RockStation

A 2009. év nemzetközi legjobbjai rock- és metálzenében

2010. január 26. - sunthatneversets

Ez az év talán még a tavalyinál is erősebb nemzetközi mezőnyt hozott össze a lemez megjelenések terén. Rengeteg korongról írtunk idén, de biztosan maradtak ki olyan előadók, akiknek itt lenne a helyük, de vagy idő, vagy a lemez hiányában egyszerűen nem maradt lehetőség a vizsgálatra.
 

 

2009-ben nem volt annyi, igazán nagyágyúnak számító előadónak új lemeze, mint tavaly, de azért egy Pearl Jam-et egy Alice In Chains-t, egy Rammstein-t, vagy mondjuk egy Slayer-t azért nem neveznék kispályás versenyzőnek. A mi 25-ös listánkon azonban egy finn zenekar, az Amorphis végzett az első helyen, megelőzve az igen tehetséges zenészekből álló Baroness csapatát. A dobogóra még a szintén zseniális Mastodon fért fel, de igazából nüansznyi különbségek döntöttek a helyezések odaítélésekor, így a lista akár nézhetne ki teljesen máshogy is, de mi a RockStation szerkesztői az idén az alábbi lemezeket ítéltük a legjobbnak.

 

A nemzetközi rock/metál mezőny Top 25 lemeze 2009-ben:

1. Amorphis – Skyforger
2. Baroness – Blue Record
3. Mastodon – Crack The Skye
4. The Company Band – The Company Band
5. Paradise Lost – Faith Divides Us, Death Unites Us
6. DevilDriver – Pray For Villains
7. God Forbid - Earthsblood
8. Alice In Chains -Black Gives Way To Blue
9. Five Finger Death Punch – War Is The Answer
10. Kiss – Sonic Boom
11. Pearl Jam - Backspacer
12. Maylene And The Sons Of Disaster - III
13. Clutch – Strange Cousins Of The West
14. Rammstein – Liebe Ist Für Alle Da
15. Slayer – World Painted Blood
16. Masters Of Reality – Pine/Cross Dover
17. Heaven & Hell – The Devil You Know
18. VoiVod – Infini
19. El Caco – Heat
20. The Devin Townsend Project – Addicted
21. Megadeth – Endgame
22. Black Robot – Black Robot
23. Kreator – Hordes Of Chaos
24. Wolfmother – Cosmic Egg
25. Placebo – Battle For The Sun

Az összes lemez kritikáját megtaláljátok a lemezismertető rovatunkban. Jó böngészést!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr991703067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum