RockStation


Súlyos és addiktív lemezt hoz Budapestre az Amaranthe

2015. március 13. - rockstation

amaranthe20140685.jpg

Csupa nagybetűs címet adott új kiadványának az Amaranthe: a svédek április 5-én mutatják be Budapesten a MASSIVE ADDICTIVE stúdiólemezt. A Club 202-ben tartandó koncerten két másik csapat is lemezbemutató műsorral érkezik: láthatjuk a svéd Engelt és a finn Santa Cruzt is.

Tovább

Plüssállat és pogó – AMARANTHE, Smash Into Pieces, Deals Death @ Club 202, 2014.04.01.

0amaranthe2014_33.jpg

Amikor tulajdonképpeni főszerkesztőnk bedobta az Amaranthe-koncert meglátogatásának lehetőségét, hasonló gyorsasággal mondtam rá az igent, mint az esküvőmön. E döntésemben nem is annyira a svéd formáció iránt érzett fékeveszett rajongásom motivált, inkább Sherlock Holmes-i énem kívánt a végére járni az ügynek, amit úgy nevezhetnénk: Amaranthe-jelenség.

A rock (metal) muzsikát mindig valahogy az illúziók zenéjének éreztem. Mindenekelőtt el kell hinni mindannyiszor a mesét: a zenekar tagjai együtt dolgoztak a gyárban, majd súlyos nélkülözések árán vett hangszereikkel a szomszéd bácsi garázsában kezdtek próbálni, és azóta is, világhíresen is, konok őszinteséggel tolják a kompromisszummentes zenét. Ezeknél a svédeknél meg olyan szinten kilóg a lóláb, hogy egy ügyesen „összemenedzselt” gárdáról van szó, mint ahogy Elize Ryd énekesnő formás combjai szemlélhetőek végig egy Amaranthe-buli folyamán.

Tovább

Amikor még az Amaranthe énekesnője Nightwish-t énekelt

elizerydsolo2013_638.jpg

A svéd Amaranthe feltöltött a youtube-re egy audió anyagot, amin a banda gyönyörű énekesnője, Elize Ryd énekel egy Nightwish dalt, a Nemo-t. A dal még 2006-ból való, amikor a legendás finn alakulat Tarja Turunen helyére keresett énekesnőt. Aztán végülis Anette Olzon lett a befutó, de talán Elize sem lett volna rossz választás..sőt 2012 szeptemberében egy denveri koncert alkalmával, amikor Anette belázasodott és nem tudott színpadra állni, akkor pont Elize ugrott be helyette, aki akkor épp a Kamelottal turnézott. A hanganyag a hajtás után.

Tovább

A legkisebb fiú és a technika angyala – Stratovarius, Amaranthe, Seven Kingdoms @ Club 202, 2013. március 23.

0stratovarius20113_26.jpg

Ki az, aki rajtam kívül szeret még olyat játszani, hogy egy számára ismeretlen zenekar puszta neve alapján próbálja elképzelni, milyen lehet a muzsikájuk? A Seven Kingdoms elnevezés nekem valamifajta monumentális fantasy világot sugallt, fátyolszerű szintetizátor hangokkal, kellemesen lendületes egyéb hangszerekkel. Ehelyett kaptam valamit, amivel nem igazán tudtam mit kezdeni. Thrash metal alapokra egy szőke hölgy próbált hol a nyolcvanas évek rockosabb, hol a mai követelményeknek megfelelni akarván „tarjásabb” hangon pacsirtáskodni.  Néha egészen jó dallamfüzérek sültek ki ebből - de néha nem. Tudom, ha egy magát rockernek valló firkász ilyesmit leír, azért elevenen perzselés jár, mégis azt állítom: egy kis billentyű kellemesebbre dúsítaná az „ámerikaiak” produkcióját.

Ha már a hovatartozásnál tartunk: a zenekar hangszeresei közül háromnak buci feje és alkata alapján az a benyomásom támadt, hogy valószínűleg egy „mekiben” tölthették gyerekkoruk nagy részét, még a csontsovány basszer sikeresen kompenzálta a képet. A hölgy öltözéke igencsak „gáznak” bizonyult: mintha ovisoknak jött volna műsort adni – leszámítva, hogy a ruha feszülős mivolta miatt jól látszott a királyság négy dombja.

Tovább

Ilyen lesz a koncert-tavasz a Concerto Musicnál

Slash20123.jpg

Bár még a télben vagyunk, így csalóka a cím, de a múlt év második feléhez hasonlóan most is górcső alá vesszük, hogy a hazai rockzenei koncertszervezők – a teljesség igénye nélkül - kiket hoznak el nektek az elkövetkező hónapok folyamán. A sort Concerto Music-kal kezdjük.

Tovább

Stratovarius, Amaranthe - Márciusi power metal est a Club 202-ben

Stratovarius_2013_600x270.jpg

Legfrissebb albumát mutatja be március 23-án a szimfonikus elemeket is felvonultató, szélvészgyors power metal leghíresebb finn képviselője, a Stratovarius. A Club 202-be érkező turné másik fő attrakciója a dán-svéd Amaranthe koncertje lesz, akik szintén most megjelenő albumukat hozzák; az estét pedig egy floridai banda, a Seven Kingdoms fellépése teszi majd teljessé.

Tovább

A dögös, a tökös meg a hörgős: Amaranthe – Amaranthe (2011)

Alapvetően nem csípem azokat a goth/death/black metál együtteseket, ahol női énekes van. Semmi sovinizmus nincs ebben, csak úgy érzem, hogy nem hiteles, amikor egy törékeny csaj halálhörög. De azért időről időre megpróbálok végighallgatni egy ilyen zenét. Így esett a választásom a legutóbb az Amaranthe nevű svéd-dán formációra. Az együttes tagjai azért nem újoncok, olyan zenekarokban villantottak korábban, mint a Kamelot, a Mercenary vagy a Dragonland.

Tovább

Az is meglepetés, ha nincs meglepetés – Hammerfall, Vicious Rumors, Amaranthe, Deathdestruction @ 2011. november 28., Club 202

18:30 – Javában zötykölődöm a 18-as villamoson, okulva egyik előző koncert-esetemből, mikor a kezdés ruhatári sorbanállás közben talált. Nem éppen először utazok az általam most már  „örökké” (régi nevén) Wigwamnak nevezett Club 202 felé, de az egyhangú külvárosi „táj” a sötétség takarásában mindig elbizonytalanít. Nálam rutinosabb „indiánokat” próbálok keresni a járművön, de úgy látszik, a 2011-es metalrajongó nem nagyon tűnik ki utastársai közül. Egyedül a fekete szín köt már össze bennünket. Legalábbis külsőleg. A beszélgetésekből jövök rá, hogy a kocsi nagy része ugyanoda igyekszik, ahová én is megyek, de sajnos ők is ugyanolyan kérdően bámulnak rám, mint viszont. De most ez...vagy a szokásos tüntetések egyike, vagy megérkeztünk. Utóbbi a nagyobb gáz, mivel a négy zenekaros fellépés így akár a másnapba is átnyúlhat (rövid fejszámolás eredménye).

19:00 – Elkezdődik a...beléptetés! A rendkívül készséges személyzetnek hála, nem sokára ott állok a „technikával” agyonzsúfolt színpad előtt. A háttérből kikandikál egy lesújtani készülő kalapácsot ábrázoló, hatalmas vászon.

Tovább

November 28-án Budapesten játszik a Hammerfall

A májusban kiadott friss lemez (Infection) kapcsán, két év elteltével ismét turnéra indul a svéd HammerFall! Európa egyik legnagyobb metal bandáját a Club 202-ben nézhetjük meg november 28-án egy speciális klubbulin, ahol különleges vendégként az amerikai power metal éllovas Vicious Rumors is fellép.

A további két svéd zenekarral (Amaranthe, DeathDestruction) pedig már valóban igazi metal ünnepéllyé alakul az este...

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum