Nova Rock 2011, három nap, négy headliner, teltház. A fesztivál oldalára már napokkal korábban kikerült a sold out felirat, vagyis az összes jegy elkelt és, hogy mely zenekarok késztették az embereket arra, hogy három napot a Nován töltsenek? Linkin  Park, Volbeat, Iron Maiden és a System Of A Down!

Rutinos fesztiválozó vagyok és már nem nagyon lepődök meg semmin, de amit idén láttam az felülmúlta (vagy alul?) az elmúlt évek "teljesítményét", nem tudom mi lelte az osztrákokat de már pénteken és szombaton mindenki brikettrészegre itta magát. Persze a nagy melegben szükséges a rehidratálás, erre a Boysetsfire énekese is rámutatott, de sokan annyira lerendezték magukat,hogy a reggelenként inkább zombitalálkozónak tűnt a fesztivál, mint vidám dzseborinak.

1. nap
Az első napon nem volt túl erős a felhozatal, számomra kevés izgalmas dolog volt várható, de azért nem kellett a sátramban ülve unatkoznom.

Sick Of It All
HC  nagyszínpadon? A zenekar teljesen elválasztva, sőt méterekre a közönségtől? Milyen HC buli az ilyen, mi lesz így a hangulattal? De az idén 25 éves NYHC legenda  SOIA rutinosan megoldotta a helyzetet és amennyire csak lehetséges volt hozták egy klubbuli hangulatát, amihez szerencsére partner volt a közönség is. Az énekesnek csak egyszer kellett kérnie, hogy ugráljanak, a Scratch the surface alatt egy wall of death is összejött és talán ezen a koncerten volt a fesztivál legnagyobb circle pitje. Pete Koller gitáros önmagában is kész egyszemélyes showműsor: pörgött-forgott, ugrált, szaladgált az egész buli alatt, igazán elemében volt a nagy színpadon.

Lou Koller énekes folyamatosan bíztatta a közönséget, viccelődött  és a végén arra kért minket, hogy ha másra nem is emlékezünk ne feledjük: Disco Sucks Fuck Everything, de nem csak erre fogunk emlékezni, hanem arra, hogy szombaton a SOIA kiütéssel győzött és a nap legjobb koncertjét adták! Szóval HC nagyszínpadon? Igen! Csak kell hozzá egy olyan csapat mint a Sick Of It All.

Hammerfall
A zenekar itt is nagyon népszerű, ezt jelzi az is, hogy már az átszerelés alatt szólt a Ham-mer-fall kórus és,hogy a tömeg énekelte a dalokat. És végre! Végre földbedöngölő power metal és úgy szólt ahogyan a power metalnak szólnia kell. Nem vagyok nagy rajongója a zenekarnak, de mit várok egy Hammerfall koncerten? Határozottan igazi metalt. A svéd csapat elsőrangú koncertbanda,mégis nekem kicsit rutinbulinak tűnt a dolog, az eddig látott két Hammerfall koncert közül a Metalfestes volt a jobb, de a rajongók biztosan nem távoztak csalódottan innen sem.

Nem vártam meg a végét, mert inkább olyan zenekarokat akarok megnézni amelyeket még nem láttam, ezért átmentem a kék színpadhoz, ahol az ausztrál Wolfmother zenélt. Ausztrál zenekar még nem okozott csalódást nekem, ez volt az első alkalom. Mi ez egy tribute zenekar? -gondoltam először, de nem ismertem fel egyetlen nótát sem- akkor ezek saját szerzemények, de nem túl eredeti és nem túl izgalmas szerzemények. Ez a Led Zeppelin és a Black Sabbath ihlette színtiszta retró ős-hard rock. Debütálásukat nagy siker övezte, Grammy-t is nyertek Best Hard Rock kategóriában, ami előtt értetlenül állok az élőben nyújtott teljesítményüket látva és a zenét hallva. A zenéjük alapja a dobhártyarepesztő basszus volt és még most sem jöttem rá, hogy ez szándékosan volt ilyen vagy valamit elszúrtak a keverésnél. Egy darabig néztem, de nem kötött le, nem kellett volna otthagyni a Hammerfallt, ezért nem érte meg. Ha most visszaindulok a másik színpadhoz mire odaérek már vége a Hfall koncertnek. Ez a hátránya a Novának: a távolságok. A három nap alatt annyi kilométert tettem meg színpadtól-színpadig, színpadtól sátorig mint itthon egy hét alatt.

30 Seconds To Mars
A Carmina Burana vezette fel a 30STM koncertjét, de kell ez a drámai bevezető ez elé a zene elé? Ez a langyos pop/rockzene inkább a frontember Jared Leto ismertségének köszönheti a sikerét, mint a minőségének. Jared Leto jó frontember -de ez nem meglepő egy színésztől, mégis ha jobban megnézem a produkciót és a zenekart övező felhajtást figyelmen kívül hagyom, akkor azonnal látszik, hogy a király meztelen (a jelentős számban jelenlévő nők biztosan örültek volna neki). Végig az volt az érzésem, hogy előre megírt forgatókönyv szerint zajlik a koncert: JL leveszi a napszemüvegét, JL pózol, JL forog, JL felhúzza a pólóját, JL éneklésre biztatja a közönséget. Minden patikamérlegen kimérve, spontaneitásnak nyoma sem volt, a forgatókönyvtől nem tértek el, ha holnap megnézném őket egy másik koncerten valószínűleg ugyanezt látnám-kapnám percről percre. Persze  könnyű megnyerni a közönséget ha felengedik a rajongókat a színpadra akik egy pillanatra úgy érezhetik közel kerültek a sztárhoz, de ez csak a látszat. A vetítés és a színpad látványos, a show hibátlan, mint egy jól megírt és rendezett film, és éppen ezért lélektelen volt az egész.

The Darkness
A brit csapat hatalmas sikereket aratott 2003-2005 között a volt miniszterelnök Tony Blair is a rajongójuk, és most 5 év szünet után az eredeti felállással kezdtek turnézni. A csapat zenéje hard rock/glam rock, a zenészek pedig úgy néznek ki, mintha egyenesen a '70-es évekből teleportáltak volna ide, Justin Hawkins igazi rocksztár prototípus,l ehet,hogy Mr.Blair a rajongójuk, de a lányát biztosan szigorúan eltiltaná tőle. Az instrumentális nyitás után sokkoló volt Hawkins elképesztően magas falsetto hangja, amit a zenészek külseje is súlyosbított. Egy darabig csak álltam és lestem... majd leeset, hogy egy igazi rockszínházat látok a létező legnagyobb ripacs frontemberrel a zenekar élén, aki néha gitárt akasztott a nyakába és testhez tapadó kezeslábasba öltözött. Innentől jókat nevettem a pózokon és a produkción ami a '70-es/'80-as évek legjobb pillanatait idézte: régi AC/DC, Queen, Aerosmith és egy kis David Lee Roth. Aki túltette magát azon,h ogy a zenekar szándékosan komolytalan akkor nagyszerűen szórakozhatott a koncertjükön-én ezt tettem.

Nem vártam meg a koncert végét hanem átmentem a kék színpadhoz, hogy valamennyit még lássak a Linkin Parkból is.

Linkin Park
Nagyjából tisztában voltam vele,hogy mire számíthatok, de reménykedtem, hogy élőben meglepnek mint legutóbb a Limp Bizkit. Az amit láttam már a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető rockzenének. Ennél még a Pendulum is rockosabb, ráadásul egy fesztiválon a kísérletezésnek nincs helye, itt szórakozni akar a közönség ami meg is látszott a rajongók reakcióján: legnagyobb ovációt a régi számok kapták. Ez nekem már túl steril elektronikus zene, amely rockot már nyomokban sem tartalmaz. Legalább azzal jó benyomást tettek rám, hogy nem hakni playbackbuli volt de részemről ebben ki is merültek a pozitívumok.

Szöveg: Frogfoot, Képek: Réti Zsolt