RockStation

Mahasz Pista : Lord – Örökké

2010. május 05. - sunthatneversets

Lord : Örökké album borítóBár a 80-as évek közepétől fémzenén szocializálódtam, valahogy nekem a Lord kimaradt. Tudja a fene mi az oka, talán Pohl Misi magas tónusú hangja, talán más, minden esetre nekem az együttes sokáig annyit jelentett, hogy gumicsizmás falusi bálokban hajnali fél négy fele biztos a Vándor volt az utolsó szám, amire aztán több doboz Red Bullal megtuningolt, üvegnyi Alaszka vodka előzetes elfogyasztása után elég bátor lett a fírfiember ahhoz, hogy hasonló józansági fokon álló nőnemű lényekkel lassúzzon egyet, miközben a keze ide-oda tévedt, nem feltétlenül a kapaszkodót keresve.

Az 1972-ben (!) alakult zenekar most is itt van és talán nagyobb népszerűségnek örvendenek itthon, mint valaha, ami persze nekik hibaként aligha róható  fel, viszont a hazai rockzenei életről sok mindent elmond, hogy a rockzenei palettán évek óta nem volt olyan zenekar, amely be tudott volna futni. A 2000-es újjáalakulás óta az Örökké a harmadik lemez, ami megjelenik tőlük. Mahasz lista első helyek, Vida Ferenc alapítótag balhéktól sem mentes 2005-ös távozása – a fiatal Apró Károly érkezett a helyére -  és még sok minden történt velük, de a Lord itt van és úgy néz ki Örökké itt is lesz.

Hogy ez az új album is sikeres lesz az holtbiztos. Egyrészt a Mahasz listára rápillantva még mindig előkelő helyen áll a csapat, másrészt az Örökké olyan zenét rejt, ami 100 % Lord, tehát a rajongók csalódása kizárt.

Abszolút régivágású  zene ez még mindig. Simán íródhatott volna a 70-es években, talán csak annyi a különbség, hogy jobban szól az album, ami - általános meglepetésre – az érdi Bakeryben került felvételre (korábban az összes album Ausztriában került rögzítésre). A Lord erényei közé tartozik mindenképpen, hogy ennyi év zenélés után is frissen szólal meg az album, megfáradásnak nyoma sincs.  

 


Lord – Neked Soha Nem Elég

 

Egy hammond szőnyegre érkező masszív középtempós oldszkúl riffel nyit a Más Az Élet, majd egy abszolút sláger jön a Neked Soha Nem Elég. Egyébként nagyon okosan 3 perc körüli dalokkal operálnak az urak. Így van ez az AC/DC-re hajazó kezdéssel bíró Lépjük Át A Múltat-ban, melyben aztán menetrendszerűen megjönnek Gidófalvy hammond futamai és a kicsit politikus szövegek. A Múlt Megtalál (A Vándorhoz) enyhén Scorpions ízű balladája után, a Félve De Élek egy pörgős, néha a punk zenét megvillantó darab, melynek refrénje valahonnan ismerős. A Próbáld Meg Újra masszív riffje betonoz rendesen, abszolút klasszikus Lord, bár a refrén igencsak „egyszerűre” sikeredett. Az Engem Ne Várjatok újból lassú dal a jobb fajtából, míg az ezt követő Adj Egy Fél Órát, akkora Scorpions riffel nyit, mint az állat, később patinás rock nóta lesz belőle. A Hívnak A Fények újból klasszikus ballada, kicsit sablonos zenei és szövegbéli fordulatokkal.  A Képzeld El gyomrozó basszus és régisulis gitártémákat sorakoztat fel és egy jó dal a végeredmény, Erős Attila gitáros kiváló játékával. Az Örökké nem is lehet más csak lassú dal, melyben Pohl Mihály énekes nyújt emlékezeteset. A lemez utolsó két dala közül a   Játszom Míg Élek egy szájgitáros, lendületes blues-rock darab jó adag hammonddal, míg a Ne Hazudj Szépet egy orgonás lírai a lemez megfelelő lezárásához.                                  

Lord


A 13 dalból én az 5 lírait kicsit túlzásnak érzem, több hard rock darabot elviseltem volna, de akik a zenekar lírai oldalát szeretik biztosan örülnek ennek. A Lord jó formában van ez kétségtelen, élettel teli és friss az Örökké és ez négy pontot mindenképp megér.

Lord Sziget 01Lord Sziget 02Lord Sziget 03

 Rock STATION képgaléria további képekkel >>

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr701975802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum