A Casketgarden idén nyáron megjelent Incompleteness To Absence című harmadik albuma számos jó kritikát kapott a rockzenei sajtóban, köztük tőlünk is. A jövőre tíz éves zenekar, már hat éve állandó felállással szántja fel a hazai és külföldi színpadokat, északi vonalú death/trash zenéjük pedig abszolút minőséget képvisel. Tóth Balázs gitárossal egy hangulatos mosonmagyaróvári kávézóban beszélgettünk az elmúlt időszakról, a lemez készítéséről és a zenekar jövőbeli terveiről.
RockStation: Nem tegnap kezdtétek az biztos, mesélj hogyan jött létre annak idején a zenekar, és milyen hatásaitok voltak?
Tóth Balázs: 1998 körül kezdtünk el gondolkodni Musitz Petivel, hogy össze kellene hozni egy bandát, de elég nehéz volt tagokat találni. Azt tudtuk, hogy milyen zenét akarunk játszani, így főleg a dobos posztja volt elég problémás, mert azon aggódtunk, hogy ki fogja tudni ezt eljátszani. Cseh Attila csak pár hónapja tanult dobolni, de ilyen zenét szeretett volna játszani, így adott volt a dolog. Olyan hatásaink voltak, mint a Pantera, Machine Head, vagy a régi Sepultura, Paradise Lost, Anathema. Aztán jöttek azok a bandák akik azt játszották amit mi akartunk, nevezetesen az At The Gates vagy a Carcass. Énekesünk úgy lett, hogy az Attila unokatestvére a Pisti lejött egy próbánkra és beleüvöltött a mikrofonba, mi meg mondtuk, hogy ez tök jó és be is vettük a bandába. A név a Dismember Casket Garden című száma alapján jött, ez volt az első feldolgozásunk amit játszottunk.
RS: A szülőknek mennyi áldozatába került az elindulásotok?
TB: Nyilván a legelején egy kevésbe bele kerültünk, de aztán eladtam a legómat (hehehe), meg a ballagási pénzemből vettem az első gitáromat, de a többiek is hasonló erőlködések árán jutottak a hangszereikhez. Kezdetben mások erőlködőin játszottunk. A saját cuccaink az első lemez környékén 2003-ban lettek meg. A zenekarpénzt sosem osztottuk el, így lett meg az első lemez is kegyetlen nélkülözések árán, egyel kevesebb sör meg ilyenek ha-ha. De ezek a nélkülözések ma is megvannak talán még fokozottabban is.
RS: Mi motiválja ilyenkor az embert?
TB: Nem tudom. Mivel nagyjából én írom a zenét meg a szöveget, én betege lettem ennek az egésznek. Ha egy koncertet le kell mondani, már az is megvisel. Igazából ez a hobbim, még a honlapot is én szerkesztem. Olyan, mint egy archívum. Tulajdonképpen magamnak csinálom, összegyűjtöm az újságcikkeket, így minden itt található meg. Mivel van családom, ezért egy picivel kevesebb idő jut most a zenekarra, így mostanában nem a mennyiségre, hanem a minőségre próbálunk rámenni. Színvonalasabb rendezvényekre próbálunk bejutni, meg olyan helyekre, ahol több néző van és tutira kifizetik az utazási költséget.
RS: Korábban egy veled készült interjúban azt mondtad, hogy össze sem lehet hasonlítani a külföldi metálzenei életet a hazaival, miben van a lényeges különbség?
TB: Semmiképpen sem a zenekarokban. Magyarországon nagyon jó zenekarok vannak szinte minden stílusban. Külföldön azonban mindennek meg van a háttere. Az hogy jó zenét csinálsz az egy nagy nulla. Én mindennap öt órát a zenekarral foglalkozom és abból jó esetben másfél óra a zenélés. Kint erre van iparág, van menedzsment, van booking, aki a kisebb zenekaroknak is szervez és működik és megéri. Itthon is kezd ez kialakulni, de ott kint ennek van múltja.
RS: Ezért is lett szlovák kiadó?
TB: Nem! Az első lemezt felvettük és csináltunk egy promó cd-t The Non-Existent címmel és elküldtük vagy negyven kiadónak, de a szokásos udvarias elutasítások jöttek. Volt, hogy a kiadó havonta megjelenő magazinjában a hónap demója lettünk mégsem szerződtettek, mert kint ez nem így működik. Egyedül a Metal Age hívott, hogy őket érdekelné a dolog. A lemeznek egyébként számunkra is meglepő módon nagy visszhangja lett akkor, ami iszonyatosan jól esett nekünk.
RS: Lemezről-lemezre fejlődtetek, hogy érzed?
TB: Persze. Dalszerkezetekben, precizitásban mindenképp. De azon sosem gondolkodtam, hogy első lemezről a Song Of Tears jobb vagy a másodikról valamelyik nóta. Mindegyik lemeznek vannak kiemelkedő nótái az újon kívül, mert ezen elég egységes a színvonal és nem is annyira koncentráltunk most az egyes nótákra, inkább a lemez ívére. De az jó, hogy kritikákban mindenki mást emelt ki.
RS: A lemezt Svédországban Pelle Saether keverte. Úgy olvastam telefonos és internetes kapcsolaton keresztül folyt a munka.
TB: Az volt a terv, hogy kimegyek Svédországba, de a kiadós költségvetés megcsappant, így aztán az utazás elmaradt. Kár, mert gyorsabban és precízebben zajlottak volna a dolgok, mert így mindent ezerszer meg kellett hallgatnom, össze kellett írogatnom a változtatásokat, hogy mi volna jó. Ott meg ez sokkal dinamikusabban ment volna.
