudergrind160312_30.jpgA hosszú hétvége első napja minden tekintetben ígéretes volt, és bár nyilván azt is lehetett ünnepelni, hogy eme nap után következett még három, amikor a népek java lábat lógathat, azért a vérbe szakadt zenei végletek kedvelőinek ennél még egy kicsit többet tartogatott ez az este. Ugyanis ekkor, vagyis március 12. - én lépett színpadra a közös turné keretében a Magrudergrind és a Primitive Man a Dürer Kert kistermében. Ami azért is volt szerencsés szervezés, mert egyrészt ez a két név egy színpadon mindenképpen kuriózumnak számít, másrészt aki tényleg közel engedte magához a zene, mint behatároló fogalom, két legvégső pontján elhelyezkedő banda műsorát, annak lehet kellett is utána a három nap betegágy.

Tovább

Magrudergrind, Primitive Man és Fuck The Facts a hosszú hétvégén

 

1200.jpgIgazi Relapse Records csemegék lépnek színpadra március 12-én a Dürer Kertben. A nemrég friss lemezzel jelentkező és utolsó turnéi egyikét nyomó grindcore brigád, a Magrudergrind lép színpadra a megnevezhetetlen, súlyos stílusban nyomuló Primitive Man társaságában. A két magyar előzenekar pedig a Ghostchant és az Another Way lesznek. Mindemellett pedig két nap múlva, azaz március 14-én szintén a Dürerben lesz egy másik hasonló buli, a kanadai Fuck The Facts grindcore banda főszereplésével, ahova mindössze ezer magyar forintért be tud menni, aki volt a Magrudergrind koncerten. Itt pedig a Kill With Hate, Vile Disgust és a Kyliga Dalen lesznek. Szóval energikus hosszú hétvégére lehet berendezkedni, ezzel a két bulival, amikhez a kedvcsinálókat itt lejjebb találod a hajtás után.

Tovább

Az utolsó nagy dobás. Egy utolsó dobbanás...

Bane, Jail, Satelles, Tausend Löwen Unter Feinden, Ghostchant, Light Your Anchor, World Eater, Backtrack, Wolf Down 2015.12.13. Dürer Kert

0bane2015_68.jpg

Vitathatatlan megtiszteltetés érte Budapestet december 13-án a Dürer Kertben a bostoni Bane által. Hiszen az elvileg utolsó európai körét megtevő zenekar, a turné utolsó állomásául választotta Magyarországot. Amit aztán a koncerten el is mondtak, hogy teljesen tudatos döntés volt. Egyszerűen szeretnek itt játszani, jó emlékek kötik őket ide, így nem is volt kérdés, hogy itt állnak utoljára színpadra. Erre a búcsú alkalomra pedig egész estés program, mondhatni egy kis hardcore fesztivál épült, hiszen nyolc előzenekar sorakozott Bane neve alatt a program ajánlóban.

Tovább

Egy zenész - egy másik arc: A legjobb barát - Czetvitz Norbi (Ghostchant/Nadir)

11287175_806023582813379_828250336_n.jpg

Sokan hiszik azt, hogy a színpadon látott emberek mind könyörtelen, vad, szőrös (jó, ez talán igaz) örökké csak a bulizásnak élő állatok. A valóságban azonban a zenészek jó részének van egy másik, nyugisabb énje is. Czetvitz Norberttel sincs ez másképpen, aki megrögzött állatbarát. A Ghostchant-ben és a Nadir-ban eléggé vad muzsikát játszó gitáros, most az állattartás örömeiről mesélt nekünk, ami nem feltétlen "csak" hobbi.

Tovább

Ghostchant-koncert a Dürer Kertben

ghostchant_2015.jpg

2015. április 3-án adja történetének második budapesti koncertjét a Newborn, Bridge To Solace, Nadir és The Idoru tagokból alakult GHOSTCHANT. Február végén megjelent négyrészes EP-sorozatuk második anyagát, a Nations címre keresztelt négyszámos kiadványt mutatják be, és a koncert egyben egy turnéindító is, hiszen a kölni, magát negative hardcore punk zenekarként aposztrofáló BLANK gárdájával indulnak útra a hétvégén és a budapestivel együtt négy koncertet adnak Ausztriában, valamint Németországban.

Tovább

Hallgasd meg a Ghostchant új, Nations című EP-jét!

ghostchant_band.jpg

Ma debütált a budapesti Ghostchant második EP-je, a Nations. Az anyag megjelenik kazettán (50 db-ot gyártanak, amiből 40 kerül forgalomban), illetve kétféle 7"-es vinyl verzióban, amelyek borítójukban különböznek; az egyikből 50 db készül, a másikból pedig 190 db. Március közepén indul az előrendelés, és nagy valószínűséggel április 3-án lehet leghamarabb megkaparintani a fizikai formátumokat. Jakab Zoli ITT beszél bővebben a dalokról, alább pedig a teljes stream.

Tovább

Holnap koncerten is debütál a Ghostchant

Ghostchant2.jpg

Két évvel ezelőtt a Ghostchant név hallatán még inkább egy izgalmas ígéret juthatott a beavatottak eszébe, azonban a zenekar mára a hazai underground zenei élet megkerülhetetlen színfoltjává, hangadójává vált. Ehhez nemcsak a tagok előéletére volt szükség, hanem olyan egyenes üzenetre és küldetéstudatra is, amivel a tenni akarás a lehető legagresszívebb dalokban teljesedhet ki. Most pedig egy EP és egy split után élőben is átélheti a fővárosi és a debreceni közönség, hogy a 2014-es év miért szólt a Ghostchantről.

Tovább

Pénteken koncerten is bemutatkozik a Ghostchant

ghostchant_band.jpg

Két EP után pénteken, december 19-én a budapesti KVLT-ban láthatja először élőben a közönség a  Jakab Zoli énekes (ex-Bridge To Solace, ex-Newborn), Czetvitz Norbi (Nadir) és Nagy "Big" Gábor (The Idoru, ex-Newborn) gitárosok, Kósa Dani (Nadir) basszus, és Kocsis Máté (The Idoru) dobos felállásban zenélő Ghostchant-ot. A néhol crustos elemket hardcore-ral, metallal vegyítő csapat másnap a debreceni Dharma Klubban is bemutatkozik. Mindkét koncerten lesznek előzenekarok is, mégpedig a The Southern Oracle, valamint a Wasted Struggle.

Tovább

Közös anyaggal jelentkezik a Ghostchant és a Wasted Struggle

10382425_871416546219810_4214922771216300168_o.jpgHazánkban rengeteg über kemény metal zenekar van, de vajon ők komolyan is gondolják a dolgokat? Kevés zenekart / embert ismerek, akik tényleg szívét lelkét bele adja a muzsikálásba, akik tényleg tesznek is valamit a hazai underground-ért. A Ghostchant alig két éve látta meg a napvilágot, most pedig itt van a legújabb EP-jük, amit a Wasted Struggle-el hoznak ki közösen. Hajtás után jön a többi infó!

Tovább

Egy nemes ügy érdekében összefogott négy zenekar! Segíts Te is!

allatmento.jpg

Facebook oldalunkon már megosztottuk az alábbi hírt, amikor a zenekarok közzétették, de lehet, hogy nem jutott el mindenkihez az üzenet. Fontos, hogy erősen fogy a készlet, így olvasd el a hírt és segíts Te is! Négy hazai underground zenekar, a The Southern Oracle, a Nadir, a Stubborn és a Ghostchant áll össze egy nemes cél érdekében, amellyel pénzt szeretnének gyűjteni az Államentő Liga részére.

Tovább

"Elképesztő szintű fogalomzavar van az országban, a zenei színterek több részén is" - Ghostchant-interjú

Ghostchant2.jpg

A jólértesültek és a nyitott füllel járók már tavaly tudhatták, hogy az ex-Newborn, ex-Bridge To Solace frontember Jakab Zoltán és a Nadir nyughatatlan gitárosa Czetvitz Norbert új projekten dolgozik. A Ghostchant névre keresztelt csapat némileg mégis váratlanul tavaly év végén először egy új dalt, január 12-én pedig egy teljes EP-t tett közzé Slaves címmel. Ez adta az apropóját beszélgetésünknek, mely a végén egy egészen meglepő irányt vett. 

Tavaly ilyenkor még, az azóta jobblétre szenderült Gorezone műsorának vendége voltál Zoli, és ott már szóba került ez a projekt, de akkor még nem árultál el semmit róla. Mikor fogalmazódott meg a Ghostchant alapötlete?
Zoli: Nagyjából 2012 nyarán jött az ötlet először, ha jól emlékszem. Norbival nagyon jó barátok vagyunk, elég sok időt töltünk együtt, legyen az koncerten, a kutyáinkkal, vagy Újpest-meccseken és úgy gondoltuk, hogy jó lenne már egyszer együtt is zenélnünk. Úgyhogy megszületett a zenekar, Norbi felrántott pár ötletet gyorsan házilag, aztán elkezdtünk azon gondolkozni, hogy milyen módon tudjuk ezt tényleges, végleges formába önteni. Hosszú folyamat volt, bár a négy dalból három is közel másfél éves!

Tovább

Ha kitör a düh: Ghostchant - Slaves EP (2014)

Ghostchant.jpg

A Ghostchant kevesebb, mint két éve működő zenekar (project?), ami alapján azt is hihetnénk, hogy tejfelesszájú kölykök ragadtak hangszert, de az rendesen bevinne az erdőbe minket. A supergroup jelzőt inkább hanyagolom, mert amúgy is egy elég bárgyú kifejezés, de támpontnak annyi is bőven elég, hogy a magyar underground színe-java alkotja az első EP-vel jelentkező bandát.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum