RockStation


Reality show - a U2 3D koncertfilm

2008. április 01. - SAABI
"A világ legelső, élőben felvett digitális 3D filmje egyedül álló háromdimenziós élmény […]A digitális 3-D képi világ és a sokcsatornás surround hang egyesítése egy élő U2 koncert eksztázisával, […] olyan felejthetetlen atmoszférát teremt, amelyet eddig még sem koncert film sem pedig 3-D produkció nem volt képes. Mi lehetne nagyobb élmény egy valódi rajongónak, mint fent állni a színpadon Bono és a többiek mellett, miközben hömpölyög a zene és a tömeg? Hiszen, a néző a 3D technika révén, minden eddiginél közelebbről szemlélheti kedvenc zenekarát és a színpadi történéseket”

Eddig a bemutató előtti időszakban olvasható marketing szöveg.

Annak, aki még soha nem látott eddig 3D mozit, csak sejtése lehet arról, hogy milyen érzés (fura, hogy a vászonnak „mélysége” is van, nemcsak szélessége és magassága). Aki már látott ilyesmit, annak meg az lehet az újdonság, hogy itt nincs laborban előállított képminőség és finomkodás – ez valóban egy élőben felvett koncertfilm.
Én az utóbbi csoportba tartozom (sok éve láttam valami hülye 20 perces cápás 3D demót mozgó székekkel) de igyekeztem realista várakozással tekinteni erre a filmre, tudván, hogy  a marketing szövegeket eleve osztani kell minimum kettővel és tudván, hogy lehet bármennyire élethű a dolog, akkor is csak szemfényvesztés, illúzió az egész.

Amúgy egy kellemes és (bennem legalább is) nagyon jó érzéseket keltő szemfényvesztés. Mivel ez a film legalább annyira szól a 3D képtechnika demonstrációjáról, mint magáról a U2-ról, közelítsünk ebből az irányból, nézzük, mit is hoz nekünk a 3D technika?

A 3D révén valóban, minden eddiginél közelebb kerülhetünk a zenekarhoz és úgy érezzük, hogy tényleg ott állunk mellettük a színpadon és velük együtt figyelhetjük, a több, mint százezer emberből álló tömeg extázisát. Elmondhatom, amit amúgy is mindenki sejt: félelmetes érzés. Olvasom néhány helyen, hogy keveset mosolyognak a koncert alatt. Most, hogy ilyen közel kerültünk hozzájuk, úgy látszik, ezt mindenki észrevette. Ez valószínűleg azért van,  mert piszkosul komolyan veszik, amit csinálnak (ez is tisztán átjön ebben a filmben). Bizony, egy U2 koncert nekünk talán önfeledt szórakozás, de nekik kemény munka, egy küldetés, amit igyekeznek komolyan venni, hiszen ők csak így, a zenéjükön keresztül tudják elmondani, mi bántja őket és szeretnék jól elmondani.  A dalaik sem éppen szülinapi partikról és homokos tengerparton való hancúrozásról szólnak, hanem a halálról, Istenről, háborúkról, szegénységről, elnyomásról na és persze szerelemről, emberi kapcsolatokról. Azt sem lehet félvállról venni, hogy 140 ezer olyan ember előtt állsz, akik „ugranak” minden szavadra. Óriási felelősség, amit ez a hihetetlen népszerűség hozott számukra, de szerencsére tisztában vannak ennek a jelentőségével és megfelelő alázattal képesek hozzáállni és jó dolgokra használják még mindig, sőt ahogy öregszenek, egyre jobban – ez a hozzáállás az, amit legjobban tudok tisztelni bennük. Szóval mosoly nincs, csak izzadtságcseppek, kemény munka (elképesztő például, hogy The Edge és Larry mennyit "dolgozik" egy ilyen koncerten) és nem mellesleg persze kiváló zene, amit a 5.1-es hangrendszer élethűen (sőt, még annál is jobban) prezentál. A közönségre pillantva pedig láthatjuk, hogy ez a zene milyen hatást képes gyakorolni az emberekre. Fantasztikusat.

