
Nem volt kétséges, mivel töltöm el a péntek estémet. A fociból már egy jó ideje ki vagyok ábrándulva, különben is zárt kapus volt a magyar-román mérkőzés. Szerencsére sem a Sabaton, sem a rajongótábora nem tett rossz fát a tűzre, ezért nem kellett közönség nélkül játszania a négy zenekarnak budapesti koncertjükön.
Az már közel sem ilyen szerencse, hogy – munkahelyi elfoglaltság miatt – elmaradt első találkozásom a Tales of Evening muzsikájával. A csarnok előtt fél nyolckor még javában több száz méteres emberkígyót látván azt kellett konstatálnom: mások is hasonlóképpen jártak. Első utam természetesen nem a ruhatárhoz vezetett, hanem átmeneti kabátban a nézőtér mélyére. Sajnos a Wisdom programja már igencsak derekánál tartott. Ez az angol nyelven daloló magyar zenekar ilyen szempontból igazi mumusom; a 2010-es Helloween-on is sikeresen lekéstem őket. (Szerintem a sírfeliratom is az lesz: „az ember, aki mindenhonnan elkésett” – feltéve, ha a saját temetésemet nem csúszom le.)