Hiába a popzenei karrierje révén vált igazán ismertté, Post Malone-ról tudni, hogy a rockzene felől indult és még mindig szívesen nyomatja, ha úgy alakul. A napokban például Eddie Vedderrel közösen játszotta a Better Mant, amiről sajnos hivatalos felvétel nincs, de egy rajongói részletet meg tudunk villantani.
Tovább
A Quimby és a Danubia Zenekar több mint fél éve készül a március 9-i Class&Roll koncertre. Az MVM Dome-ban a színtiszta rock and roll mellett szimfonikus átiratokkal és sosem hallott hangszerelésben megszólaló Quimby-dalokkal utazhat végig a közönség a banda zenei palettáján. Az est valódi összművészeti eseményt ígér, az élményt új vizuális koncepció teszi teljessé.
Tovább
Megjelent a Damnation bemutatkozó albuma, a Fátum. A zenekart Juhász János ex-Thy Catafalque gitáros alapította 2020-ban Makón. Stílusuk old school death metal, a banda többi tagját pedig a hazai undergroundból ismert zenészek alkotják. A felvételek ill. a mixing/mastering az Obsidian Sound Studioban készültek, Szenti Árpád vezetésével. a borítót Stan Ivan tervezte.
Tovább
Őrület mesterfokon

A budapesti underground bugyraiból 2013-ban bukkant elő a Dope Calypso formáció. A látszólag komolytalan garázs punk-rock trió február 16-án dobta ki legújabb Giddy Up-ra keresztelt albumát. Ne tévesszen meg senkit a látszat, ugyanis a sufnituning mögött kiérződik a magas szintű tudás és kreativitás.
Tovább
Kemény zúzdával vezeti fel a harmadik nagylemezét a Wristmeetrazor. A zenekari mércével mérve minden eddiginél súlyosabb és sötétebb Degeneration első promóciós dala a hangulatos videóval kísért Trepanation lett, ezt az alábbiakban lelitek meg. A teljes anyag március 29-től lesz elérhető.
Tovább
Bedobta a Dreadbringer című dalát az Aborted. A Shadow Of Intent énekesével közös klipes dal a legendák új nagylemezén, a március 15-én megjelenő Vault Of Horrorson fog figyelni. Nem akarjátok kihagyni!
Tovább
Március 29-én jelenik meg a brit While She Sleeps új albuma, a Self Hell. A kvintett nem igazán szerette volna, ha ez az információ csak úgy elsikkadna az éterben, ezért bedobták a To The Flowers című számukat a közösbe, ráaádsul egy videót is ácsoltak hozzá. Íme a végeredmény!
Tovább

A Grammy-díjra jelölt zenei aktivisták, a FEVER 333 új kislemezt adtak ki, a Ready Rock címmel. A banda elmondása szerint, mivel február a fekete történelem hónapja, a Ready Rock a múlt fekete előadói előtt tiszteleg, akik egyértelműen naggyá tették a rock 'n' roll-t.
Tovább

Már csak bő másfél hónapot kell várni a friss Korpiklaani albumig, ennek elviselését könnyíti meg az Aita című új daluk.
Tovább

Akármit lehet mondani a grunge-ra, az biztos, hogy mindenkiből kivált valamilyen érzést. Kurt Cobain és a Nirvana pedig különösen erős érzelmeket tud kiváltani az emberekből. Szinte, hihetetlen, de harminc éve jelent meg a Nirvana MTV Unplugged In New York albuma, ami a valaha készült egyik legjobb unplugged felvétele volt a zenei csatornának.
Tovább
Bizony már húsz éves az az album, amit fura német űrhajósok és dagadtnak bebugyolált rocksztárok promóztak meg annak idején a TV-ben. A Rammstein a Reise Reiséval szépen beszögelte magát a nemzetközi arénaprodukciók közé, ahonnan azóta sem lehet kirobbantani őket. Íme a sztori!
Tovább
A végéhez ért Wacław "Vogg" Kiełtyka Machine Headben töltött karrierje. A gitáros távozása kivételesen nem Robb Flynn vezérmániája miatt történt, Vogg nemes egyszerűséggel az anyazenekarát, a Decapitatedet szeretné tovább tolni, akikkel már most szépen telítődik a naptára. Jelenésük lesz többek között március 9-én Budapesten is amikor az Analogban lesz egy jó erős seggrepacsi. A tettestársak az Incantation, a Nervosa és a Kassogtha lesznek.
Tovább

A FOO FIGHTERS frontembere, Dave Grohl az ANTHRAX-os Scott Iannel és Charlie Benantével egyesítette erőit, hogy rögzítse a BAD BRAINS 1982-es klasszikusának, a The Regulator-nak a feldolgozását. A felvételek Grohl bácsi stúdiójában készültek, és mindösszesen kétszer játszották el a dalokat, hogy azoknak megmaradjon a nyers hangulata. A feldolgozás lemez az idén is megrendezésre kerülő Record Store Day keretein belül fog megjelenni április 20-án.
Tovább

Az IRON MAIDEN egykori énekese, Blaze Bayley február 23-án adja ki új szólóalbumát Circle Of Stone címmel. Az album harmadik kislemezéhez, a Mind Reader-hez most egy klipet is kapunk, így megtudhatjuk, hogy mit is rejt a kristálygömb!
Tovább

A skót (és magyar) kalózmetálosok nem pihennek: a hét és feledik kiadványuk egy ötszámos minialbum lesz!
Tovább

Vészharang címmel új nagylemezzel jelentkezik a Junkies, akik egy újabb dalt és szöveges videót dobtak a közösbe.
Tovább

A Slipknot (és még néhány egyéb zenekar) főnöke egy válogatáslemezzel jelentkezik, amit a lemezboltok napjára időzített.
Tovább

A görög thrasherek újabb dallal jelentkeztek, amit hamarosan egy nagylemez és egy budapesti koncert követ majd.
Tovább