Az Apocalyptica már 4. alkalommal jár Magyarországon... és az ember nem is igazán tudja, mit várjon, mikor egy ilyen / ekkora / efféle zenekar koncertjére indul. 4 millió eladott lemez után legyen bátorsága/pofája/igénye égig érő díszletek közt folyó, szemkiszúró látványorgiát várni, gót fényekkel, hádész-füsttel, koponyás vastrónussal? Festményszerű félistenekre számítson, vagy barátságos több-mint-metálra? Klasszikusokra és nosztalgiára, vagy az új, vegyes megítélésű album hideg és profi, rutinszerű elhúzására? Totális megőrülésre, lakkcipős pogóra, vagy révülten ringatózó negyvenesekre?

Korcsoporttól és rajongási foktól függetlenül egy igény közös: tessék kiállni és úgy elhúzni a nótánkat, ahogy azt csak vonó+distortion kombóval lehet! S lőn: a finn fiúk pontosan ezt tették Hiánytalanul, jó kedéllyel, meleg szívvel... és amikor kellett, recsegéssel, sistergő-füstölő húrokkal. Semmi cécó, semmi parasztvakítás, semmi önfény vagy szenvelgés nem volt látható, csakis sötéten hullámzó, lassú erővel dolgozó zene.