Vannak rockzenekarok, akik állócsillagként ragyognak a rockzene égboltján és vannak olyanok, akik valamikor régen még ebbe a kategóriába tartoztak. Ilyen a Whitesnake is, akik a 80-as évek elején-közepén abszolút sztárnak számítottak. Viszont lehet méltósággal megöregedni és a Whitesnake mindenképpen ezek közé a zenekarok tartozik.
Sok régi rockzenekar támadt fel a 2000-es években és minőségi albumokkal rukkoltak elő. A Whitesnake év elején jelentkezett Forevermore című albumával, amely meghökkentően jól sikerült, így nem is lehetett kérdés, hogy az azt követő világkörüli turné is sikeres lesz.
Nem vitás, hogy a város nem a Whitesnake fellépéséről beszélt. Hanem arról, ki mikor indul Tokajba. Ma már van aki a "színpad alatt" fog aludni, de mint később kiderült a többség tegnap nem az Edda-Scooter combóra szavazott, hanem a fehér kígyóra.
A tegnapi napot a metalosok szőke tincsekkel és arany színű Les Paul-lal zárták. Meglepetésre ezzel is nyitották, ha a Whitesnake-re voltak kiváncsiak. Igaz nem egy csinos hölgy hanem egy éltesebb úr pengette a húrokat, de akkor is: a szőke az szőke, a Gibson az stimmel és arany színű a Les Paul. Mellesleg ez az úr - Dough Aldrich-nak hívják - végig viszi magával a produkciót. Szavunk nem lehet.. sőt!
A Mobilmánia melegítette a közönséget, akik a főműsorra szépen megtöltötték a Pecsa szabadterét. Erre mondjuk. Telt ház. David Coverdale nem mondanám, hogy a régi, mert közelről akár ijesztőnek is leírhatnám. A program főleg a régi számokból állt, talán ha 3 számot játszottak az új albumról, ami - mint fentebb említettük - nem is sikerült rosszul.
A Black Label Society után megint sikerült belefutni egy hosszabb gitár majd dobszólóba, ami megtörte a műsort, de hát valamikor inni is kell meg ejtőzni, ebben a korban. David mester nagyon jó hangulatban volt. Sokat kommunikált a közönséggel. Még arra is jutott energia, hogy a hangfalakhoz kijöjjön és beljebb invitálja a szélén állókat. Szóval családiasnak is mondhatnám a megmozdulást.
Jelentem, a srác az első sorból, aki gitárbengetőt kért egy tacepaón magától Coverdale-től kapta meg kitartásának gyümölcsét. Csak az én gyűjteményem nem gyarapszik...na mindegy. Volt taps és énekeltetetés, mint a jófajta zenét játszó zenekaroknál lenni szokott és volt Is This Love, meg Here I Go Again a rendes műsor végén.
Végül kaptunk egy Steel Of The Night ráadást, és a végére én már vártam a Purple-től a Burn-t, mint máshol, de végül is egy másik Purple dal a Soldier Of Fortune hangzott el.
Majd kiosztott pár aláírást és ment is tovább a turnébusz. Jobb volt a mint a múltkori. Élet is volt benne, ez az egyöntetű vélemény. Bár az új lemez energiától telt, de a csapat már fáradtabb. Igaz kamaszkori lendületet már nem is nagyon várt senki. Még ülnek a pózok, az állványpörgetés, a rogyasztás, a mosoly. De az idő már nem pörög vissza. Mi maradtunk csak fiatalok.
Az élet megy tovább, a vonatok, autók, talán még léghajók is elindultak Mastodont, Slayert nézni. A metal és rockzene központja a hét második felében a Hegyalján van. Mi is oda megyünk!
Setlist:
My Generation
(The Who song)
1. Best Years
2. Give Me All Your Love
3. Love Ain't No Stranger
4. Is This Love
5. Steal Your Heart Away
6. Forevermore
7. Guitar Duel
8. Love Will Set You Free
9. Drum Solo
10.Ain't No Love In The Heart Of The City
(Bobby "Blue" Bland cover)
11.Slide It In
12.Fool For Your Lovin'
13.Here I Go Again
14.Still Of The Night
15.Soldier of Fortune
(Deep Purple cover)
We Wish You Well
Szöveg és fotók: Réti Zsolt
