RockStation

Eluveitie és Amaranthe a Barba Negra színpadán

Mindkét banda idén egyetlen alkalommal Magyarországon!

2017. május 02. - sunthatneversets

amaranthe_2016_1.jpg

Október 26-án közös turnéjával érkezik Budapestre az Eluveitie és az Amaranthe. Előbbi Evocation II című új lemezét mutatja be, mely legelőször az idei német Summer Breeze fesztiválon debütál majd.

Az folk metalos svájci Eluveitie tavalyi fesztiválfellépése után idén ősszel tér vissza Magyarországra egy megszilárdult, megújult felállással.

"Mindenekelőtt rettentően boldogok és hálásak vagyunk, hogy újra teljes a felállásunk (valójában több is, mint teljes), és hogy ilyen tehetséges zenészeket üdvözölhetünk a fedélzeten! Nem is lehetne jobban indítani egy új évet, igaz? 2017 a mi évünk lesz! Alig várjuk, hogy hamarosan stúdióban vonuljunk és befejezzük az Evocation II-t. Utána rögtön akcióba lendülünk majd a nyári fesztiválok színpadain. Üdv és minden jót!" - nyilatkozta a zenekar még az év elején.

Az Elize Ryd énekesnő vezette Amaranthe legutóbbi lemeze tavaly októberben Maximalism címmel az ultrasikeres 2014-es Massive Addictive lemez folytatásaként látott napvilágot. Ők szintén egy évvel később térnek vissza hozzánk, az Eluveitivel közös turnéjuk keretében.

Az októberi buli az egyetlen hazai fellépése lesz mindkét zenekarnak, ráadásul korábban így együtt még nem voltak láthatóak, így igazán különleges este várható. A turné kiemelt vendége a szintén front csajos modern metal, post-hardcore vonalas holland The Charm The Fury! További infók a koncertről ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7512472795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum