RockStation


Nézz bele a Metallica whiskys díszdobozába!

2020. július 29. - theshattered

metallica-whiskey-1.jpgHa szereted a whiskyt és a Metallicát is, volna egy jó kis ajánlatunk! A csapat ugyanis hamarosan kihozza a rockerek saját "fejlesztésű" Blackened whiskyjének egy díszdobozos verzióját, melyhez két lemez is jár majd, rajta a négyes dalainak egy különleges összeállításával. A körülbelül negyvenötezer forintba kerülő pakkot egyelőre csak az USA-ban lehet majd kapni, de azért mutatjuk, hogy is néz ki.

Tovább

Justice-turnés felvétellel folytatja a sort a Metallica!

maxresdefault_6.jpgMegint mélyre nyúlt a történelemben a Metallica, újra igazi régiség, érdekesség került a Metallica Mondays műsorára. A legfrissebb ajándék koncert 1989. szeptember 23-ról lett előásva, ami talán sejthető, hogy mint olyan, nem sokkamerás, ultra HD film formájában került átadásra. A Lars kézi kamerájával felvett koncerten egy három buliból álló, három estén át tartó sorozat utolsó fejezetét láthatjátok, benne jó merítéssel az első négy lemez minden slágerével (és néhány, azóta már jól megszokott feldolgozással).

Tovább

Teljes Master Of Puppets az új Metallica-ingyenbuliban!

maxresdefault_5.jpg2006. június 6-án (666, értitek...) ahogy az egész akkori turnén, úgy Berlinben is teljes egészében előkapta a Master Of Puppets nagylemezt a Metallica. A thrasherek, ha ez nem lett volna elég, emellett leszállítottak még egy-két ínyencséget, így egy akkor még ismeretlen új dalt, vagy a Ramones egyik ismert slágerének, a Commandonak az átiratát is. Szó nem lehetett a bulira, ennek a felvételét tálalták fel az új Metallica Mondaysben.

Tovább

Előzetes készült az S&M 2-hoz!

metallica_2017_brazil.jpgHivatalosan is bejelentette a tavaly szeptemberben adott szimfo-metal koncertjének, az S&M 2-nak a megjelenését a Metallica. A többféle formátumban, így dupla CD, DVD, Blu-ray, 4 vinyl és díszdoboz verzióban kiadásra kerülő anyag augusztus 28-tól lesz elérhető, most már hivatalos borítót, dallistát és egy masszív, több, mint háromperces trailert is tudunk mutatni hozzá!

Tovább

Egy poros videókaziról került elő a következő Metallica Mondays-fejezet

mountainview.jpgSzó szerint Lars Ulrich pincéjéből került elő a Metallica ingyenkoncert-sorozatának legújabb fejezete. Az 1994. július 22-én rögzített bulin olyan érdekességek kerültek fel a menüre, mint a Master Of Puppets rövid verziója, vagy a The God That Failed, de a Kill 'Em All és a Ride The Lightning dalaiból összerakott egyveleg se' semmi.

Tovább

Közel háromszázezer dollárnyi adományt küld szét a Metallica

metallica_2016_4.jpgA Metallica megint megnyitotta az adománycsapot, de milyen jól is tette! A jótékonyság asztalára mindig bőségesen áldozó metallegendák öt szervezetet támogatnak az összesen kétszázkilencvenötezer dollárnyi pénzösszeggel, ezek közül a Feeding America, a Direct Relief és a Crew Nation hetven-hetvenezer, a The USBG National Charity Foundation harmincötezer, a MusiCares pedig ötvenezer dollárt kap.

Tovább

Nézz bele James Hetfield autókiállításába!

0metallica2018_25_eredmeny.jpgMég mindig nyitva tart a Metallica frontemberének, az autómániás James Hetfieldnek a kocsikiállítása. A Petersen Automotive Museumban látható gyűjteménybe egy szűk félórás videóban most ismét bele lehet nézni, de (ahogy a TV-shopokban mondják) ez még nem minden: hamarosan megjelenik a veterán frontember autómániás könyve, a Reclaimed Rust, melynek díszdobozos kiadásához egy videó készült. A narrátor és dobozolóbiztos maga Papa Het!

Tovább

Ki nem találnátok, melyik lett a Metallica "legjobb" dala...

metallica_2016_3.jpgEgy mindenki számára jól ismert, körönként megszavazott, ötfordulós "boxmeccsel" döntötték el a Metallica-fanok, mégis melyik dalt tartják a kedvencük legjobb dalának. Az eredmény talán annyira nem meglepő, de azért megsúgjuk: a Master Of Puppets lett a magnum opus, az egy dal mind felett, de hogy mégis kik voltak az indulók...

Tovább

Új dalok írásával üti el az időt a Metallica!

0metallica2018_31_eredmeny.jpgLars Ulrich bedobta a jóhír-bombát, a következő nagylemezük anyagának írásával üti el az időt a Metallica. A zenekar a legutóbbi, Hardwired... To Self-Destruct című dupla korong kiadása után a csapat megígérte, hogy nem kell majd nyolc évet várni a következő csomagig, úgy látszik, ez össze is fog jönni! Igaz, erre a jelenlegi járványhelyzet, illetve a tény, hogy az amerikai zenekarok, főleg a nagyon a jövő évig nem koncertezhetnek, sokat rájátszik.

Tovább

Ausztrál felvétellel érkezett a soron következő Metallica Mondays

unnamed_4.jpgHa kedd, ha szerda: Zsákbamacska! Ha meg hétfő este, akkor pedig Metallica Mondays! A kvartett most egy 2013-ban, Melbourne-ben felvett bulival örvendeztette meg a rajongósereget, melyben érdekességképpen felcsendül a Leper Messiah, a Damace Inc., vagy a jelen állás szerint ekkor utoljára játszott My Friend Of Misery.

Tovább

MetallicAI - Most Metallica szöveget írattak a mesterséges intelligenciával

0metallica2018_33_eredmeny.jpgNem is olyan régen bemutattunk egy dalszöveg kreáló oldalt, amely az addig megírt (és az adatbázisában szereplő) előadók feltöltött dalszövegeiből kalibrál egy újat, igaz néha igen suta végeredménnyel. Akárhogy is, most a Metallica alkotásaival is kipróbálták, melyhez a Funk Turkey nevű felhasználó zenét is kreált. Itt a nagy kvartett sosem létezett dala, a Deliverance Rides!

Tovább

Díszdobozos kiadást kap az S&M2

metallica-sm2-night-1-1000x515.jpgNem feltétlen megszokott módon jelentette be az új kiadványának, a tavaly felvett S&M2-nek a megjelenését a Metallica dobosa, Lars Ulrich. A Jimmy Kimmelnél egy rajongójukkal készített interjú során mutatta be a speciális díszdobozos verziót a veterán rocker, melynek megjelenését augusztusra ígérik. Az előrendelés még nem indult be, de várhatóan hamarosan arra is sor kerül - várhatóan egyszerűbb, pénztárcabarátabb verziókkal is a terítékben.

Tovább

Tavaly júniusi koncerttel folytatja a múltidézést a Metallica

maxresdefault_2.jpgNem igazán nyúlt mélyre a Metallica a múltidézős sorozatának, a Metallica Mondaysnek a legújabb részében. A lent látható, hallható buli ugyanis tavaly június 18-án került rögzítésre, ami nem olyan sok, de ne ezen csüggedjünk! A szakadó esőben megtartott koncerten felcsendült a ritkaságok közül például a Lords Of Summer és a St. Anger is, így ezen a felvételen is jut valami érdekesség!

Tovább

Metallica-feldolgozás, ami death, mégsem "Magnetic"

Lerótta a tiszteletét a metal egyik legnagyobb csapata, a Metallica előtt a The Modern Age Slavery nevű death metal csapat. A súlybrigád a legutóbbi Metallica-lemez, a Hardwired... To Self-Destruct kvázi címadóját, a gyors, tekerős Hardwired-öt nézte ki magának, az eredmény az alábbi módon fest.

Tovább

Dél-Amerikából jött a Metallica Mondays új része!

unnamed_2.jpg2014. március 20-án adta azt a koncertjét a Metallica, amely a Metallica Mondays legújabb részeként került bemutatásra. A Metallica By Request bulik részeként a rajongók szavazhatták meg, mit is szeretnének hallani, így például kimaradt a Sad But True, a Nothing Else Matters és a For Whom The Bell Tolls is, de azért nem kell félteni őket: jut az alapnótákból gazdagon!

Tovább

A turné, amikor James Hetfield nem tudott gitározni

Vagy ha tudott is volna, nem volt szabad!

0metallica2018_25_eredmeny.jpgJames Hetfield és a nyakában lógó gitár látványa olyannyira összeégett az idők folyamán, hogy már talán hangszer nélkül el sem tudnánk képzelni a jó Papa Hetet a színpadon (elég csak a fenti képet megnézni). Pedig volt egy időszak, amikor kénytelen volt mellőzni a pengetést, sokan talán fejből is tudják: 1992-ben, amikor egy pirotechnikai baleset miatt megsérült az akkor már világsztár státuszban lévő frontember keze. Ezen a turnén a Metal Church riffmestere, John Marshall ugrott be helyette pengetni, James pedig legfeljebb a mikrofonállványt ragadhatta meg - láthatóan elég szerencsétlenül is érezte magát ebben a helyzetben. Láthatóan bizony, mert hogy meg tudunk mutatni egy teljes (bár rajongói) koncertfelvételt erről a körről, a helyszín Oakland, a dátum 1992. szeptember 24!

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum