Különleges garázs-punk-southern-stoner-surfrock estének ad otthont december 2-án a 100-as Klub programsorozata; a Vágóhídon található R33-ban, nemzetközi underground legendák vendégszereplésével.

A The Tousers-be 2008-ban sikerült már belebotlanom a Planetary Process című lemezük kapcsán. Ezt 2010-ben követte 2010-ben a Soul Machine, amelyért még Fonogram díjra is jelölték őket. Azóta egy EP írható a Kőváry Zoltán vezette alakulat számlájára. Idén tavasszal pedig megjelent a négytagú alakulat harmadik nagylemeze a Freakbeat. A stílus továbbra is garázsrock, hála az égnek a jobb fajtából.

A freakbeat kifejezés – ahogy Kőváry Zoltán mondta - egy mára elfeledett műfaji jelző, amit az 1965 és 70 közti pszichedelikus garázsrock egyes agyas előadóira használtak anno. A lemez meglehetősen sokáig, másfél évig készült és eléggé eklektikus lett, a felvételek most is a budapesti Artist Factoryben készültek a hangmérnök Cs. Szabó Zoltán vezetésével.

Hogy mi az a cock rock? A kifejezést a 70-es években kezdték használni a rock n’ roll fajsúlyosabb, tökösebb képviselőire - Stones, Led Zeppelin, Doors, AC/DC -, megkülönböztetve őket az egyre inkább elburjánzó "töketlen" soft rock és pop csapatoktól. A cock rock azóta sem vesztette el aktualitását, sőt él és virul, olyannyira, hogy a műfaj hazai képviselői immár harmadik alkalommal rendeznek fesztivált Budapesten, április 19-én az Új Gödör Klubban. 

A tavaly őszi minifesztivál sikeres debütálása után újra egy színpadon a tökös rock and roll hazai képviselői, a The Trousers, az Ozone Mama, az Irie Rock Trio, illetve a cseh power garage zenekar, a Tasted! ; ezúttal is a Dürer Kertben, április 20-án, pénteken este.

Facebook event 

A továbbra kattintva bővebb infók, érdekességek a fellépőkről:

Ja, hogy ez az a lemez, amelyről az MR2 orrba-szájba játssza a Blood For You-t, meg a Lost In Someone-t! Ettől még ugyan a lemez nem jobb, igaz nem is rosszabb. A stílus mostanában elővezetett felhozatalából viszont az egyik legjobb. 

A Kőváry Zoltán énekes-gitáros-dalszerző irányításával 2004 óta működő budapesti zenekar az elmúlt négy évben pár tagcsere után elegendő rutinra, no meg egy kis PANKKK-os pályázati pénzre is szert tett az első nagylemez elkészítéséhez.
A zene tulajdonképpen a 70-es évekből táplálkozik, de alapvetően britpop, vagy garázsrock ez, olyan inspirációkkal, mint a Primal Scream, a Stone Roses, az Oasis vagy még lehetne hosszan sorolni. Néha még a Beatles neve is beugrik. Ma kishazánkban egyre sokasodnak az ilyen fajta zenét játszó zenekarok. Nem tudom hol rejtőzködtek idáig, de mostanában csak úgy bújnak ki a földből. Ez valószínűleg a stílus újbóli színre lépésnek és sikereinek köszönhető. Kicsit rockosabb beállítottságúként nyilván hiányolom hogy a zene nem gyakja le az ember fejét, de ez a muzsika nem erre a célra készült. Azért a zenében a kellő rakenroll megvan és ezt mindenképpen pozitívumként írom a nevük mellé.
 

A lemez hangzása egy picit sikerülhetett volna élettel telibben, de még alapvetően az is rendben van, no meg az is, hogy első lemezesként egy 50 perces albumot sikerült a cd tokba varázsolni. Na de hogy a dalokról is essen szó!
A Sleep Tonight a nyitó, jó kis groovos blues-rock riffre épül, meg olyan Gallagher (Oasis) szerű énekhangra. Kezdésnek nem rossz. A kettes Blood For You itthon már sláger pedig pont kilóg monoton melankóliájával a lemez hangulati világából. Ha volna kellő promóciója még külföldön is befuthatnának vele. A hármas Say Something koszos riffjét tekerhették volna hangosabbra, mert így pont az életet vették ki az amúgy sodró dalból. Az ezt követő Is That You nekem sokat nem mondó britpop felhangjaival csak az átlagos teljesítmények között foglal helyet. A már szintén említett, Beatles harmóniáktól sem mentes, bohókás Lost In Someone szintén slágergyanús darab. A hatos Bring Me Down akusztikus gitár és szájharmónika játéka a füstös blues kocsmákat juttatja az ember eszébe (a dobgépet azért hanyagolhatták volna benne), bár ezt hat percben felvezetni szerintem kicsit sok.

A lemez második felét kezdő If I Was Your Ocean nekem megint az Oasis-t juttatja eszembe monoton menetelésével. A nyolcas Stupid With A Playgun kellemes szaggatott gitárja jól indítja a dalt, de a sematikus refrén nem dob rajta semmit. A szigorú, bluesos  Doctor Keep Your Hands Off Me viszont igazi telitalálat. Ez a koszos sound nagyon ül, a lebegő gitárjátékkal együtt. A tízes In Another Time-ban ugyan a kosz még megvan, de ez már közel sem akkora nóta mint az előző és a refrén megint nem sokat mond. Az utolsó előtti  merengős címadó elektronikus lebegése kicsit lenyugtatja a lemezt, melyet a Dead Ringers zár a 70-es évekbeli hangulatban fogant témáival.

A dalok mindegyiket az énekes-gitáros Kőváry Zoltán írta, csak a címadóba segített be a tesó Péter, aki ugye a Neo-ban nyomja.  Ha Zoli lendülete megmarad még szép sikerek állhatnak a zenekar előtt, amely kezdésnek simán átlag feletti teljesítménnyel rukkolt elő. Ha pedig azt nézem, hogy mostanában mennyi The …..s nevű csapat futott be az esélyek még tovább nőhetnek.
 

/ez a cikk a zene.hu portálon jelent meg 2008.07.29.-én/

Blood For You