Amikor kilépett a Kornból, Brian "Head" Welch egyből nekilátott a szólókarrierjének építéséhez. Egy saját név alatt kiadott lemez után összehozta a Love And Death nevű zenekart, akikkel egy EP-t és egy nagylemezt adott ki közösen - valamint egy külön kiadott kislemezdalt. Nos, a rajongók számára jó hír, a Kornba már jó ideje visszatért, éppen az újraegyesülés óta harmadik nagylemezére készülő Welch bejelentette, már dolgozik a következő szólóalbumon (majdnem kész is van!), melyekre illusztris neveket talált meg, mint társat.
A Showtime nevű online filmnézős oldal négy éjszaka alatt négy filmmel örvendezteti meg a nézősereget. Természetesen négy zenei témájú mozival, négy olyan művel, melyek eddig csak limitált számú közönség elé jutottak el ilyen-olyan okokból. A kvázi sorozatban szerepelni fog az idén bemutatott Jeff Becket fókuszba hozó Still on the Run (rengeteg interjúval a kortársakkal), az Agnostic Front filmje, a Godfathers of Hardcore (ami a zenekar életét mutatja be, természetesen a HC keresztapák szavaival előadva), a mondjuk úgy, tartalmas életet élt GG Allin munkássását bemutató All in the Family (természetesen archív felvételekkel és interjúkkal turbózva) és a Korn gitárosának, Brian 'Head' Welchnek a passióját bemutató Loud Krazy Love is. Zenerajongóknak kötelező néznivalók. Trailer és pontos bemutatási idők lentebb.
Most mondja azt valaki, hogy a Babymetalnak nincs jó menedzsmentje. A japán kiscsajok által frontolt metalcsapat már tolta a Metallicával, a Red Hot Chili Peppersszel, sőt, még a Guns N' Roseszal is, most pedig éppen a Kornnal vannak úton. A Kornos Head nem is hagyta ki a ziccert, magára öltött egy pandamaci festést és beszállt a csajokhoz egy kis örömzenélésre. Erről persze egy rövidke videó is készült.
Brian "Head" Welch, a Korn gitárosa mondhatni mozgalmas év elé néz. Egyrészt stúdióban van az anyabandával és dolgoznak az egyelőre cím nélküli 11. Korn lemez anyagán, másrészt a legújabb, sorban negyedik könyve is rövid időn belül napvilágot lát. Ha ez nem lenne elegendő, a szólócsapatából alakult Love and Death-ről sem feledkezett meg a bakersfield-i, a friss könyve promójaként meg is jelentettek egy új dalt, mely a Lo Lamento címet kapta a keresztségben. Albumról egyelőre nem tudunk, de éhségcsillapításnak egyelőre ez is tökéletesen megteszi.