A 3D révén el lehet csodálkozni azon, hogy mennyire egyszerű embereknek is látszanak így közelről. Olyannak, amilyenek valójában és nem olyan távolinak és tökéletesnek, amilyennek a TV képernyőn keresztül vagy egy stadionban 10 vagy akár 100 méteres távolságból látszanak. Van aki szerint ez sem jó, mert a művész-rajongó viszony sérül ezáltal. Azok számára talán igen, akik bálványozzák őket, de akik csak úgy tisztelik őket, mint másik embereket, akikre egyszerűen csak az emberi jellemük miatt fel lehet nézni , azok számára aligha. Számukra, számunkra ez a film csak megerősítés, hogy igen, jó példaképeket választottunk. Nincs semmi különös bennük; van egy mikrofon, egy-egy gitár és két dobverő a kezükben, teszik a „dolgukat”, nagyon jól zenélnek, Bono a szokott módon, nagyon kifejezően adja elő a mondanivalóját és közben mégis azt érzem, hogy ugyanolyan esendő emberek, mint bármelyikünk. Sosem voltak a közönségükkel távolságtartóak, inkább közeli kapcsolatra törekedtek mindig is. Nyilván nem véletlen az sem, hogy a neves zenekarok közül megint csak úttörőként, belementek egy ilyen film elkészítésébe.

A 3D révén felfedezhetjük a színpadon az állandóan ott szorgoskodó kisegítő személyzetet, amelyet a hagyományos 2D koncertfilmek vágása jótékonyan elfed előlünk. Itt azonban olyan közel vagyunk, hogy nem lehet nem észrevenni a mindenhol fellelhető technikusokat. Ez is még inkább visszahúzza a rajongót a földre. Lám, lám mégsem ők négyen csinálnak mindent, bizony elkél a segítség a nagy pörgés közben. A 3D valóságközeli világa szépen sorban minden, a rajongói fejekben élő mítoszt rombadönt és végül mi marad? Nem marad más, mint négy egyszerű ember és kiváló zenéjük és mindaz a mondanivaló, amit művészetük által átadni próbálnak a közönségüknek. Nekem továbbra is kimondottan tetszik ez a közelség.

A 3D révén azon is elcsodálkozhatunk (bár nem vagyok biztos benne, hogy nem optikai csalódás-e?), hogy Bononak mennyire valószínűtlenül nagy a feje a többiekéhez képest... :)

A 3D moziban a legnagyobb élményt igazából a közeli felvételek adják. Egy-egy közeli felvételen rajongásunk tárgyai valóban csak egy karnyújtásnyi távolságra vannak tőlünk: Bonoval akár kezet is lehetne fogni, The Edge és Adam pedig folyamatosan az orrunk előtt suhogtatják gitárjaik nyakát, de nem kell meglepődni azon sem, ha Bono egyszer csak „kinyúl” és kedvesen megsimizi a buksinkat. A képpel fantasztikusan jól összehangolt, az 5.1-es hangrendszer technikai vívmányait maximálisan kihasználó, realisztikus hangélmény is megérdemel egy nagy piros pontot. Például amikor Adam közelebb lép hozzánk, felerősödik a basszus, amikor távolabb lép, halkul és amikor Bono kimegy a képből az egyik oldalon, akkor megy utána a hangja is.

Szóval végeredményben meg kell állapítanom, hogy a 3D technika nagyon jó dolog és a minden eddiginél realisztikusabb élményt ígérő marketingszövegek ebből a szempontból cseppet sem hazudnak, hiszen pont azt kapjuk, amit ígérnek: a realitást, a valóságot látjuk és halljuk minden értelemben – még ha ezt paradox módon a szemünk becsapásával érik is el.
Azt mondom, egy ilyen koncertfilmet elsősorban megint csak a fanok tudnak élvezni igazán, nem hinném, hogy a zenekart csak távolabbról ismerőknek nagy élmény lenne Bono csapzott arcába (igen, a koncert végére már elég szarul néz ki) bámulni miközben a hangfalakból tízezerrel ömlenek az ember fejére ezek az amúgy legendás dallamok. Aki pusztán a zenei élmény kedvéért nézne U2 koncertet, annak tökéletesen megteszi bármelyik U2 koncert DVD kiadvány is. (Mondjuk én itt is végig léggitároztam és lábdoboltam az egészet, de hát én különösen súlyos eset vagyok ilyen téren - ezúton is elnézést a mellettem ülő hölgyektől.)

Ez a film főleg a 3D technikáról és mellette persze a U2 koncertek valóságáról is szól. Aki kíváncsi rá, nézze meg, aki nem, az ne. Ha csak a 3D érdekel, akkor inkább az űrállomásos, dínós vagy cápás filmet ajánlom. Ha a zene is, akkor egy korábbi cikkben már leírtam a  setlistát, amihez már csak jó szórakozást szeretnék kívánni. Nekem élmény volt, érdekesség, ismét egy jó lehetőség arra, hogy kicsit a kulisszák mögé pillantsak, mert ez engem igenis érdekel. Kívánom, hogy legyen élmény nektek is, ha megnézitek.

 

 

U23D Budapesten két helyszínen is

A U2 3d koncertfilmjét következő hét péntektől (március 28.) kezdik vetíteni két helyszínen is:
- CINEMA City IMAX, Aréna Pláza a Keletinél és
- Palace Cinemas, Westend a Nyugatinál.
Ideális helyszínek vidékiek számára is.

Jegyárak 1700 HUF körül mindkét helyen. Első vetítés időpontja: március 28. 0:01

(Ideje volna bébiszitter után nézni valamelyik estére...)

U23D Budapesten

Jelentem, ma munkába menet láttam, hogy a Palace Cinema elkezdte promózni a U2 3D koncertfilmet. Ezek szerint mégsem az új IMAX moziban mutatják be először, hanem a  Westend-mozi digitális rendszerű vetítésre átalakított  3. számú termében. Mindegy, nem érdekes, lényeg, hogy lehet rákészülni a jegyvásárlásra.

A pontos dátumot, hogy mikor lesz a hazai premier, sajnos nem tudtam leolvasni. Majd megnézem mégegyszer.

EDIT: ja, azért nem láttam, mert nincs premier dátum. Egyelőre csak húzzák a mézes madzagot...

EDIT2: állítólag ez a setlist:

Vertigo
Beautiful Day
New Year's Day
Sometimes You Can't Make It on Your Own
Love and Peace or Else
Sunday Bloody Sunday
Bullet the Blue Sky
Miss Sarajevo az emberi jogok felolvasásával
Pride
Where the Streets Have No Name
One

Ráadás:

The Fly
With or Without You

Második ráadás:

Yahweh

 

A U2 debütáló albuma is restaurálás alá kerül

Úgy látszik, Bonóékat (vagy a kiadójukat) elkapta az újramasterelés-láz. Ez nem feltétlenül baj, a studiótechnika 20-25 év alatt sokat fejlődött, a hangmérnökök a nemrég újrakiadott Joshua Tree lemezen is kiváló munkát végeztek. Ezek a régi húsz-huszönöt éves lemezek tényleg friss, modern hangzást kapnak az újramasterelés által. Azon lehet vitatkozni, hogy ez mennyire minősül a rajongói pénztárcák lehúzásának. Amellett, hogy egy ilyen újrakiadás nyilvánvalóan inkább üzleti döntés, mint művészi, én úgy érzem, azért kapunk némi pluszt a mégegyszer kifizetett pénzért.
Egy nemrég napvilágot látott hír szerint most a csapat első hivatalos nagylemeze, a Boy kerül sorra egy bónusz CD-vel megspékelve természetesen, aminek a tartalmáról egyelőre semmilyen infónk nincs. A Boy újrakiadásának tervezett dátuma: 2008. május 20.

Miközben a szakemberek a régi lemezek hangzásának feljavításán fáradoznak, Bonoék készítik a következő nagylemezt, amelynek megjelenése idén őszre várható. Az előzetes nyilatkozatok szerint megint valami radikális hangzásbeli újítást találtak ki - Bono egy nyilatkozatában a "trance" és "metal" kifejezések szerepeltek egymás mellett. Most mindenki képzelje el, amit akar, oszt majd ősszel meglátjuk (meghalljuk)...

 

U2: PopMart - DVD ismertető

A tavalyi év utolsó harmadában jelent meg a U2 PopMart című DVD kiadványa, címéhez méltó giccses-fényes-csilli-villi csomagolásban.

Vizuális orgazmus

A 90-es években a U2 a zene mellett a látvánnyal is el szerette volna kápráztatni a rajongóit, így születtek meg a Zoo TV majd a Pop Mart turné monumentális díszletei. Ezen a koncertfilmen értelem szerűen az utóbbi, a terjedő műanyag-kultúra és az ész nélküli vásárlási láz ellen protestáló U2 és a hatalmas színpad a főszereplő, melyet egy hamburgergyártó emblémájára kísértetiesen hasonlító, bolíves "M" betű ural.

Technománia

A Pop Mart turnét jó pár évvel megelőzte a Zooropa című album kiadása, amely a Zoo TV turné közben(!) készült el, valamint az 1997-es Pop, amelyek sok rajongó számára máig a U2 legrosszabb produktumainak számítanak, gyakorlatilag egyként a The Joshua Tree ellenpárjának tekinthetők. Magam is nehezen barátkoztam meg ezzekkel a lemezekkel.
Igazából még mindig azt gondolom, hogy a Zooropa kiadása teljes értékű sorlemezként egy elkapkodott, átgondolatlan  lépés volt tőlük az Actung Baby sikere után. Jobb lett volna néhány erős dallal EP hosszúságban kiadni ahogy eredetileg tervezték is, de kicsit talán megrészegültek a hatalmas siker láttán, amit az Achtung Baby forradalmi zenei újításai hoztak (az AB majdnem megismételte a The Joshua Tree sikerét) és átestek a ló másik oldalára - már ami az elektronikus effektekkel való kísérletezgetést illeti. Még szerencse, hogy a Pop album után erre ők is rájöttek. Ettől függetlenül mindkét lemez - nyilvánvalóan az Achtung Baby farvizén evezve - hihetetlenül nagy siker lett ahhoz képest, hogy nem sikerültek jól. Igazából zeneileg tényleg csak néhány dal érdemli meg a kiemelést ebből a korszakból, amelyek valóban jók attól függetlenül, hogy az alapok és Edge gitárjátéka agyon van effektezve bennük: ilyen a Discotheque, a Dirty Day, a Last Night On Earth, a Please és a Gone.  Ezek a Dirty Day kivételével szerepelnek is a DVD-n,  a  Discotheque amit első ráadásként egy hatalmas motorizált citromból kiszállva nyomnak a publikum kellős közepébe nyúló kisszínpadon, kimondottan élvezetes; Edge itt egy kicsit visszaveszi a hatalmat az elektronika felett és kellemes, zöngés riffekkel örvendeztet meg mindenkit.

Vissza a gyökerekhez

A Pop Mart turné, habár még mindig az újonnan felfedezett, poposabb, elektronikával, mesterséges effektekkel sűrűn megtámogatott zenei világot tárja a rajongók elé, mégis az Achtung Baby - Zooropa - Pop korszak lezárásának tekinthető, ugyanis ezeken a koncerteken kezdenek el egyre gyakrabban visszanyúlni a régi legendás, Joshua előtti U2 dalok felé (pl. Sunday Bloody Sunday, New Years Day, I Will Follow, Pride), melyek közül a DVD-n is hallható/látható nem is egy. Ha másért nem is, ezek miatt a dalok miatt érdemes megnézni a koncertet, hogy szem- és fültanúi lehessünk annak, hogy mennyire jól szólnak ezek régi-régi dalok mega-hangfalakra felturbózva.

Szóval nem gondolom, hogy ez az 1998-ban datálódott, Mexico City-ben rögzített koncert és az egész Pop Mart turné a U2 egyik legnagyobb húzása, de azt mondhatom, hogy semmivel sem nyújt kevesebb élményt, mint az eddigi bármelyik koncertkiadványuk.

Extrák


Kétféle változat szerezhető be a kiadványból: egy- és kétlemezes. Az egylemezes változat azoknak, akik csak magára a koncertre kíváncsiak, a kételemzes  változat pedig a magamfajta fanatikoknak sok-sok extra néznivalóval. Az extra lemezen van még 27 percnyi ráadás a rotterdami,  18 perc az edmontoni koncertből, két egyedi videoklip-verzió (Last Night On Earth - First night In Hell, Staring At The Sun - Miami Version) és rejtett bónuszként a Please egy másik koncertfelvétele valamint különféle számítógépes kiegészítők (képernyővédők, háttérképek). Ezen kívül néhány rövid dokumentumfilmet is  kapunk a pénzünkért, amelyek megtekintése után abszolút beavatottként érezhetjük magunkat, hiszen láthatjuk, hogy készült a Last Night On Earth videoklipje, hogy milyen logisztikai problémákkal kellett megküzeni egy háború sújtotta vidéken, útban Szarajevó felé, hogy a hatalmas citrom hogy működik és végül megtekinthetjük Edge harmincvalahány gitárból álló arzenálját és temérdek effektkapcsolóját, amiket szorgalmasan taposgat pengetés közben (egészen elképesztő, hogy mennyit dolgozik ez az ember egy-egy koncert alatt!). Nem is sikerült lenyúlni a The Edge - hangzást eddig senkinek, he-he!

Konklúzió: gyűjteménybe való a sydney-i Zoo TV koncert mellé!

U23D: U2 koncertet a 3D mozikba!

A Sundance Filmfesztivál keretében megejtett debütálás után, a holnapi napon indul hódító útjára az óperenciás tengeren túl a U2 újabb nagy dobása, egy a 3D mozihálózatok számára készült, 80 perces koncertfilm (a Real 3D koncertfilmek sorában az első). Angliában és Írországban csak 2008. február 22.-én startol a film és kíváncsian várom, hogy a vadiúj budapesti IMAX-3D moziba vajon eljut-e valaha, vagy ezért is autózni kell pár száz kilométert, ha látni szeretné az ember? Egyelőre ellentmondásos hírek jelentek meg a budapesti bemutató ügyében, vagyis: semmi sem biztos.
A film anyagát még a Vertigo turné dél-amerikai állomásain (főként Buanos Aires) forgatták le, tehát a kétféle szett közül nem az USA kosártermeiben használt trükkös, de  minimalizált, hanem a szabadtéri arénákba tervezett monumentális színpad-, fény-, hang- és kivetítőrendszerrel prezentált élményt kapjuk majd, azt amit például Bécsben is láthattunk. A 3D képhez természetesen 3D hang tartozik (5.1 Digital Sorround), így simán el tudom képzelni, hogy - a rendező Catherine Owens ígéretéhez híven - a tökéletesen élethű élmény által kicsit ismét átélhetjük majd a Vertigo koncertek hangulatát.

További infók, trailer: U23Dmovie.com és U23D.co.uk

 

Újra hódít a legendás U2 album!

Ó azok a nyolcvanas évek! Szinte hihetetlen, hogy már 20 év eltelt azóta - hitetlenkedtem, amikor kézbe vettem az általános iskolai 20 éves osztálytalálkozóra invitáló meghívót. De 1987 nem csak emiatt volt emlékezetes év számomra. Ebben az évben jelent meg a U2 The Joshua Tree című albuma is, amely kétségtelenül az egyetemes rocktörténelem meghatározó jelentőségű zenei produktuma.

A lemez akkoriban leírhatatlan hatást tett rám és máig nem veszített a varázserejéből. Sőt! Első alkalommal még csak egy lengyel kalózkazettán sikerült beszereznem, ami akkoriban az egyetlen - hivatalosan persze nem létező - módja volt az alternatív külföldi zenék beszerzésének.Talán az egyetlen lemez, amit kettőnél többször kellett megvásárolnom, ugyanis ezek a kazetták sosem veretes minőségükről voltak híresek, így a szó szerint apró cafatokra hallgatott kazetták időnként cserére szorultak. Amióta azonban emberi halandók számára is elérhetővé váltak a compact disc alapú hanghordozók, nem kellett mégegyszer megvennem - egészen ezidáig.
Mert egy húsz éves évforduló azért mégiscsak 20 éves évforduló.

A bőség zavara

És kiválóan tudják ezt a U2 lemezeket kezdetek óta gondozó Island Records marketing osztályán is: igazi The Joshua Tree happeninget indítottak be még gyorsan tavaly karácsony előtt. December elején a The Joshua Tree újramegjelenésétől volt hangos a külföldi szaksajtó. A lemez újramasterelt változtata több formátumban is elérhető. Létezik belőle szimpla egylemezes, van kétlemezes (B oldalas, valamint demó felvételekkel a második diszken), és van DVD-vel együtt csomagolt kétlemezes azoknak, akik a hang mellé némi vizuális élményt is szeretnének magukénak tudni. Sőt az igazi vájtfülüeknek megjelent egy dupla bakelit kiadvány is, amelyen csak az eredeti dalok hallhatók, de master minőségben fél sebességgel játszva. A bakelitekhez egy 16 oldalas kis könyvecske is jár dalszövegekkel és az együttesről készült, eddig meg nem jelent Anthon Corbjin fotókkal. Itthon ezek a relikviák a fehér holló kategóriába tartoznak a zeneboltokban, de az internetes U2 Shop  mindenki számára elérhető.Egyértelmű, hogy a kiadványok többsége a kemény rajongói magnak szól és egyértelmű hogy melyik fog beugrani a gyűjteménybe,

Itt és most a kétlemezes audió kiadványról szeretnék írni.

Az áttörés

A The Joshua Tree hatása megjelenésekor frenetikus volt. Ez a U2 egyetlen olyan albuma, ami az akkori rajongótáboron is messze túl, széles embertömegeket volt képes érzelmileg megérinteni, mégpedig olyan mélységekben, ami igazán ritkán tapasztalható a zene történetében. Listák első helye, grammy díj, hihetelen mértében emelkedő eladási statisztikák, amik gyorsan átlépták az egymilliós határt is, rohamosan növekvő rajongótábor - ez volt, ami kívülről nézve látszott. Belülről nézve pedig nyolc-tíz év kitartó munkája után egyszercsak elkészült ez az ihletett szellemben született album és egy világszinten viszonylag ismeretlen dublini rockzenekar előtt szó szerint kitárult a világ. A lemez piacra kerülése után még Dublinban aludtak el és Amerikában ébredtek fel másnap. Már itt, ezen a ponton, mindent megkaptak, amiért annak idején a '70-es évek második felében elkezdtek zenélni. Szerencsére mindig képesek új és új célokat maguk elé állítani és a mai napig élvezhetjük kivételes tehetségüket - bár a The Joshua Tree albumot a maga nemében sosem voltak és nem is lesznek képesek megismételni. Ilyen lemezből egy banda életében csak egy készülhet.

Az ALBUM

Éppen ezért azt hiszem, magát a The Joshua Tree albumot nagyon részletesen nem szükséges bemutatnom. Bono mélyértelmű, mégis könnyen befogadható dalszövegei, átszellemült, őszinte előadásmódja, The Edge csilingelő gitárszólamai, Larry és Allen egyszerű és mégis zseniális alapritmusai összevegyítve olyan zenét alkotnak ezen a lemezen, amelyhez fogható azóta sem született az elmúlt húsz év alatt.
A lemezen sorjáznak a jól ismert slágerek: Where The Streets Have No Name : The Edge azóta már védjegynek számító, egyedi gitárhangzásával, azután a zseniális I'm Still Haven't Found..., a With Or Without You - Bono egyik legszemélyesebb dala Istenről a vele való kapcsolatáról (még mindig full libabőr és újabban már könnyek is, amióta értem, hogy ez a dal miről szól) és itt van még a Bullet The Blue Sky is The Edge szokatlanul karcos gitárjátékával.
Talán ez a négy dal a legszélesebb körben ismert, de vannak még más örökzöldek is a lemezen:  One Tree Hill, In God's Country, Red Hill Mining Town,  Trip Thorugh Your Wire és a kissé eklektikus Exit -szintén felejthetetlen darabok, a lassú folyású, szépséges Running To Stand Still és Mother Of The Dissapeared című dalokról nem is beszélve. És gyakorlatilag fel is soroltam a teljes trekklistát; nincs egy darab gyenge dal sem ezen a lemezen.

A mondanivaló

A The Joshua Tree megjelenése előtt a rockzenében szinte senki nem gondolkodott és énekelt ilyen dolgokról, mint Bono. Senki nem beszélt a halálról, senki nem beszélt a hitről, Istenről, senki nem beszélt az útkeresés nehézségeiről, senki nem beszélt a világ igazságtalanságairól ennyire mély empátiával. A rockzene akkoriban jobbára csak hamis pózolásból, sablonos mondanivalókból állt (tiszelet a nagyon kevés kivételnek). Ez az album pedig olyan mélységekben volt képes megérinteni az embereket, ami mellett nem lehetett szó nélkül elmenni. Ez az album olyan kérdésekre keres és ad válaszokat, amik minden egyes ember életében előbb vagy utóbb, de előtérbe tolódnak. Egyáltalán nem csodálkozom, hogy a szülinapi kiadás jelenleg ismét a legjobb úton halad a bestseller kategória felé.

Szülinapi ajándékok

A deluxe edition második CD-je inkább csak gyűjtőknek jelent értéket. A CD tartalma B oldalas felvételekből, maxi kiadványokon megjelent dalokból illetve a The Joshua Tree lemez készítése közben készült demókból áll össze.
Mint mondtam, elsősorban a fanatikusok fognak örülni ezeknek a ritkaságoknak, mint például a kissé vontatott Luminous Times és Walk To The Water (Joshua demók) vagy az eddig főleg koncerteken játszott Spanish Eyes, Deep Into Heart, Silver and Gold stúdió felvételei. (A Silver And Gold kétféle változatban is szerepel; a Sun City verzió nagyon jó kis bluesos hangszerelésben hallható.) A Sweetest Thing tulajdonképpen bárkinek ismerős lehet, hiszen a közelmúlt egyik nagy slágere, a mjúzik tévék agyon játszották akkoriban. Az igazi csemegék azonban a korong vége felé találhatók.

A Wave Of Sorrow egy soha eddig meg nem jelentetett felvétel, amely eredetileg a Joshua albumra készült, de akkor félbemaradt, most viszont a kerek évforduló tiszteletére újra előkapták a sufniból és tisztességesen befejezték. Az újjászületett dal hangszerelése természetesen modern, szellemisége azonban tökéletesen tükrözi a U2 évtizedek óta stabil és töretlen értékrendjét. Ez a felvétel az interneten már a hivatalos megjelenés előtt is elérhető volt az iLike.com közösségi portálon. Egy különleges házi videofelvétel keretében Bono beszél a dalról és el is énekli. Ha szeretnétek szem- és fültanúi lenni, hogy Bono hogyan énekel hamisan, akkor kattintsatok ide! A Wave Of Sorrow egy másik különleges előadása a U2.com portálon található. Ez a felvétel a londoni Union kápolnából származik, ahol Bono és The Edge adtak egy röpke koncertet 250 fős közönség előtt. Ez volt a dal első élő prezentálása. 
 A Wave Of Sorrow után a kellemesen optimista hangulatú Desert Of Our Love következik az eleddig meg nem jelent dalok sorában, majd a Rise Up a 80-as évek authentikus U2 hangzásával. Zárásként egy tiszteletkör az 1997-ben elhunyt ameriaki író és költő Allen Ginsberg emléke előtt: az író prezentálja egy gondolatát Drunken Chicken, Amerika cím alatt némi zenei aláfestéssel. 

Az évfordulós kiadvány DVD lemezzel kiegészített változatban látható 18 felvétel egy 1987 július 4.-i párizsi koncertről, amely a The Joshua Tree európai lemezbemutatójának nyitóbulija volt, egy 40 perces dokumentumfilm Outside It's America címmel és két videoklip (With Or Without You, Red Hill Mining Town).

 

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum