Mikor annak idején csatlakoztam a Rockstationhöz, csupán annyi iránymutatást kaptam a tematikát illetően, hogy írhatok bármiről, amiben van gitár. Az új The Mars Voltában van gitár…legalább is azt hiszem.

Persze ezt most egy ilyen szándékoltan hatásvadász bevezető, mert a Lucro Sucio; Los Ojos Del Vacío-n a teljes hangszerpark bevetésre kerül (gitárokat beleértve) csak éppenséggel megint a rockzene peremén maszatol Omar és Cedric.

Hasonlóan a 2022-es visszatéréshez a The Mars Volta hozza az elvártat meg nem is, hiszen a határokat feszegető kísérletező kedvet továbbra sem lehet elvitatni tőlük, azonban manapság ezek a kreatív kísérletek már egy egészen más hőfokon zajlanak.

A friss album igazolja, amit az eggyel korábbi címnélküli lemez (illetve annak akusztikus verziója) csak sejtetett: míg az At The Drive-In, illetve a korai The Mars Volta majd szétszakadt az energiától a dinamikus duó immáron lenyugodni látszik. Nekem ezzel speciel nincs semmi bajom (sőt mi több a magukról elnevezett The Mars Volta anno nálam aranyérmes lett), az viszont jobban aggaszt, amikor a kreatív kísérletezés egy idő után parttalan önkielégítésbe fordul. 

A Lucro Sucio; Los Ojos Del Vacío körül volt valami kiszivárgós balhé és az első illegális vélemények durva agymenést vetítettek előre, ez viszont csak annyiban igaz, hogy a The Mars Volta általában alapból agymenés. Ennek megfelelően nincs is semmi szokatlan az új lemezben, egyedül a 18 tételes dallista lehet elsőre elrettentő, de aggodalomra semmi ok: nem egy prog-rock Wagner operán kell keresztül szenvedni magát a hallgatónak, 49 perc az egész. Annyi történt csupán, hogy a srácok szépen felaprították a dalokat, hangképeken és átvezetőkön keresztül folyatva egymásba a tételeket, de alapvetően azon az úton haladnak tovább, amin 2022-ben elindultak, azaz ismét a free jazz és a prog-rock közé préselt latinkodást kapjuk, csak most némiképp mások az arányok.

Egyébként a Lucro Sucio; Los Ojos Del Vacio-t nem hallgatni kihívás, sokkal problémásabb recenziót írni róla, ugyanis a fentebb már említett darabolás sem zenei motívumok vagy témák mentén történik, így a hagyományos popzenei keretek között nem is értelmezhető a lemez.

Több okból sem ez a The Mars Volta lemez lesz az osztálybulik meg a rockdiszkók kedvence, de még ha találni is egyértelműbb kapaszkodókat a lemezen (a David Bowie Black Star albumát idéző Reina Tormenta / Enlazan las tinieblas, a minimál hangszerelésű, de egyébként fülbemászó The Iron Rose, vagy akár a bossa novás Voice in my knives lehetnek a befogadás koordinátái), nem könnyű feladat csupán a számcímek alapján kedvenceket jelölni.

A Lucro Sucio; Los Ojos Del Vacío inkább egyben hallgatatja magát, viszont jó hír, hogy a hangszerek segítségével elkövetett maszturbálás réme nem fenyegeti a hallgatót és az unortodox struktúra dacára meglepően könnyen emészthető a végeredmény.

Aki tehát a verze-refrén kizárólagosságában hisz, annak nagyon nem ajánlom ezt a lemezt, a többiek viszont nyugodtan indítsák el a reggeli kávé vagy a nap végi tompa lazulás mellé, ott remekül fog működni.