RockStation


2012 legjobban sikerült albumborítói

2013. január 22. - sebiszabi

baronessyellowfull.jpg

Az elmúlt év albumborítóival már sokkoltunk, kétszer is, és örömmel tapasztaltam, hogy a leggázabb és a legundorítóbb artwork-ök így megindítottak benneteket és remélem ez most lesz másképp. Talán azok összegyűjtése talán könnyebb volt, hiszen „csak” arra kellett rábökni, amelyik valami miatt kiveri a biztosítékot. Szerencsére a legszebb alkotások kiválasztása volt a sokkal nehezebb feladvány, mert igenis hosszú volt a lista, és ebből vettük – persze teljesen szubjektív módon – azt a tízet, ami a legjobban sikerült. Természetesen ez egy vélemény, a tietekét pedig várjuk odalent, vagy a FB-on. Tehát a hajtás után tavalyi év top 10 lemezborítója.

Tovább

Páros lábbal az arcodba: Demonic Death Judge - Skygods (2012)

ddj_skygods.jpgHogy mire jó az, ha az ember körbe van véve zenebuzi barátokkal, ismerősökkel? Ha másra nem is, arra feltétlen, hogy ne hagyják, hogy a Demonic Death Judge úgy haladjon a metál kikövezett útjain, hogy ne akadjak bele. Mert sikerült belebotlanom a zenekar új, Skygods című lemezébe és úgy éreztem, hogy a tudást meg kell osztanom veletek. Ez a zenekar második nagylemeze, az elsőt egyenlőre hasztalan kutatom, de majd valaki úgyis a segítségemre siet. Ezek a finn (igen, már megint észak) arcok iszonyat nagy szigorral adják a stoner/sludge gitár riffeket.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum