RockStation

Magma Rise – Megjelent a Lazy Stream Of Steel

2010. április 02. - sunthatneversets

A zenekar 2009 nyarán alakult és a tagok egy részének korábbi közös zenei vonalát viszi tovább. A hajdani 1993-tól 2001-ig létezett és 4 lemezanyagot megjelentetett, ezekkel a hazai és a külföldi underground metal körökben is komoly sikereket elérő Mood zenekar alapítói közül Holdampf Gábor és Hegyi Kolos is a zenekar tagja.
Holdampf Gábor a Wall Of Sleep zenekar alapítója és énekese volt 2001-től 2009-ig. A Wall Of Sleep szintén négy hangzóanyagot adott ki amelyekkel megvetette lábát a nemzetközi színtéren is. A 2006-ban megjelent Sun Faced Apostles című anyagon a doom metal ikon Scott Wino Weinrich gitáros-énekes (Saint Vitus, The Obsessed, The Hidden Hand, Shrinebuilder) is szerepelt. A Wall Of Sleep lehetőséget kapott több nyugat-európai turnéra, valamint 2004-ben a németországi 2 napos Doom Shall Rise fesztiválra is meghívták, amely a doom műfaj legfontosabb seregszemléje. A Wall Of Sleep 2007-ben a svéd I Hate Records-hoz szerződött amely együttműködés következtében nemzetközi elismertsége még inkább növekedett.
A Stereochrist, amelynek a Magma Rise gitáros Hegyi Kolos az alapítója, szintén a Mood feloszlása után jött létre. A Stereochrist a Wall Of Sleep-pel egyenrangú nemzetközi elismertségre tett szert két nagylemezével, valamint több külföldi turnéjával, amelyek közül a legsikeresebb a thrash metal műfaj vezető csapatával, az amerikai Testament-tel lebonyolított 2008-as turné volt.
A jelenlegi és hajdani Neck Sprain tagok, a gitáros Janó Mihály és a dobos Bánfalvi Sándor (aki Ákos zenekarának is tagja) szintén meghatározó alakjai a hazai underground színtérnek.
A Magma Rise felkérést kapott a Doom Shall Rise fesztiválon (www.doomshallris.de) való fellépésre, amelyre 2010. április 10-én és 11-én kerül sor a németországi Göppingenben.

A lemezre a következő dalok kerültek:
1. Time’s been given
2. For those…
3. Standby
4. Tombstone eyes
5. Giant ball of lead
6. Risen
7. Church of pigs
8. Glow Burn Scream (Közreműködik: Kyle Thomas (ének) - Exhorder, Floodgate, Alabama Thunderpussy, Ex-Trouble)

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr861888607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum