RockStation


!SÚLY! - Hírek

2009. szeptember 07. - sunthatneversets


A zenekartól kaptuk az alábbi híreket:


"Sajnos egyéb okok miatt (mint pl. az új lap készítése) nem tudtunk benneteket tisztességesen informálni, ám ennek vége. A mai naptól újra van hivatalos weboldalunk (habár még egy kicsit sánta, egy kicsit csúnya, de folyamatosan alakítjuk) amin keresztül tudjuk tartani veletek a kapcsolatot. Írunk nektek híreket, információkat, cserébe Ti is írhattok a vendégkönyvünkbe, ha gondoljátok nézegethetitek a képeket, videókat, vagy esetleg meghallgathatjátok eddigi felvételeinket:-) 
 
Már nagyon régen jelentkeztünk, ám ez az idő koránt sem telt események nélkül. Volt mindenből rendesen, a jótól a rosszig. A nyár elején elkezdtük az első, és igazi lemez felvételét, ami a mai napig is tart. Sajnos ilyen-olyan okok miatt ezen a nyáron kevés koncertünk volt, ám annál emlékezetesebbek. Jártunk Túrkevén ahol a Neck Sprainnel nyomhattuk a metált, vagy a Békési Hardcore Fesztiválon, ahol is lefasisztáztak bennünket?! Szóval azért történtek dolgok. 
 
A koncertek szervezése még csak most kezdődött el, így nem kecsegtethetünk senkit semmivel egyenlőre, ám azt megígérjük, hogy amit alkalom adódik, és a nótaírás, valamint a lemezkészítés engedi elmegyünk hozzátok, hogy élőben is megmutassuk az új szerzeményeket, illetve majd ha elkészül, bemutassuk az új albumot. Addig legyetek türelemmel, és látogassatok el az oldalunkra minél gyakrabban."  
 
!Súly! hivatalos weboldal

!Súly! MySpace oldal  

 

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum