Ki az, aki rajtam kívül szeret még olyat játszani, hogy egy számára ismeretlen zenekar puszta neve alapján próbálja elképzelni, milyen lehet a muzsikájuk? A Seven Kingdoms elnevezés nekem valamifajta monumentális fantasy világot sugallt, fátyolszerű szintetizátor hangokkal, kellemesen lendületes egyéb hangszerekkel. Ehelyett kaptam valamit, amivel nem igazán tudtam mit kezdeni. Thrash metal alapokra egy szőke hölgy próbált hol a nyolcvanas évek rockosabb, hol a mai követelményeknek megfelelni akarván „tarjásabb” hangon pacsirtáskodni. Néha egészen jó dallamfüzérek sültek ki ebből - de néha nem. Tudom, ha egy magát rockernek valló firkász ilyesmit leír, azért elevenen perzselés jár, mégis azt állítom: egy kis billentyű kellemesebbre dúsítaná az „ámerikaiak” produkcióját.
Ha már a hovatartozásnál tartunk: a zenekar hangszeresei közül háromnak buci feje és alkata alapján az a benyomásom támadt, hogy valószínűleg egy „mekiben” tölthették gyerekkoruk nagy részét, még a csontsovány basszer sikeresen kompenzálta a képet. A hölgy öltözéke igencsak „gáznak” bizonyult: mintha ovisoknak jött volna műsort adni – leszámítva, hogy a ruha feszülős mivolta miatt jól látszott a királyság négy dombja.