RS: Jó volna egyszer egy igazi producerrel dolgozni, aki a stúdiózás alatt végig irányítja a felvételt?
TB: Ja. Egyébként az a tapasztalat az egészből, hogy a felvételt sem itthon kell csinálni, mert minden stúdiónak van egy saját hangzása, ami nem a keverésen múlik, hanem a felvételen, a felvett hangon. Ha a felvett hang már közel jó és nem igen kell hozzányúlni az lesz a jó felvétel. Itthon én még ilyen stúdióval nem találkoztam. Egyébként, ahol keverték, a Studio Undergroundban, egy három hetes felvétel, keverés, mastering annyiba kerül, mint itthon egy lemez elkészítése. Az viszont, hogy addig ott kell élni, növeli a költségeket.
RS: A szövegekért is Te felelsz, pár szóban mutasd be az albumot?
TB: Ezt a kérdést nem szeretem. A cím valami olyasmit jelent, hogy valaminek a távollétében nem teljes. Az egész onnan indult, hogy két évig a párommal messze éltünk egy mástól. Ebbe egy csomó mindent bele tudtam aztán kapcsolni. 2007 februárjában még egyetlen dalunk nem volt az új albumra és onnantól számított nyolc hónap alatt lett meg minden dal, de olyan sokat játszottunk 2006-ban, hogy amellett nem lehetett lemezt írni. Kurva szarul éreztem magam, hogy nem jönnek az ötletek. Aztán közben megtaláltam a páromat, de a környezetem nem úgy reagált rá, ahogy én azt elképzeltem. Jöttek a „már egy sörre se jössz el velünk” dumák, amik azért is érdekesek voltak, mert akkoriban már amúgy sem mentem. Igazából nagyrészben negatív impulzusok adták az alapötleteket.
RS: Az előző lemez 2006-ban jelent meg. Mostantól beáll ez a kétévente történő lemezkészítés?
TB: Szerintem ez a normális. Egy év alatt nem lehet lemezt készíteni. Két év alatt azért olyan dolgok történnek veled, amik befolyásolnak, hogy egy picit mást tudj adni Ha megvan a tíz szám körüli nóta akkor lehet menni a stúdióba. Nálunk nincsenek lemaradt nóták, még olyan ötletek is ritkán, amiket megőrzök. Érzem ha valami jó, mert az megmarad a fejben. De ha valami „elfelejtődik” az megy a kukába. Ami nem marad meg az emberben az nem elég erős. A következő lemezre megvan már öt szám váza. Jobban jönnek, most az ötletek, többet gitározom. Most jobban látom a jövő évet, mint eddigi életem során bármikor. Remélem 2010 elején fel tudjuk majd venni a lemezt.
RS: Külföld felé nyitni bármilyen esély mutatkozik?
TB: Igazából a Casketgarden itthon elérte, amit lehetett. Ennyi. Lehetne többet is elérni, de ahhoz már olyat kellene adni, ami nem mi vagyunk. Külföldön sok olyan lehetőségünk lenne, amit jelenleg nem tudunk kihasználni, mivel van családom és nem a zenélésből élünk. De a lehetőségeket próbálom ébren tartani…
RS: Ha választhatnál, hogy ki előtt szeretnél itthon játszani kire esne a választás?
TB: Talán a The Haunted. Találkoztam velük, nagyon jó arcok, de a turnékat nem Ők szervezik. Játszottunk ismertebb csapatok előtt, mint a Darkest Hour, a Vader, vagy a Children Of Bodom. Ez azonban csak a bio-ban mutat jól. Aki játszott már ilyen csapatok előtt az tudja, hogy a főbanda cuccainak árnyékában, zsebkendőnyi területen kell játszani, ami meghatározza azért a buli minőségét
RS: Koncertek a közeli jövőben, netán országos turné?
TB: Koncertek lesznek, de országos turné biztosan nem. A legutóbbi turnénk a Remorse-Vale Of Tears-Megazetor társaságában nem a legjobban sült el. Csúszott a lemez, de annak a turnéját tartottuk. Életem egyik legrosszabb élménye volt. Jövőre Stagediving Fest a Dürer Kertben, lesz egy győri bulink márciusban, egy cseh és egy osztrák bulink is. Májusban van egy szegedi dátum ill. szeretnénk valamikor egy hatalmas 10 éves Kék-Yuk-as jubileumi koncertet a Tesstimony társaságában. Szóval minden hónapban lesz két-három bulink jobb helyeken. A www.casketgarden.hu honlapon mindig frissülnek a dátumok. A Szigetre viszont idén jó volna bekerülni. Bízom benne, hogy mivel a Hammer terjeszti itthon a lemezt nagyobb esélyünk lesz most.
Kapcsolódó linkek:
Jön a Karácsony! Nálunk meg a magyar metál-zenei hetek! Nem akarom lelőni a poént, de a következő napokban, hetekben elég sok magyar albumról és előadóról fogunk írni, ami jó. Kezdésnek itt a Wackor teljesen friss második lemeze az Uncommon Ground. 
Húsz év és egy tucat album után nincs olyan a rock, de még a poprajongók között sem, akik nem ismerik a Mötley Crüe-t és a bandához hasonlóan mindent elsöprő energiával rendelkező énekesüket, Vince Neilt.
Egy újabb Metrosection témázgatásnak nem csak ez az esemény ad aktualitást, hanem az is, hogy a csapat nemrég megjelentetett egy új EP-t, továbbá elkészült a márciusban megjelent, Hiányzik a városnak a csend című album Soha Ne című dalához készült videoklip is.