RockStation

Sziget Fesztivál 2010 fellépők | 7. rész : Billy Talent

2010. július 27. - sunthatneversets

Nos lassan megint eltelt egy év a 2009-as Sziget Fesztivál óta, mindjárt kezdődik az idei. Ahogy azt tettük a múlt évben, idén is bemutatjuk a Sziget nevesebb fellépőit, persze azokat, akik rock/metál-ban utaznak.

A banda Streetsville-ben, Toronto egyik külvárosában alakult 1993-ban. Ekkor találkozott Ben Kowalewicz, Jon Gallant és Aaron Solowoniuk Ian D’Sával egy, a középiskolájukban rendezett tehetségkutató versenyen, a színfalak mögött. Ian ekkor még egy másik bandában játszott, de nagyon jól összebarátkozott Benékkel és később Pezz néven megalakították együttesüket, mely a torontói indie szcénában nagy népszerűségnek örvendett.

A Pezz jogi problémák miatt nevet változtatott és Michael Turner kanadai zenész-költő-regényíró önpusztító punk rock művének, a Hard Core Logo egyik hősének nevét vette fel. A regényben szereplő Hard Core Logo zenekar tagjaival ellentétben a Rage Against The Machine-nel, a Jane's Addictionnel, a Refuseddal és a Fugazival egy stílusközösséget alkotó rockerek az önpusztítás és az egymás ellen való lázadás helyett a sikert választották. Eddigi legütősebb, nemzetközileg is leginkább jegyzett lemezük a Billy Talent-széria második darabja, amely 2006 nyarán jelent meg a Warner gondozásában, és amely a kanadai rock listákat is bekebelezte és Európában is nagyot szólt; Németországban például háromszoros aranylemez lett. A több mint egy milliós eladási mutatókkal rendelkező album után két évvel sem állt meg az élet, 2009-ben jött ki a zenekar negyedik nagylemeze, melynek elkészítésében a legendás Brendan O'Brien producer segítette a zenekart, majd monstre turnéra indultak, amelynek budapesti állomása a tizennyolcadik Sziget lesz. 

A zenekar a Nagyszínpadon kép fel augusztus 15-én (vasárnap) 18.00 kezdéssel.


 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr812179069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum